A Híradónak megszólalt az egyik olyan család, amely feljelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülött-osztályán történt halálesetekkel kapcsolatban.
A magyar kérelem szerint a júniusi árvíz 27 millió euró kárt okozott Magyarországon. Ha jóváhagyják a magyar kérelmet, a szolidaritási alap ennek 2,5 százalékát fizetheti ki.
LOS ANGELES – Már el is utazott Palácsik Tímea (30) és Andy Vajna (68) a tengerentúlra, hogy kimondják egymásnak a boldogító igent. Információink szerint magángéppel repült Amerikába a páros, velük tartott néhány közeli családtagjuk is. Tímea láthatólag már nagyon készül.
Az Együtt-Párbeszéd Magyarországért azt kezdeményezi, hogy országgyűlési és európai parlamenti képviselők, valamint polgármesterek se kaphassanak egyidejűleg fizetést és nyugdíjat.
Párizs – Sophie Fontanel 51 éves, sikeres üzletasszony és újságíró, az egyik legfontosabb francia divatlap, az Elle szerkesztője. Életének egy szakaszában mégis úgy döntött, hogy szex nélkül akar boldog lenni: az elhatározás 12 évig tartott, új könyvében pedig azt is elmesélte, hogy miért.
Az ombudsman a felsőoktatási hallgatók kötelező szakmai gyakorlata szabályozásának pontosítását kérte az emberi erőforrások miniszterétől, hogy a munkaadók érdekeltek legyenek a diákok fogadásában - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
Karas Monikát jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerdán.
A szép napok így indulnak: egy cukrász tortával a kezében várja az embert a munkahelyén. Nem is akármilyennel: pálinkással. Amit azonnal fel is kell vágni, mert így legálisan fogyasztottunk alkoholt munkavégzés közben.
Ez derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság politikusok médiabeli megjelenéséről szóló gyorsjelentéséből, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
Az amerikai Gartner piackutató vállalat adatai szerint a második negyedévben az okostelefonok világpiaci értékesítési száma meghaladta a hagyományos mobiltelefonokét.
Az újabb összecsapások azután törtek ki, hogy a rendőrség szerda reggel megkezdte azon két kairói tér kiürítését, ahol Murszi hívei ülősztrájkot folytattak.
Régi vágya vált valóra a színésznek. Kálloy Molnár Péter először játszhat kosztümös filmben, melyben főszerepet kapott. A Kossuthkifli címû tévésorozat forgatása júliusban kezdődött, a színész kedvét a hőség sem vette el.
Magyarország - Frissen, kipihenten várja a Blikk Bumm indulását a nyereményjáték arca, Szabó Győző (43). A színész idén nyáron nem maradt ki a jóból, szó szerint elmerült az élvezetekben.
Négy évre fiatalkorúak börtönébe kerül az a 14 éves walesi fiú, aki megpróbált közösülni tanárnőjével. A nyomozás során kiderült, korábban két másik oktatóval is erőszakoskodott.
Csütörtökön ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálának és mennybevételének ünnepét.