Egyesek úgy vélik, a jobb átláthatóságot segíti, hogy Franciaországban nyilvánosságra hozták valamennyi kormánytag vagyoni helyzetét, mások szerint viszont csak azoknak kedvez, akik szeretnek ismert emberek magánügyeiben vájkálni.
Majdnem a halálát okozták az első tavaszi napok egy 76 éves férfinak. Az idős horgászember ugyanis Alsóörsnél kicsúszott a csónakjából, és az alig 10 fokos vízbe landolt. Másfél órán áttaposta a vizet, mire kihúzták. Éppenhogy megmenekült.
Meghökkentő jelenettel szembesültek a michigani rendőrök egy álmos szombat reggelen. Az úton össze-vissza kacsázó autó láttán úgy gondolták, részeg sofőrrel lesz dolguk, de mekkorát tévedtek.
BUDAPEST Ördög Nóra (31) szerdán délelőtt megosztotta rajongóival első blogbejegyzését, amelyben nem másról, mint a várandóssága alatt átélt élményeiről ír.
Halálos mérget tartalmazó levelet küldtek Barack Obama amerikai elnöknek - közölte szerdán a CNN amerikai hírtelevízió, a kormányzat vezetőinek védelméért felelős Secret Service illetékeseire hivatkozva.
Budapest - Nem Gesztesi Károly (50) az egyetlen sztár, aki megfogadta, leteszi a poharat. Bajor Imre (56) száját szintén elhagyta már az a mondat, hogy többet nem iszik, de nem tudta ígéretét betartani.
Isaszeg — Szandi (36) két évtizedes félelmét, egy majdnem végzetes lovasbalesete után kialakult fóbiáját küzdötte le tanítványa, egy kislány kedvéért, aki félt kilépni a színpadra.
Ivo Sanader, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egykori vezetője tagadta bűnösségét szerdán az ellene indított újabb korrupciós per első tárgyalásán - adta hírül a helyi média.
A világ legnagyobb autóipari bőrbeszállítójának beruházásával 150 új munkahely jön létre Szolnokon. A cég magyarországi foglalkoztatottainak száma az év végére elérheti az ezer embert.
A playmate arra utalt egy vele készült interjúban, ha nem Mádl Ferenc feleségének barátnőjét támadja meg a kutyája, még ma is élhetne. Az asszony halála pedig nem szomorítja el, sőt. Kelemen Anna azt mondja, utoljára Dirtyword TV-nek beszél erről a történetről.
A világ legnagyobb autóipari bőrbeszállítójának beruházásával 150 új munkahely jön létre Szolnokon. A cég magyarországi foglalkoztatottainak száma az év végére elérheti az ezer embert.
Spanyolország elismeri a venezuelai elnökválasztás győztesének Nicolás Madurót - jelentették be Madridban nem sokkal azután, hogy diplomáciai incidens történt az eredménnyel kapcsolatban a két ország között.
Alig várta Szilveszter gazda (38), hogy a többhetes megfeszített munka után újra a földeken lehessen, és dolgozhasson. A Szombat esti láz búcsúbulijából azonban kificamodott lábbal távozott, és mire hazaért, a megáradt Tisza a földjét is elborította.
Az alaptörvény átírása lehetővé tenné a szigetország számára a kollektív önvédelmet és egy, az amerikaihoz hasonló nemzetbiztonsági tanács felállítását is - írta szerdán a Jomiuri Simbun japán napilap.
Budapest - Lakatos Márk (36) nem szégyenlős. A stylist ma este a Hal a tortán adásában mutatja be teljesen egybenyíló lakását, ahol például a konyhában található a zuhanyfülke.
A CNN: az amerikai hírtelevízió saját korábbi jelentését cáfolva közölte, hogy mégsem vettek őrizetbe senkit a bostoni maratonon elkövetett kettős robbantással kapcsolatban. Kormányzati források a CNN-t és az AP amerikai hírügynökséget is úgy tájékoztatták, hogy a feltételezett elkövető személyazonosságát még nem sikerült megállapítani.
A korábbi hírekkel ellentétben nem indult a hétfői bostoni maratoni futóversenyen annak a nyolcéves kisfiúnak az édesapja, aki a kettős bombamerénylet egyik halálos áldozata volt, húga és édesanyja pedig súlyosan megsebesült.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a tízszázalékos rezsicsökkentésnek köszönhetően egy átlagos magyar család évente 70-90 ezer forintot takarít majd meg.
Védelmébe vette kormánya első évi munkáját az orosz miniszterelnök szerdán, pár órával azután, hogy kiszivárgott egy videofelvétel, amely szerint Putyin elnök kilátásba helyezte néhány kormánytag menesztését.
Magyarország ismét bekerült az ukrán állampolgárokkal szemben lojális európai uniós országok közé a schengeni vízumok kiadása tekintetében - derült ki az ukrán Forbes magazin szerdán közölt listájából.
Azon szomorkodott a minap Amanda Seyfried, hogy a fogyása miatt csökkent a mellei mérete. Azért így sincs oka elkeseredni, bőven maradt még mit nézegetni.
Őrizetbe vettek egy gyanúsítottat a bostoni kettős robbantásos merénylettel összefüggésben - közölte szerdán a CNN amerikai hírtelevízió rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A szociális és családügyért felelős államtitkára szerint a jelenlegi kabinet az előző kormány által szűkített kedvezményeket és támogatásokat állította, állítja vissza.