2013. június 5. szerda

jún. 5
18:39
SMS buktatta le a részeg sofőrt (BorsOnline)
Balesetet szenvedett egy Maine állambeli nő, aki az ütközés előtt arról írt SMS-t az egyik barátjának, hogy részeg. Innentől hiába bizonygatta, hogy nem ivott.
jún. 5
18:39
Videó: Szabó Zsófi segít, Csala Zsuzsának segítenek (Blikk)
jún. 5
18:41
Összefogtunk az árvíz ellen (Blikk)
Magyarország — Boltos, kertész, mezőgazdász, önkéntes tűzoltó együtt rakja a zsákokat a Duna által veszélyeztetett területeken. Csak Győr-Moson-Sopron megyében közel kétezer katona dolgozik a gátakon, ők az ország különböző pontjairól érkeztek segíteni oda, ahol csütörtökön a legnagyobb volt a baj.
jún. 5
18:48
BUX: +0,04 százalék záráskor (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,86 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 19 138,82 ponton zárt szerdán.
jún. 5
18:50
Rekordot döntöttek a Daimler eladásai májusban (hirado.hu)
A Damler világszerte összesen 130 ezer gépkocsit értékesített a Mercedes, az AMG, a Smart és a Maybach márkákból, 6,1%-kal többet, mint egy évvel korábban, annak ellenére, hogy Németországban 5,2%-kal kevesebb autót adtak el.
jún. 5
18:52
Júliustól csökkennek az európai roamingdíjak (hirado.hu)
Az uniós szabályozásnak megfelelően július 1-jétől tovább csökkennek az Európai Unión belüli mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjai, amelyeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell.
jún. 5
18:54
Kutatásfejlesztési befektetésekről tárgyalt Párizsban Cséfalvay (hirado.hu)
A Magyarországon lehetséges kutatásfejlesztési és innovációs befektetési lehetőségekről tárgyalt Párizsban francia befektetőkkel és döntéshozókkal a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.
jún. 5
18:56
A fővárosban jelentősen bővült tavaly a lakáspiac (hirado.hu)
Tavaly Budapesten 7,4%-kal élénkült a lakáspiac, a tranzakciók száma meghaladta a 21 ezret - közölte az OTP Jelzálogbank.
jún. 5
18:57
Ismét rasszista botrányt okoztak a román szurkolók (Blikk)
Bukarest – Újabb rasszista botrány miatt aggódhat a Román Labdarúgó-szövetség.
jún. 5
18:58
Megfejtették a világ egyetlen albinó gorillájának titkát (hirado.hu)
Az állat a szülei közötti vérfertőzésnek köszönhette fehér bundáját és bőrének világos árnyalatát.
jún. 5
18:59
Kék-zöld lett a karikától Kiss Orsi (Blikk)
BUDAPEST — Tele lett kék-zöld foltokkal Kiss Orsi (32), aki csak azért vállalta a kínok kínját, hogy meglepje kollégáját, az M1-en látható, Szerencseszombat című műsort vezető társát, Kovács Áront (40) .
jún. 5
19:00
Ő lett az évtized nője (hirado.hu)
Az egykori Spice-lány, napjaink divattervezője kitüntető címet kapott. Mégsem mosolyog...
jún. 5
19:01
Dér Heni megsértette Harangozó Terit (Blikk)
Budapest — Harangozó Teri (70) tudtán és akaratán kívül vokálozott Dér Heninek (27), ami annyira sértette a művésznőt, hogy letiltatta ifjú kolléganője produkciójának ismétlését, sőt ügyvédhez fordult.
jún. 5
19:06
Lezárták a 2-es főút Dunakesziről a főváros felé vezető oldalát (hirado.hu)
Gátépítési munkálatok miatt csak egy irányban járható a 2-es főút fővárost Dunakeszivel összekötő szakasza.
jún. 5
19:08
Hölvényi: Körlevélben kérték a felekezetek segítségét (hirado.hu)
Az egyházak jelentős része egy napon belül jelezte, hogy kész segítséget adni a minél hatékonyabb védekezési munkák megszervezésében.
jún. 5
19:10
Veszélyben Dunaújváros ivóvízellátása? (hirado.hu)
A megemelkedett vízszint veszélyezteti a Szalki-szigeten az áramszolgáltató transzformátorát, amely létfontosságú Dunaújváros ivóvízellátása szempontjából.
jún. 5
19:15
Szívszorító: nem játszhat a két kislány, mert belehalhatnak (BorsOnline)
Különleges betegséggel küzd Darcie and Evie Chapman: a két szöszi kislánynak olyan típusú epilepsziája van, hogy bármilyen örömteli izgalom is a halálukat okozhatja. A két szöszi kislány ezért nem játszhat és nem nyaralhat.
jún. 5
19:24
Vízművek: zavartalan a csepeli szennyvíztisztító működése (hirado.hu)
Zavartalanul működik a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZT), és a tervezéskor ismert legmagasabb vízszint esetén is el tudja vezetni a maximális hidraulikai terhelést - közölte a Fővárosi Vízművek.
jún. 5
19:26
Fidesz: börtön vár azokra, akik árvíz idején lopnak (hirado.hu)
Alapeseten három év, különösen nagy értékre elkövetett lopásnál akár 10 év börtönre is számíthatnak azok, akik árvíz idején lopnak - nyomatékosította Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke.
jún. 5
19:28
Orbán Viktor személyesen irányította a védekezést Komáromban (hirado.hu)
A térségbe érkezett délután Orbán Viktor kormányfő, ahol személyesen irányította az árvízi védekezés munkálatait - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.
jún. 5
19:33
Nagyon csúnyán megszívhatja Robben (BorsOnline)
Ha nyári vakációja során meghallja a hírt, alighanem tüzet okád dühében Arjen Robben. A holland focistát ugyanis alighanem elküldik a Bayern Münchentől.
jún. 5
19:42
MOSZ: elfogadhatatlan az egyeztetés elmaradása (hirado.hu)
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága szinte egy teljesen új földtörvényt nyújtott be úgy a Parlamentnek, hogy arról sem érdemi társadalmi egyeztetés, sem valódi szakmai vita nem folyt - közölte a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége.
jún. 5
19:44
Varga: A kamatcsökkentés százmilliárdos megtakarítást eredményezhet (hirado.hu)
A kamatcsökkentések miatt olcsóbbá váló adósságfinanszírozás akár százmilliárd forintos megtakarítást is eredményezhet az idei költségvetésben - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Gazdasági Rádió "A nap vendége" című műsorában.
jún. 5
19:46
Védjegyet kapnak a nemzeti parkok ízei és termékei (hirado.hu)
A védjegyet elnyert termékek között elsősorban tésztafélék, szalámi, hús, lekvárok, kompótok, gyümölcslevek szerepelnek.
jún. 5
19:48
Átvezényelték a Körös Mentőcsoportot az árvízi védekezéshez (hirado.hu)
Az áradó folyónál a töltések magasításán dolgoznak majd, a csoport búvárjai pedig a töltések speciális megtámasztási munkálataiban nyújtanak segítséget.
jún. 5
19:51
Börtönben írja a házit a testvérgyilkos kisfiú (BorsOnline)
Őrei juttatják a cellájába az iskolai feladatait annak hatodikos amerikai kisfiúnak, aki halálra késelte húgát. Egyelőre a fiút határozatlan időre zárták rács mögé.
jún. 5
19:53
45 évesen olyan a teste, mint egy kamaszlányé (BorsOnline)
Pamela Anderson a brazil Vogue magazin kedvéért megmutatta, hogy fest bikiniben. Biztos photoshopot is ráeresztettek a képekre, de akkor is: kifogástalan.
jún. 5
20:00
Prőhle: A kormány nem tűri az antiszemitizmust (hirado.hu)
A Külügyminisztérium helyettes államtitkára fogadta amerikai kollégáját, Thomas Meliát, és a találkozón kijelentette: a magyar kormány következetesen a zéró tolerancia elvét követi az antiszemitizmus minden megnyilvánulásával szemben.
jún. 5
20:02
Felmérés - egyre több fiatal nem költözik el a szülői házból (hirado.hu)
A TÁRKI felmérése szerint egyre több fiatal marad a szülői házban és ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a párkapcsolatban és gyerekkel élők aránya a fiatal felnőttek körében.
jún. 5
20:04
Nagyot gyengült estére a forint (hirado.hu)
Az eurót a bankközi deviza-kereskedelemben este fél hétkor 297,72 forinton jegyezték a kedd esti 293,79 forint után.
jún. 5
20:06
Német iparszövetség: nem esik vissza a növekedés az árvíz miatt (hirado.hu)
Nem fogja vissza a német gazdaság növekedését az ország déli és keleti részén pusztító árvíz a német iparszövetség (BDI) elnöke szerint.
jún. 5
20:08
A pénzügyi bűncselekmények zöme adócsalás (hirado.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által felderített pénzügyi és gazdasági bűncselekmények okozta kár legnagyobb része költségvetési csalásból, zömmel adócsalásból származik.
jún. 5
20:09
Videó: Mesterházy paprikásan vette be Heves megyét (Blikk)
jún. 5
20:10
Megnevezték az új afganisztáni missziót (hirado.hu)
Az "Eltökélt támogatás" nyújt majd kiképzést és tanácsadást az ISAF harci erők 2014-es kivonása után a közép-ázsiai ország biztonsági erőinek.
jún. 5
20:12
Kemény kezű vezetőt akarnak az ukránok (hirado.hu)
Az ukránok 59 százaléka szerint az országnak inkább kemény kezű vezetőre van szüksége, mint demokráciára.
jún. 5
20:14
Kritikus árvízi helyzet Európában - fotók (hirado.hu)
Bécstől keletre tovább árad a Duna, Prágától északra pedig az Elba.
jún. 5
20:16
Még mindig kritikus a helyzet Ústí nad Lademben és Decínben (hirado.hu)
Melníkben és Lovosicében már sikerült stabilizálni a gátakat; megszűnt a gátszakadás veszélye.
jún. 5
20:18
Kitelepítenek 30 ezer embert Halléból (hirado.hu)
Súlyos vészhelyzet alakult ki szerdán az Elba és mellékfolyói mentén Németország keleti részén.
jún. 5
20:18
Berlinben szónokol Obama (hirado.hu)
Berlini látogatása során beszédet mond majd a Brandenburgi kapu előtt Barack Obama amerikai elnök.
jún. 5
20:20
Összedőlt egy ház Philadelphiában, sokan megsérültek (hirado.hu)
A helyi hatóságok szerint ketten még mindig a romok alatt lehetnek.
jún. 5
20:27
Horror: vascsővel, kapával támadtak Borsodban (BorsOnline)
A legvadabb horrorfilmbe illő jelenetek elevenedtek meg egy Borsod megyei házban. Két férfi kerti szerszámmal, vascsővel kezdte püfölni az ablakot, majd egyikük egy másik ház udvarában rémisztette halálra a gazdát.
jún. 5
20:27
Ronaldo elköltözik Madridból? (Blikk)
Pozuelo de Alarcón — Pánikba estek a Real Madrid futballcsapatának szurkolói. A királyi gárda drukkerei aggódnak, hogy elveszítik legnagyobb sztárjukat, Cristiano Ronaldót (28).
jún. 5
20:29
Öngyilkosságot kísérelt meg Jackson lánya (Blikk)
Véget akart vetni az életének Michael Jackson 15 éves lánya: Paris Jacksont szerdán egy Los Angeles-i kórházba szállították be - tájékoztatta az édesanyja, Debbie Rowe az Entertainment Tonight tévéműsort.
jún. 5
20:36
Étellel, itallal segíti a védekezőket a Máltai Szeretetszolgálat (hirado.hu)
Mintegy 2300 adag ételt, 350 liter teát és 190 liter ásványvizet szállított a gátakon dolgozó embereknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
jún. 5
20:45
Elképesztő: mobilokat csempészett a börtönbe a macska (BorsOnline)
Az őröknek egy kiscicára kellett lecsapniuk egy orosz börtön udvarán. Az állat telefonokat próbált bejuttatni a raboknak.
jún. 5
20:54
"Kíméletes hajózást" rendelt el a Dunán az illetékes hatóság (hirado.hu)
Erre szólította fel az érintetteket a Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal a Dunán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
jún. 5
20:56
Rendészeti szakközépiskolások és tanáraik a gátakon (hirado.hu)
Három rendészeti szakközépiskola diákjai és tanárai is részt vesznek az árvízi védekezésben csütörtöktől Győr-Moson-Sopron megyében.
jún. 5
20:58
Vízügy: időben készen lesznek a gátak a Duna felső szakaszán (hirado.hu)
Még a dunai árvíz tetőzése előtt befejeződik a közvetlenül érintett települések védelmi rendszerének kiépítése - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerda este.
jún. 5
21:03
Ledarálta a turbina a kisfiút - senki sem hibás? (BorsOnline)
Négy év telt el azóta, hogy a budapesti Aquaworld élményfürdőben egy rosszul rögzített aknafedél miatt a szörfmedence turbina ledarált egy 9 éves kisfiút. A per tárgyalásán most az ügyész mindhárom vádlottra letöltendő fogházbüntetést kért. Ítélet pénteken várható.
jún. 5
21:21
Meccs közben vizelt a pálya közepére a játékos (BorsOnline)
Tizenötezer dolláros büntetést kell befizetnie az Nemzeti Rögbi Liga pénztárába Russell Packernek, a New Zealand Warriors játékosának, aki meccs közben, a pályán vizelt – a nadrágjába.

Keresés