Tovább nőhet a külkereskedelmi mérleg többlete a következő időszakbank az Erste és a Takarékbank elemzői szerint, akik úgy vélik, meglepően magas lett az első negyedéves mérlegtöbblet.
Közleményben üdvözölte pénteken az Európai Bizottság az azerbajdzsáni Shah Deniz II. földgázmezőt kitermelő konzorcium döntését a gázt Európába szállító gázvezetékkel kapcsolatban.
A Microsoft is azt követeli az Egyesült Államoktól: engedélyezze, hogy több információt tegyen közzé a titkosszolgálatoknak a felhasználókra vonatkozó kéréseivel kapcsolatban.
A súlyosan elhízott nénit rettenetes körülmények között, mocsokban tartotta lánya. Az ágyhoz kötött 70 éves nyugdíjas lábát sebek borították, amelyekben légylárvák keltek ki, ám bizarr módon pont ez mentette meg a halálos fertőzéstől. A lárvák ugyanis megették a gyulladt és elhalt szöveteket.
Átok sújtja a wimbledoni füvet. A torna történetében – példátlan módon – egy nap alatt heten is megsérültek. A rendező All England Club szerint a gyep ugyanolyan jó, mint a korábbi 136 évben.
Százmillió forintos ráfordítással elkészült Bátaapáti felújított vízelvezető rendszere - közölte a Tolna megyei település önkormányzata pénteken az MTI-vel.
Ahhoz, hogy az állam pénzügyei rendezettek legyenek, arra is szükség van, hogy az állampolgárok tisztában legyenek pénzügyi lehetőségeikkel és korlátaikkal, döntéseiket a tudásukhoz igazítsák - mondta az Állami Számvevőszék elnöke Budapesten.
Michael Hasenstab, a Franklin Templeton befektetési alap kötvényalapjainak kezelője szerint Magyarország jó úton jár, és erre a piac is rá fog jönni - idézte pénteken a Napi.hu a szakember a Wealth Manager nevű szakmai lapnak adott nyilatkozatát.
Élesen támadta az Európai Bizottság elnökét Nicole Bricq francia külkereskedelmi miniszter pénteken, azt hangoztatva, hogy José Manuel Barroso "semmit nem csinált a mandátuma alatt".
Külön köszöntötte Zoran Milanovic horvát miniszterelnököt az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozásán pénteken Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke Horvátország uniós csatlakozása alkalmából.
Könnyfakasztó, sokkoló vallomást tett Michael Jackson legidősebb fia, Prince az AEG koncertszervező cég elleni perben. Ő is megerősíti vádat, miszerint a pop királyát belehajszolták a halálba.
Az ibolyántúli űrtávcső néhány másodperces szünetekkel képes nagy felbontású képeket készíteni a Nap légkörének a felszín és a korona között lévő, eddig alig ismert rétegéről.
Anders Fogh Rasmussen Hende Csaba honvédelmi miniszter meghívására hétfőn érkezik Magyarországra. Pápán átadja a NATO nehéz légi szállító ezred új hangárjának építési területét.
Több mint egymilliárd forintos projekt keretében fejleszti a LED alapú világítástechnikai részlegét a Philips IPSC Tamási Kft. - közölte a cég az MTI-vel.
A balesetek számát tekintve a nyár, illetve a szünidő az év legveszélyesebb időszaka. Ennek ellenére hazánkban csupán az emberek hat százalékának van balesetbiztosítása. Pedig már napi ötven forintból is megúszható e szolgáltatás.
Párizs — Jubilál a Tour de France, 1903-ban rendezték meg először a francia országúti kerékpáros körversenyt, az idén pedig 100. alkalommal (a világháborúk miatt maradtak el viadalok) rajtolnak el szombaton a bringások az embert próbáló megméretésen.
Októberben újabb tízszázalékos gáz- és villamosenergiaár-csökkentés lesz Magyarországon - mondta Orbán Viktor pénteken Brüsszelben az EU-csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatóján.
Magyarország 13 százalékkal több uniós agrártámogatást kap 2014-2020 között, mint az előző ciklusban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.
Igazán rossz napja volt egy washingtoni férfinak. Nem elég, hogy balesetet szenvedett az autójával, még tetőtől talpig nyakon is lett öntve festékkel, ráadásul az autója és a kutyája is szivárványszínű lett.
Augusztus közepétől lehet jegyeket és bérleteket váltani a színház új évadának előadásaira, az idény Tamási Áron Vitéz lélek című drámájával indul a fővárosi teátrumban.
Májusban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak áprilishoz hasonlóan ismét 1,2 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest és 1,3 százalékkal voltak alacsonyabbak a 2012 májusi áraknál.
Lopott és rendőrökkel dulakodott az a női ruhába öltözött férfi, akit nőként kezeltek és női börtönbe is csuktak. A Katelyn Findlay névre hallgató illető eredetileg Stuartnak született.
Mark Webber döntött, az idény végén távozik a száguldó cirkuszból. Pedig a Red Bull ajánlatot tett neki a folytatásra, ám az ausztrál pilótának elege lett a másodhegedűs szerepből.
Törökország mellett idén is Magyarországon ér legtöbbet az osztrákok eurója a legnépszerűbb turisztikai célországok között - derül ki a Bank Austria pénteken közzétett elemzéséből.