Izrael kiadott egy szerb származású izraeli állampolgárt Bosznia-Hercegovinának, akit háborús mészárlásban való részvétellel gyanúsítanak közölte az izraeli igazságügyi minisztérium.
Az FHB Csoport adózás után 3 milliárd forint veszteséggel zárta a második negyedévet, az előző negyedévi 1,589 milliárd forint veszteség és az egy évvel korábbi 54 millió forint nyereség után - tette közzé a bank tőzsdezárás után.
Felbolydult a Baranya megyei falu, Kővágószőlős lakossága. A települést megosztó történés főszereplője a helyi iskola igazgatónője. Az asszony késsel sebesítette meg férjét, sok helybéli félti a gyermekét iskolába engedni.
Augusztus 18-án újra beindul a Zenevonat! Öt év szünet után év elején hatalmas bulit adott az LGT a fővárosi Papp László Sportarénában, ráadásul négyszer!
Több mint 24 ezer bevándorló érte el az utóbbi tizenkét hónapban a Földközi-tengeren keresztül Olaszországot - közölte római sajtótájékoztatóján az olasz belügyminiszter.
Augusztus 18-án újra beindul a Zenevonat! Öt év szünet után év elején hatalmas bulit adott az LGT a fővárosi Papp László Sportarénában, ráadásul négyszer!
A 800 négyzetméteres alapterületű építmény Peking északnyugati kerületének egyik 26 emeletes toronyházát ékesítette, míg nem valaki a törvénytelen építkezés példáját meg nem látta benne és a róla készült fényképeket fel nem töltötte a világhálóra.
North West nem eladó, vagyis továbbra sem tudjuk meg, hogy az anyjára vagy apjára hasonlít jobban Kanye Est és Kim Kardashian két hónapja született gyermeke. A sztárpárt még a több milllió dolláros ajánlatok sem győzték meg arról, hogy a nyílvánosságnak is megmutassák szerelmük gyümölcsét.
Ördögi tervet eszelt ki egy 32 éves férfi. Előbb egy sállal megfojtotta a feleségét, majd a holttestet kirakta az utcára és felgyújtotta. Önégetésnek akarta álcázni a gyilkosságot, de nem sikerült félrevezetnie a rendőröket.
A brit nyugdíjas annyira súlyos vizelettartási problémákkal küzdött, hogy a házból sem tudott kilépni. Most egy kis elektromos szerkezet segítségével újra élvezheti az életet.
Az izraeli-palesztin konfliktus volt a téma, de a palesztin elnök szerint még nincs értelme arról beszélni, hogy a tárgyaláson mit értek el és mit nem.
Mintegy 400 ezer tasak átcímkézett, jogellenesen meghosszabbított minőség megőrzési idejű gumicukor miatt több mint 300 milliós bírságot szabott ki a Pest Megyei Kormányhivatal - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Rendkívüli tanácskozást tartanak hétfőn reggel az uniós tagállamok magas rangú diplomatái az egyiptomi fordulat miatt - tudatta az MTI-vel az unió külügyi főképviselőjének szóvivője.
Az állam is részt vállal a jövőben a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) és a Café Budapest hosszú távú működtetésében, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában olvasható.