Morar a hét elején nyilvánosan tiltakozott az ellen, hogy a miniszterelnök és az államfő politikai megállapodás alapján készül kinevezni a román vádhatóság vezetőit.
Örökké tartanak a mézeshetek egy brit házaspár számára. David és Lucy ugyanis végigutazza a világot, miközben a nászutasoknak kínált szállásokat teszteli, ráadásul minden luxust ingyen kap.
Először mutatták ki a Kínában eddig hat áldozatot követelő H7N9-es típusú madárinfluenzát állatokon - a fertőzött szárnyasokat egy sanghaji piacon találták.
Az ügyész tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést, a védő határozott idejű szabadságvesztés kiszabását kérte perbeszédében a Bándy Kata megölésével vádolt P. Lászlóra a Pécsi Törvényszéken.
Annak ellenére, hogy bonyolultnak tűnik, ezt a frizurát nagyon könnyű elkészíteni! Csak arra kell figyelni, hogy mindig apró tincsekkel dolgozz. Nagyszerű viselet, akár különleges alkalmakra is.
A nyolcvanas-kilencvenes sztárjai, köztük az Alphaville, Thomas Anders, a Culture Beat, az Első Emelet, Balázs Fecó, Somló Tamás és Horváth Charlie fog koncertet adni.
Barack Obama amerikai elnök éves fizetésének öt százalékát, vagyis húszezer dollárt – 4,7 millió forintot – utal vissza a kincstárnak, ezzel jelképesen közösséget vállalva azokkal a közalkalmazottakkal, akiket érint a nemrég életbe lépett, 85 milliárd dolláros költségmegvonás.
A Thália Színházban, Remeteszőlősön és a Bárka Színházban centenáriumzáró beszélgetéssel, színházi előadásokkal és fotókiállítással zárul az Örkény István-emlékév.
Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék első fokon P. Lászlót, Bándy Kata rendőrségi pszichológus gyilkosát pénteken.
Megszületett az elsőfokú ítélet a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt Péntek László büntetőperében: elsőfokon életfogytiglant kapott. A Pécsi Törvényszéken tárgyalt gyilkossági ügy az egész országot lázban tartotta - a közvélemény pontosan erre az ítéletre számított.
Pécs - A képen látható, 20-25 év körüli, 160-165 centi magas, barna hajú, borostás férfit keresi a rendőrség. Azzal gyanúsítják, hogy brutálisan összeverte Páva Zsolt pécsi polgármester 20 éves lányát.
Hiába tagadja a család és a menedzser, a barátnője meggyilkolásával vádolt paralimpikont, Oscar Pistoriust egy gyerek lefotózta, amint a pretoriai egyetem atlétikai pályáján futógyakorlatokat végez.
A Hajtás Pajtásnál áll munkába a Bosch e-Bike. Számtalan menetpróba után most valós tesztelés alá vetik az e-Bike-ot, hogy kiderüljön, állja-e a próbát hegyvidéki és hosszú távú alkalmazásban is.