Budapest — Imádja a sportot Áder János (54). Amikor teendői engedik, a köztársasági elnök gyakran ellátogat meccsekre, versenyekre, főként oda, ahol magyarokért lehet szorítani. Ott volt a londoni olimpián, a debreceni úszó Eb-n, s a labdarúgó-Európa-bajnokságon is.
Ócsa — Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek. A továbbra is üresen maradó mintegy hatvan épületnek ugyanis 24 órás őrzését kell biztosítani, ennek megszervezése az önkormányzat dolga – tudta meg a Blikk.
Phuket — Megérezte a rá váró végzetet Cs. László (+42) magyar milliárdos, akivel 2011-ben végzett N. Gábor (38) Thaiföldön. A brutális gyilkosságról egy thaiföldi napilap közölt új sokkoló új részleteket. Cs. Lászlónak (+42) azután veszett nyoma, hogy a több más bűncselekménnyel is gyanúsított N. Gáborral (38) találkozott a Samui reptéren 2011 február 16-án.
Izsák — Tönkretette az izsáki rendőrőrsön történt emberölés koronatanújának az életét, hogy zsaru létére vallomást mert tenni a Bara Józsefet (+47) kegyetlenül bántalmazó két rendőr ellen. Úgy tudjuk, a kétgyermekes törzszászlós hiába kérelmezte feletteseinél, hogy visszatérhessen a szolgálatba, kényszerből továbbra is táppénzen kell maradnia, emiatt anyagilag is rendkívül nehéz helyzetbe…
BUDAPEST – Rájár a rúd Schobert Norbira (42) és feleségére, Rubint Rékára (34). Néhány nappal azok után, hogy kiderült, több lemezlovas és szerző négyszázmillió forintot követel tőlük jogdíjviták miatt, ezúttal a luxusautójukat törték meg.
Budapest — Szepesi Nikolettet (25) karrierje során az ország egyik legtöbbre hivatott úszójaként tartották számon. Halmozta az érmeket, áradozott róla az edzője, a sajtó, az viszont titokban maradt, hogy a szupertehetség min ment keresztül az uszoda külvilágtól elzárt, erkölcstelenséggel fertőzött világában.
Budapest — Rezzenéstelen arccal lépett ki a Liszt Ferenc Repülőtér termináljából Márta Alex, azaz ByeAlex (28), aki sokak meglepetésére az igencsak előkelő tizedik helyen végzett a Malmőben rendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. A fiatalember, aki vasárnap este fél tízkor érkezett haza két hét után, úgy gondolja, sikerét a hitelességének köszönheti.
Néhány hónap alatt sikeres üzleti karriert futott be Bálint Antónia egy egészségmegőrző termékeket forgalmazó cégnél, amely most bebukott. A károsultak megtalálták Toncsit, és magyarázatot várnak tőle, noha az ő pénze is elúszott.
Pihenéssel és alvással töltötte az elmúlt napot ByeAlex, aki vasárnap érkezett haza Malmőből az Eurovíziós Dalfesztiválról. A tizedik legjobb dal tulajdonosa nem érez elégtételt, csak örül.
Korábban a pszichiátrián kezelték a 65 éves F. István, aki szombat este „lekaszálta” a motorral a közelben lakó Károlyt. A gyilkosságnak a 13 éves Norbi szemtanúja volt.
Tizennyolcezer négylábút megelőzve nyert a magyar tenyésztésű óangol juhászkutya. A Jimmy névre hallgató hatéves szőrgombolyag gazdája, Vörös Zsuzsa maga is bajnok, öttusában győzött az olimpián.
A kutya olyan, mint a gyerek: mindenkinek a sajátja a legszebb. Olyan gazdival még nem találkoztam, aki ne lenne büszke kedvencére, akkor is, ha az híres kutató-mentő, világkiállítás-győztes, vagy egyszerűen csak visszahozta az eldobott botot.
Zokogva hallgatta végig fia meggyilkolásának részleteit Szita Szilvia a bíróságon. Az anyát a családja óvta, hogy elmenjen a tárgyalásra, de úgy érezte, tudnia kell, mit élt át Bence.
Öt éve alkot egy párt Knapek Edina olimpiai ötödik, világbajnoki bronzérmes tőrvívó, valamint Marco Goncalves egykori portugál válogatott tőröző, a Bp. Honvéd és a juniorkeret edzője.
Olvasói jelzések szerint egy ismeretlen telefonszámról kínálják megvételre az Alaptörvényt 3990 forintért. A kormánynak semmi köze a dologhoz, de nem tudnak mit tenni. Bárki árulhatja.
Amióta Kondákor Zsófi távozott a Jóban Rosszbanból, Kembe Sorel karakterének jövője is kérdéses. A színész arra is felkészült, hogy állapotos kedvese után őt is kiírják a sorozatból.
A Prisztás József megöléséről szóló vádirat Portik Tamást mondja ki felbujtónak. Az ügy koronatanúja, Radnai László ezzel szemben leleplező vallomásában megnevezte azt az embert, aki szerinte Portiknak adta a parancsokat.
Elege lett a felelőtlen, részeges focistáiból Paolo Di Caniónak, a Sunderland olasz menedzserének, aki magatartásbeli problémák miatt hét játékosára nem számít a jövőben.
Nem végleges adatok szerint legkevesebb 91 - hivatalosan megerősített adatok szerint 51 - halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra. 320 km/h -val érkezett a pusztító légörvény.
Immár a döntőbe jutás a tét a Bors versenyén. A párosítás ismert, Vágási Rita Falvai Anettel, Azrak Lilla Papp Anikóval küzd a fináléért. Szavazni szerdán éjfélig lehet a hölgyekre, hogy aztán kiderüljön, kik kerültek a döntőbe!
A sztár is csak ember, tartja a mondás. Ők is ugyanúgy élnek, mint mi, és vannak olyanok, akikről nem is sejtenénk, hogy milyen őrült dolgokkal töltik el a kevés szabadidejüket.
Ferenczi Gábor jobbikos országgyűlési képviselő kedd reggel Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette - tudatta a Jobbik-frakció az MTI-vel. A Veszprém megyei rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Csoda, hogy túlélte múlt hét csütörtöki balesetét George Michael (49). Egy autós ugyanis azt állítja, hogy a világsztár több mint 110 kilométer/órás sebességgel száguldó kocsiból zuhant ki, amelynek ráadásul nem is volt rendesen becsukva az ajtaja. Mint a Blikk is megírta, az énekest néhány napja érte autóbaleset, Nagy-Britanniában. Akkor a szóvivője azt közölte, hogy a világsztár csak kisebb…
Visszavonult a világ leggazdagabb focistája, aki soha nem számított a legjobbnak, mégis világszerte elismert. Neve brand, ő pedig sokkal több egy sportolónál: legenda, ikon, példakép.
Nem biztos, hogy kitölti mandátumát Barack Obama – több politikai elemzőnek is ez a véleménye az amerikai elnököt ért sorozatos botrányokkal kapcsolatban.
A fiatal pár azután ismerkedett meg, hogy két különböző balesetben mindketten súlyos agysérüléseket szenvedtek, és súlyos problémájuk volt az emlékezéssel. A gyerekük születése azonban valóságos orvosi csodaként hatott rájuk.
Kora reggel van, alig látsz a fáradtságtól, a péniszed mégis meredten ágaskodik? A reggeli merevedést valószínűleg egyetlen férfinak sem kell bemutatnunk.
Kórházban halt meg az 23 éves brit lány, akiről az orvosok úgy döntöttek, nem érdemes megmenteni az életét. A fiatal nő számos fogyatékosságtól szenvedett, ezért mondtak le róla doktorok idő előtt.
Érdekes fordulatot vett a modell barátnője lelövésével vádolt paralimpikon, Oscar Pistorius ügye. A dél-afrikai rendőrség talált egy szőke PR-ost, akivel a műlábas futó párhuzamosan kavart.
Egy fiatal, szőke szépséget hallgatott ki a rendőrség a gyilkossággal gyanúsított paraolimpikon, Oscar Pistorius ügyében. Erin Stear (25) egyike azoknak a nőknek, akik állítólag meglehetősen közel kerültek a barátnőjét kivégző sportolóhoz.
Sajnos baj van - közölték Erőss Zsolték a Facebook oldalukon. A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le - mondta el Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció vezetője kedden az MTI-nek.
Ittas apját szúrta hátba egy 13 éves barcsi fiú. Kiderült: nem csak az apa, a késelő gyereke is részeg volt. A fiút - fiatal kora miatt - tanúként hallgatták ki.