A folyó fizetési mérleg többlete 549 millió euró volt az idei első negyedévben, a megelőző három havi 297 millió eurós szufficit, és az előző év azonos időszaki 53 millió eurós hiány után.
Idén harmadszor fekszik kórházban Falusi Mariann mamája, aki sikeresen felgyógyult rákbetegségéből, majd térdprotézist ültettek be neki. Alig állt talpra, elesett, most combnyaktöréssel kezelik.
Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, valamint az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar is föllép a 64. dubrovniki Nyári Játékokon, amelyet július 10. és augusztus 25. között tartanak a délhorvát tengerparti városban.
Két főre szóló kéthetes adriai apartmant nyert a Bors játékán a faddi Ökrös János. Hetvennégy éves élettársával fogja kihasználni a várva várt nyereményt.
Bármelyik pillanatban bejelenthetik Nelson Mandela korábbi dél-afrikai államfő halálhírét. A tegnapi utolsó hírek szerint már csak órái voltak hátra az elnöknek, akiért világszerte milliók imádkoztak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai szinte az összes engedélykérőnek kiadták a trafikok nyitásához szükséges működési engedélyeket, így a vámhatóság részéről nincs akadálya a trafikok július 1-jei megnyitásának.
Örömittas hangulatban számolt be a Windows aktuális frissítéséről Ballmer Microsoft-vezérigazgató. Vetettünk egy pillantást a 8.1-re, hogy ténylegesen mi változott.
Hátborzongató halálesetekre ébredt szerda reggel a Costa del Solon lévő Mijas békés városa. Egy férfi előbb végzett mozgássérült feleségével és 28 éves lányukkal, majd pisztolyát maga ellen fordítva öngyilkos lett. Holttesteik napok óta feküdhettek egy villában.
A gazdasági és monetáris unió (EMU) elmélyítésének, átalakításának áttekintésével, valamint a bővítéssel kapcsolatos kérdésekkel folytatódik péntek délelőtt az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozása.
Könnygázzal oszlatott fel a török rendőrség egy több száz fős kormányellenes tüntetést csütörtök éjjel Ankarában, és őrizetbe vette a tüntetés négy résztvevőjét.
Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás vádjával indult per Kistelek polgármestere, alpolgármesterei és korábbi jegyzője ellen a Szegedi Járásbíróságon.
Hétfői csatlakozásával Horvátország lesz az Európai Unió huszonnyolcadik tagállama. A szomszédos ország budapesti nagykövete szerint a közösség számára is előnyös a horvát tagság.
A napokban került a boltokba a Kisalföld címû újság szerkesztőségvezetőjének könyve, a Mária-fegyver. A megdöbbentő cím Győr egyik legmisztikusabb titkára utal.
Az euróhoz képest több mint egy forintot erősödött a forint pénteken délelőtt, ami az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők szerint a kedvező folyó fizetési mérleg adatnak köszönhető.
Marc Lelievre, az Újpest – papíron – másodedzője bekeményített: Szélesi Zoltánnak és Grégory Christnek megtiltotta, hogy az első kerettel kezdje meg a nyári felkészülést.
Jennifer Aniston élete furán alakul, szinte kettős életet él. Ugyanis minél békésebbek és boldogabbak a mindennapjai, annál rosszabb lányokat játszik filmen. Új filmjében például rádtáncosnőt alakít...
A Nigerből érkező fegyveresek a tarok klán három falujára csaptak le Plateau szövetségi államban, otthonaikban lőtték le a lakókat, és több mint száz házat felgyújtottak.
Nyárra bezárta kapuit a Csillagvirág klinika, viszont várja vendégeit a Kopaszi-gát bárja és étterme, s benne a Kalem dokit alakító Kembe Sorel. A színész ugyanis a forgatások kezdetéig felszolgálónak áll a Lágymányosi-öbölnél található vendéglátóegységben.
Az MSZP nonszensznek tartja, hogy a kamatjövedelmek után hatszázalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni - mondta Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes.
Súlyosan megsebesült az a 36 éves férfi, akit rendőrök lőttek meg reggel a a szombathelyi kórház Huszár úton lévő pszichiátriáján. Az őrjöngő beteg állítólag azzal fenyegetőzött, hogy ha nem engedik haza, felgyújtja az épületet, és a rendőrökre is rálőtt.
Jóval a termelési önköltség alatt árusítja több kiskereskedelmi élelmiszerlánc is az étkezési tojásokat - hívja fel a figyelmet pénteki közleményében a Baromfi Termék Tanács (BTT).
Első fokon közérdekű igényérvényesítési pert nyert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Santander Consumer Finance Zrt.-vel szemben - közölte a felügyelet pénteken az MTI-vel.
A köznevelési államtitkárság arra szólította fel pénteken a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t, hogy július 31-ről augusztus 15-re módosítsa a könyvek árának kiegyenlítéséhez megküldött csekkek befizetési határidejét.
Itt a strandszezon, te mégis úgy érzed, hogy még nem érted el az álom-alakot? Ne is törődj vele, az egészséges táplálkozás és a rendszeres spotolás mellett egy jó szabású vagy trükkös mintájú fürdőruha is segíthet abban, hogy még dögösebb legyél a parton!