Órákon át tartó alkudozások után a Muzulmán Testvériség iszlamista hívei szombat délelőtt elhagyták azt a kairói belvárosi mecsetet, amelyet a biztonsági erők és civilek százai pénteken este körülzártak.
Mára olyan mértékűvé vált a fejletlenebb uniós államokból Nagy-Britanniába és Németországba tartó áramlás, hogy az súlyos terheket ró az egészségügyi, szociális, jóléti ellátó rendszerérükre is.
A svéd nyelv kötelező oktatása ellen tiltakoznak a finnek, ismét a parlament elé kerül a kérdés, az eddigi kezdeményezéseket azonban rendre leszavazták a képviselők.
Óriási felzúdulást keltett Amy Woodruff egy, korábban az internetre feltöltött képével, amin jógázás közben, fejen állva szoptatja újszülött gyermekét. A nő most elmesélte a kép születésének történetét
Alig két esztendővel az amerikai csapatok kivonása után Irak újból Washingtontól remél segítséget az országban egyre jobban terjedő erőszak megfékezéséhez.
Bár a Diósgyőr cáfolta, hogy szabadlistára tette két válogatott focistáját, sokan nem jósolnak nagy jövőt Kádár Tamásnak és Elek Ákosnak. Két ászt már kitettek, ma kiderül, meglesz-e az eredménye.
Hagyományos technológiával, de a mai kor követelményeinek megfelelően vályogból építenek házakat romáknak a Baranya megyei Gilvánfán. A nyolc épületből négy már elkészült.
Mintha egy horrorfilm kelt volna életre - így emlékezett vissza kisfia születésére egy fiatal anyuka, aki az első pillanatban azt hitte, kétfejű gyereket hozott világra. A baba megdöbbentő rendellenességgel született.
Miközben az angol sztárcsapatok bevásároltak, s úgy vágnak neki a szezonnak, addig a ma rajtoló bajnokság egyik nagyágyúja, az Arsenal minimális kerettel próbálja tartani a lépést a többiekkel.
Az iráni vallási szigort egyébként sem könnyű felfogni nyugati ésszel, de ami a napokban történt, arra még a Közel-Keleten is meglepődve felkapnák a fejüket.
A kilencből egy élettől biztosan elbúcsúzhatott az a cica, amelyet kimostak gazdái. Poppetet próbálták újraéleszteni, végül egy állatorvosnak, és a szerencsének köszönhetően megmenekült.
A török miniszterelnök sajtójelentések szerint azzal vádolta meg a kurd lázadókat, hogy ígéretük dacára nem hagyták el az országot, ezért figyelmeztette őket, hogy ne is számítsanak közkegyelemre.
Mintegy 190 ezer forintnyi összegért háromnapos elméleti és gyakorlati képzést magában foglaló udvarlói tanfolyamot kínál egy vállalkozó félénk és tapasztalatlan férfiaknak.
Első győzelme és kisfia születése miatt kellemes emlékek fűzik Magyarországhoz Nani Romát, a 2004-es Dakar-rali motorosbajnokát, aki ezúttal Pápán áll rajthoz – immár versenyautóval.