A nyugdíjas férfi és nő 50 év házasság után szenvedett halálos autóbalesetet. A kiérkező tűzoltókat is megrázta a látvány, főleg, amikor észrevették, hogy a súlyosan összeroncsolódott áldozatok kezei összefonódnak. Még a haláluk pillanatában sem engedték el egymást.
Nosztalgiavonatozással, matricázott mozdonyok találkozójával, gyermekvasúttal, kiállítással, automata forgalomirányító központok bemutatásával és más kulisszatitkokkal várja országszerte a felnőtteket és a gyerekeket a MÁV szombaton, a múzeumok éjszakáján.
Budapest — Varga Feri (43) újra apuka lesz. A Megasztár felfedezettje évek óta boldog házasságban él Balássy Betti (32) énekesnővel, akivel már van egy közös kislányuk, Rozi (2).
Alex Cobb, a Tampa dobója kiterült, amikor fültövön találta a 164 kilométeres sebességgel száguldó baseball-labda. Más sportágakban is nő a veszély, egyre gyorsabb és veszélyesebb a játék.
A bírói gyakorlat eredményeit összefoglaló, egyúttal elméleti igényű munkának nevezte a közigazgatási eljárási törvény kommentárját Darák Péter, a Kúria elnöke a könyv keddi budapesti bemutatóján.
Eddig 4525 dohánytermék-kiskereskedelmi engedély iránti kérelem érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és pénzügyőri igazgatóságaihoz, és 3021 engedélyt adtak ki - közölte a NAV az MTI kérdésére.
Az elmúlt hetekben Németországban, Csehországban és Magyarországon levonult hatalmas árvíz is téma volt az uniós országok környezetvédelmi minisztereinek keddi luxembourgi tanácskozásán.
A nyári hőséget az állatok is megszenvedik, így vigyázni kell arra, hogy a láncon kikötött kutyákat se hagyják a gazdák a tűző napon, hanem biztosítsanak számukra naptól védett, hűvös helyet és megfelelő mennyiségű friss ivóvizet.
A gimnáziumra jogellenes adatkezelés miatt háromszázezer forintos bírságot szabott ki az év elején a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Az első fokon kiszabott büntetést súlyosítva jogerősen 17 év, illetve 14 év szabadságvesztésre ítélt két vádlottat emberölési kísérlet miatt a Debreceni Ítélőtábla - közölte az intézmény sajtószóvivője.
Két autót és két motort is lángra gyújtott múlt péntek óta egy fővárosban tanuló tiszaszigeti fiatalember. A 23 éves férfit tegnap fogták el a zsaruk, miután jó néhány járművet megrongált lángoló hobbijával.
A négy ember 2010 októberében Pilisen kirabolt és megölt egy idős párt. A házból értéktárgyakat és készpénzt vittek el mintegy 1,7 millió forint értékben.
Varga Mihály hétfőn jelentette be, hogy a vállalkozások által fizetett távközlési adó 2 forintról 3 forintra emelkedik, valamint hogy 5000 forintra növelik az adó jelenleg 2500 forintos felső limitjét.
Fa dőlt a vasúti pályára Kaposvár és Siófok között kedd este, a műszaki mentést megkezdték, a forgalom várhatóan fél kilenc után indulhat újra - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
Húsz év elteltével, Annak is kell címmel készített ismét lemezt a nyolcvanas évek kultikus underground zenekara, az Európa Kiadó, amely pénteken a Millenárison a Világveleje Fesztivál keretében mutatja be a friss szerzeményeket.
A megmozdult szótár Weöres Sándor 100 éves címmel nyílt interaktív kiállítás kedden a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban; a tárlat játékos módon mutatja be a költő életét és műveit.
Az Országgyűlés elnöke ezt arra reagálva írta a két képviselőnek, hogy sajtótájékoztatót hívtak össze szerdára "Megalakul az Országgyűlés Anticionista Csoportja" címmel.
A Boldogasszony Iskolanővérek és a Jezsuita Rend is csatlakozott az ősi magyar gyümölcsfajták megőrzését és hasznosítását célzó ombudsmani kezdeményezéshez - erről közleményben tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-t.
Az idén bevezetett ebadó bevételéből finanszírozza Nagykanizsa önkormányzata az állatotthonnál egy térségi ebrendészeti telep, karanténállomás megépítését - közölte a város polgármestere a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón.
Románia 1989 után demokratikus rendszert épített ki, de érezhető, hogy ez csonka, "bizonyos értelemben Brüsszel számára készült", az új rendszer kiépítésében ugyanis több dilemma megoldatlan maradt - mondta Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke Budapesten.
Az EnergiaFocus.hu szakportál kedden arról írt, hogy visszaadta engedélyét az E.ON debreceni és nyíregyházi távhőtermelő erőműve, emiatt összesen csaknem ötvenezer háztartás távhőellátása kerülhet veszélybe.
Szívgörcsöt kapott és a vízben eszméletét vesztette tegnap egy férfi Balatonboglárnál. Életét annak köszönheti, hogy mentőmellény volt rajta, meg annak, hogy a Rupert sürgősségi mentőhajó idejében megérkezett érte.
Hatos Pál történésznek, a Balassi Intézet vezetőjének Választott népek és a vereség kultúrája című, 13 esszét tartalmazó kötetét, a Ráció Kiadó kiadványát szerdán mutatják be a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A díjszámítás elveit, az útdíjszolgáltató és a fizetős utat használó közti szerződést, illetve az e-útdíj rendszer meghibásodásakor elvégzendő teendőket is tartalmazza a e-útdíj törvény végrehajtási rendelete, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Robbanások sorozata történt, majd tűz ütött ki a délkelet-oroszországi Csapajevszk településhez közeli haditechnikai raktárbázison, a környék lakosságát kitelepítik.
Az Utazok.hu összegyűjtötte Magyarország legjobb és legnépszerűbb szállodáit, a különböző kategóriákban összesen mintegy 26 ezer válaszadó értékelt több mint 3000 szálláshelyet - ismerteti a szervezet közleménye.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal arra kéri a gazdálkodókat, hogy szorosan működjenek együtt az ellenőrzést végző hatósággal a GMO-vetőmaggal (genetikailag módosított vetőmaggal) elvetett állományok felderítése és megsemmisítése érdekében, hiszen ez a magyar gazdálkodók közös érdeke.
Kylie Minogue 13 évvel ezelőtt hergelte rajongóit egyik videóklipjében a híres aranyszínű sortban, ám még most is tökéletesen áll rajta egy szexi mini.
Külön-külön kést vitt felesége és sógornője megöléséhez a 41 éves G. Miklós Tamás, akinek előzetes letartóztatásáról tegnap döntött a Szekszárdi Járásbíróság. „Isten legyen hozzá irgalmas, mert leszúrom” – mondta a gyanúsított, mielőtt megindult a 41, 51 éves nők ellen.