Victoria Nuland, az amerikai diplomácia európai ügyekért felelős vezetője ugyan nem mondta ki Orbán nevét, de egyértelműen rá utalt szokatlanul kemény bírálatában.
Őrült mutatványokat hajt végre az Ázsiai Kígyómester néven elhíresült Liu Fei, aki csütörtökön Kínában tartott bemutatót extrém tudományából. Csak erős idegzetűeknek.
Szeged – A lényegi vádpontokat tekintve helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla pénteken a Fővárosi Törvényszéken januárban hozott elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében.
Bár az eper egy igazi tavaszi gyümölcs, azért már fagyasztottan is egész finomat lehet kapni. Persze, a végeredmény nem lesz olyan, mintha a friss gyümölcsöt ennénk, egyszer kétszer el lehet így is készíteni mondjuk ezt az ínycsiklandó epres morzsát.
A lényegi vádpontokat tekintve helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében, amit a Fővárosi Törvényszék januárban hozott.
Azonnali hatállyal lemondásra szólít fel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke minden olyan ELTE kari hallgatói tisztségviselőt, aki a gólyatáborokban történt erőszakos bűncselekmények idején hivatalban volt, a szervezéshez bármilyen köze lehetett.
Az elmúlt két és fél évben Dana Vulin maszkkal az arcán élt, amelyet egy féltékeny feleség miatt kellett hordania. Az asszony ugyanis felgyújtotta, mert egy partin hozzá mert szólni a férjéhez. A 28 éves lány most arra készül, hogy felfedi új arcát a nyilvánosság előtt.