Mára megtörtént a kulturális rendszerváltozás: kialakult az intézményrendszer új szerkezete, a működési költségek mellett a programokat is támogatják - jelezte az államtitkár.
Győr-Moson-Sopron megyében tizenhárom szakaszon védekeznek a dunai árvíz ellen - áll a katasztrófavédelem megyei szóvivőjének szerda esti tájékoztatójában.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs friss adatai szerint jelenleg 687 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon. Az elkövetkezendő napokban lehetnek elzárt, megközelíthetetlen települések is - emelték ki.
A tárca dolgozói a Dunakanyar legveszélyeztetettebb településein segítenek, hozzájuk csatlakozik a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, valamint több más tárca kormánytisztviselője is.
Gusztustalan fotó került a nyilvánosságra: a Taco Bell egyik alkalmazottja taco lepényt nyalogat. A vásárlók felháborodtak, hogy nyállal borított lepényt árusíthatot nekik a cég.
Érden és Szigetszentmiklóson felkészülten várják a Duna tetőzését, felmérték a veszélyeztetett épületeket, hogy szükség esetén kitelepítsék az ott élőket - közölték a polgármesterek.
Óránként csaknem 10 centimétert emelkedik a víz a Duna felső szakaszán. Több ezren védik a Dunakanyar településeit. Esztergomból 40 embert kellett kitelepíteni. A budapesti rakpartok már víz alatt vannak.
A 35 éves tanár elolvasta a 15 éves diákja naplóját, amiből kiderült, hogy a lány titokban szerelmes belé. Több sem kellett a férfinak, szexuális viszonyt kezdeményezett a tinivel.
Nem volt bölcs ötlet a harmincéves amerikai turistától elkezdeni stoppolni Indiában, ahol meglehetősen gyakori a nők elleni erőszak. Ő is áldozatául esett a csoportos szexuális bűnténynek.
A Vidékfejlesztési Minisztérium tíz munkatársa és Budai Gyula parlamenti államtitkár szerda éjjel a komáromi vasútállomás melletti depóban homokzsákokat töltésével segíti az árvízi védekezést.
A vízügyi szakemberek valószínűsítik, hogy a szerda esti földrengés semmilyen károsodást nem okozott a Duna-menti védművekben - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.