Teljesen kiégett péntekre virradó éjjel egy élő csirkéket szállító Antonov 12-es repülőgép Lipcsében, a hétfős személyzet még időben el tudta hagyni a fedélzetet.
Félmillió liter gázolaj ömölhetett a Fülöp-szigetek északi részének legforgalmasabb vízi útvonalaként szolgáló Manilai-öbölbe, ami környezeti és egészségügyi problémákat vet fel.
A romániai magyar választók bizalma jelzi azt, hogy igazuk volt a húsz évvel ezelőtti úgynevezett Neptun-ügyben érintett politikusoknak - közölte Borbély László.
Braun Róbert szeretné felkérni Orbán Viktort, hogy - politikai ellentéteiket az ügy kapcsán félretéve - menjen el velük a romagyilkosságok egyik helyszínére.
Megtévesztette a fogyasztókat a Telemarketing International Kft. azzal, hogy az Abexine gélnek terápiás hatásokat tulajdonított, ezért a Gazdasági Versenyhivatal a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 25 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
Megindult az erdő - így kommentálták a magyar fesztiválozók a Kees Van Hondt holland dj fellépésére igyekvő tömeget, a fellépő körül ugyanis az a szokás alakult ki, hogy a közönség faágakat is táncoltat.
Jelenleg a megrongálódott Tímár utcai épület tetőszerkezetét erősítik meg, délutánra pedig várhatóan olyan állapotba kerül a ház belső udvara, hogy a lakók kihozhatják kisebb használati tárgyaikat.
Öngyilkos merényletre készülő férfit öltek meg egy mecset bejáratánál pénteken a pakisztáni főváros, Iszlámábád külvárosában - közölték rendőrségi források.
Hamarosan a kormány elé kerül a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, aminek célja, hogy egymillió tonnával emelkedjen az ágazat éves kibocsátása - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken a Baranya megyei Szentlőrincen.
Az RMDSZ támogatja a Székely Nemzeti Tanács által október 27-ére meghirdetett székely nagy menetelést - jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Áramhiánnyal kell számolni Lengyelországban 2016-tól, mert csúcsidőkben felszökik a fogyasztás és az erőművek elöregedtek - áll a lengyel gazdasági minisztérium tanulmányában.
Izrael lemond a részvételről egy több százmillió dollár értékű, hét évre szóló európai uniós kutatásban, ha a megállapodásból nem törlik az úgynevezett "telepbővítési záradékot" - jelentette ki a rádióban az izraeli külügyminiszter-helyettes.
Négy kontinens 21 országának szokásaiból, zenei világából kaphatnak ízelítőt a XX. Summerfest nemzetközi folklórfesztivál és népművészeti vásár látogatói augusztus 12. és 22. között.
A Bács-Kiskun megyei Orgoványon április 8-án rendőrök intézkedést kezdeményeztek egy 47 éves férfivel szemben motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről este tettek jelentést, hogy az intézkedés alá vont személy elhunyt.
BARCELONA – Duplán örülhet góljainak Neymar (21). A Barcelona brazil válogatott futballistája nemcsak csapatát segítheti győzelmekhez találataival, hanem magát is egy-egy forró éjszakához. Barátnője, a dél-amerikai televíziós szappanoperákban és mozifilmekben feltűnő színésznő, Bruna Marquezine (18) különleges „prémiumot" ajánlott fel szerelmének.
Paks — Talán Fiola Attila (23) várja a legizgatottabban a paksi futballisták közül a szombat esti futballbajnoki meccset, amikor az újonc Puskás Akadémia lesz az ellenfél, hiszen a hazaiak védője meghívást kapott a csehek elleni barátságos mérkőzésre készülő válogatott keretébe.
Jól alkalmazkodtak a hőséghez a Sziget fesztivál résztvevői, ennek ellenére naponta 8-10 embert kell ellátni napszúrás vagy egyéb, az extrém meleg által okozott problémák miatt.
Nőtt a magyar szarvasmarha-állomány 2010 és 2013 között, a bővülés mögött a belső piac visszaszerzése és az ágazatot érintő támogatási rendszer áll - közölte az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a XVII. országos agrárfórumon.
Cinikus és felháborító, hogy éppen a devizahitelesek helyzetéért felelős "bukott baloldal" űz gúnyt a kormány szociális családiház-építési programjának keretében kialakított ócsai lakóparkból, mely az adósságaik miatt otthonaikat elvesztett embereken segít - jelentette ki a Fidesz szóvivője.
Simon Cowell nem hagyja magára születendő gyermeke anyját, Lauren Silvermant, neki ajándékozza az egyik, több mint kétmilliárd forintot érő Beverly Hills-i házát.
Elfogták egy internetes csalásokra és bankkártyás visszaélésekre szakosodott nemzetközi bűnszervezet két tagját, két román állampolgárt a magyar és az osztrák rendőrök Budapesten - közölte az ORFK.
Teljes egészében felvásárolja a Samsung az OLED-technológia (Organic Light Emitting Diodes - szerves fénykibocsátó diódák) fejlesztésével foglalkozó német Novaled vállalatot.
Nemcsak allergiától szenved a hétéves, de egy öröklött betegséggel is meg kell küzdenie nap, mint nap. A kutya felemeli a mancsát, ha a kislány valami veszélyes ételt kap.