A Gyurcsány-Bajnai-korszak számláját fizetik ma is az emberek, az ő kormányaik sodorták veszélybe az uniós forrásból tervezett hazai fejlesztéseket – közölte a Fidesz.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete az általa megvizsgált tizenhat gyümölcsjoghurt közül csak néhány terméknek adott jó minősítést, a többiben túl sok a cukor, illetve az adalék, és kevés a gyümölcs.
A pekingi Tiltott Város, a ma Palotamúzeumként üzemelő egykori császári palota területére - az építmény védelmére hivatkozva - szerdától nem vihetnek be a látogatók öngyújtót és gyufát.
Legalábbis déli szomszédaink szerint. A fogás egyébként nem más, mint a maradék ünnepi húsételekből készült, zöldségekkel gazdagon feldúsított, fűszeres egytálétel.
Az MVM közgyűlése a vállalatcsoport földgázüzletágának jelentős növekedésére tekintettel úgy döntött, hogy önálló vezérigazgatót bíz meg a tevékenység irányításával.
Ma 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a Gyurcsány-Bajnai-kormány bukásakor, a dunaferres leépítések ügyében pedig az államnak csak igen korlátozott eszközei vannak - közölte a Fidesz.
BUKAREST – Aggódnak a románok, nem elégedettek a labdarúgó-válogatott szereplésével. Sőt a szurkolók a Szlovákiával játszott 1-1-es mérkőzést követően Victor Piturca (57) szövetségi kapitány lemondását követelték.
A több mint kétórás közvetítés alatt összesen 1,6 millióan kapcsoltak az M1-re, vagyis a teljes népesség 17,7 százalékaa belenézett a Telesportba - közölte az MTVA sajtóirodája.
Az elmúlt hetekben sokan aggódtak az olimpiai bajnok tanítványokkal (Gyurta Dániel és Risztov Éva) büszkélkedő mesteredző egészségi állapotáért. Arról szóltak a hírek, alkoholproblémái vannak, a barcelonai világbajnokságról is idő előtt haza kellett jönnie. A tréner viszont állította, nyombélfekéllyel kezelik.
Csodálatos érzés, amikor a meleg napsugarak cirógatják a bőrünket: izmaink ellazulnak, és endorfin árasztja el a testet. De amikor a hőmérő higanyszála megközelíti a 30 °C-os lélektani határt, a rég várt meleg idő fullasztóvá válhat. A megfelelő hűsölési stratégiával friss maradhatsz, még kánikula idején is.
Columbo hadnagy hamarosan a pesti Falk Miksa utca sarkán néz vissza ránk, Bagaméri pedig bronzba öntve áll majd Kisújszállás főterén. Kiről kéne még szobrot mintázni? – kérdeztük olvasóinkat.
Öt gyermek és a szüleik váltak földönfutóvá, miután leégett az otthonuk Mátraderecskén. A falu azonban nem habozik: egy emberként segítik a bajba jutott Horváth családot, és új házat építenek nekik.
ABONY – Két hatalmas nyávogó szőrgombócra hasonlítanak a helyi magánállatkert szibériaitigris-kölykei. Az öthetes csöppségek csetlő-botló lépéseikkel még a legkeményebb szíveket is meglágyítják.
BUDAPEST – Féltékeny házastársat játszott el az adónyomozó, így buktatott le egy csaló magándetektívet, aki „elfelejtett" számlát adni a megbízásról, de még nagyobb baj, hogy még érvényes engedélye sem volt.
Elutasította a Tunéziában kormányzó iszlamista en-Nahda (Újjászületés) párt elnöke csütörtökön az ellenzék arra vonatkozó követelését, hogy adják át a hatalmat egy pártokon kívüli, szakértői kormánynak.
Az MKB Bank Zrt. eladja 100 százalékos bulgáriai leánybankját, az MKB Unionbankot, az erről szóló adásvételi szerződést augusztus 15-én írták alá - közölte az MKB a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Jennifer Aniston azóta gyűlöli Angelina Jolie-t, mióta a színésznő elcsábította tőle férjét, Pittet. A Jóbarátok egykori sztárja még egy repülőgépen sem hajlandó utazni volt vetélytársával.
BUDAPEST – Orbán Viktor (50) az elsők között gratulált Hosszú Katinkának (24) közelgő házasságkötése alkalmából. A miniszterelnök egy gyönyörű herendi porcelánkészlettel lepte meg az ötszörös világbajnokot, aki augusztus második felében a Seychelle-szigeteken fogad örök hűséget vőlegényének, edzőjének, az amerikai Shane Tusupnak (25).
12 koncert, négy könyvbemutató és négy kiállítás szerepel a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál programján, amely szeptember 12-én kezdődik - mondta el Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.