Élete első élő híradójában még el sem kezdett beszélni, egy káromkodással máris elvágta magát a szakmában. A hírolvasó nevében a televíziós társaság vezetője kért elnézést.
Bajnai Gordonnak színt kell vallania, van-e előkészületben olyan paktum, amely támogatásért cserébe a drog legalizációját beépítené programjukba - mondta a szóvivő.
Az érdekképviseleti testület célja, hogy összefogja a 2013-as bérajánlás megszületéséért eddig tett erőfeszítéseket, és további nyomatékot adjon a tárgyalások folytatásának.
Az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, közötti beszélgetéseket a titkosszolgálat rögzítette 2008 nyarán.
Matevz Lenarcic első alkalommal 2004-ben kerülte meg a Földet ultrakönnyű repülőgépével társpilóta vagy bármilyen más légi logisztikai támogatás nélkül.
Nabil Márúf, a Palesztin Hatóság törökországi nagykövete szerint a megbeszéléseken nem sikerült egyezségre jutni a tárgyalások felújításának palesztin feltételeiről.
A Baon.hu információi szerint ittas volt az a fiatal férfi, aki azt a terepjárót vezette, melynek platójáról vasárnap délután leesett és meghalt egy férfi Tázlár külterületén.
Hazabeszél a 2005-ös aranylabdás Ronaldinho. Szerinte Brazília lesz 2014-ben a világbajnok, s volt csapata, a Barcelona nyeri meg a Bajnokok Ligáját. Részlet a Sport Bild interjújából.
A Startup Underground-on (SUU) a több díjat begyűjtő biciklifék és távirányítású kerekesszék mellett egy speciális zajmérő megoldás, illetve egy internetes ideaeszköz volt a befektetők szerint a legjobb.
Az államháztartás hiánya márciusban 154,1 milliárd forint volt, az első három hónapban a deficit 493,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 56,0 százaléka.
A magyar-orosz külkereskedelmi kapcsolatok magyar negatív szaldójának kiegyensúlyozásáról is tárgyalt a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Moszkvában.
Nagy ablakok, tágas helyiségek, mediterrán hangulat. A csodaszép kétszintes, teraszos, hátsó kertes és medencés ház Törökbálinton áll, amely méretei és kivitelezése tekintetében, funkcionálisan, valamint a Balatonhoz való viszonylagos közelsége révén ideális megoldásnak bizonyult.
Az elődöntővel folytatódik az idei Bajnokok Ligája. A két német és két spanyol csapat közel egyforma esélyekkel vág neki az odavágóknak, melyekről a Betclic nagykövetét, Dárdai Pált kérdeztük.
Fraknó — Titkos csapóajtó és egy bonyolult, három különböző zárszerkezettel ellátott ajtó mögött rejtegették évszázadokon keresztül az Esterházyak Fraknó várában a család felbecsülhetetlen értékű kincseit, amelyet Európában egyedülálló módon most gyakorlatilag úgy tekinthetnek meg a látogatók, ahogyan azt a 18. században az arisztokrata família sarjai otthagyták.
Az M1-es autópályán állították meg ellenőrzésre az olasz rendszámú járművet, amelyben az első látásra is nagy mennyiségű poggyászból került elő a dohányáru.
A színésznő egészen különleges módszerrel tartja távol a ráncokat. Szerinte ugyanis a fiatalos arcbőr titka az, hogy reggelente nem mossa meg az arcát.
Giuseppe Verdi születésének kétszázadik évfordulója adja az apropót a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar most csütörtöki tavaszi koncertjének, amelynek műsorában az olasz zeneszerző szerzeményei is felcsendülnek.
Szahír – Egy nővel ünnepelte bahreini győzelmét Sebastian Vettel (25). A Red Bull Racing Forma–1-es pilótája a csapat elektronikáért felelős mérnökével, Gill Jonesszal (40) osztotta meg örömét a dobogón.
Bár még mindig inkább a csontsovány nők számítanak korunk szépségideáljának, szerencsére egyre több olyan modell és híresség van, akik felvállalják kerekdedebb idomaikat és nem tágítanak ettől. Nem diétáznak, nem kínozzák magukat, ellenben egészségesen élnek, étkeznek és mozognak. Lássunk néhány ilyet!
Mentességet kaphatnak a biztosítéknyújtás alól az állami vagy önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok, ha az uniós támogatást a nemzeti vagyon fejlesztésére fordítják.
A gimnázium kizárólagos használatú épületrészében, annak belső átalakítása után helyeznék el azokat a termeket, amelyek most az ingatlanban ugyancsak tulajdonos kft. területén vannak.