Bohács Zsolt fideszes képviselő szerint a szegediek életkörülményeiket tenné jobbá a tervezett biomassza-fűtőmű, a biomassza alapú energiaellátás és a geotermikus alapú használati melegvíz-előállítás megvalósítása.
Beduinok rángattak le a szállítóbuszról, és raboltak el egy magyar katonát a Sínai-félszigeten, hogy cserébe egy letartóztatott társukat szabadon engedjenek. A férfit azóta sikerült kiszabadítani. Egyiptomi lapok szerint a katona nem tartotta be a biztonsági előírásokat.
Talán már ember nem volt, aki bízott a Győr továbbjutásában a kézilabda BL-ben, hiszen esélye sem volt a Valcea elleni visszavágón, de végül a sírból hozta vissza a meccset és a továbbjutást. Győr–Valcea 24-25.
Magyarország továbbra is számíthat Németországra és a német vállalkozások befektetéseire - összegezte csütörtöki berlini tárgyalásainak tapasztalatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter magyar újságíróknak.
A nyugat-szlovákai Puhóban lévő gyárban tervezett beruházás további 600 embernek ad munkát, emellett a német vállalat kutatás-fejlesztési részleget is visz az országba.
Nyílt levélben kérte csütörtökön az orosz államfőtől 58 oroszországi nem kormányzati szervezet (NGO), hogy hozza nyilvánosságra azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyek szerinte az elmúlt négy hónapban majdnem egymilliárd dollárt kaptak külföldről.
Wendy Schmidt azt mondja, hétéves fiának köszönheti, hogy sikerült leküzdenie a mellrákot. Ám alig gyógyult meg, kiderült, hogy a fia is rákos, a kór egy ritka fajtájában, úgynevezett Burkitt-limfómában szenved.
Egy vita után megszurkálta öccsét egy 52 éves férfi. Megrémülve saját tettétől, ő maga hívta a rendőröket. Később azzal védekezett: soha nem bántották még egymást, nem sejtette, hogy eddig fajul a vita.
Péntek délután 18 óráig érvényben marad az elsőfokú árvízvédelmi készültség a Túr, a Kraszna és a Berettyó magyar-román államhatár térségébe eső szakaszán.
James Clapper kémfőnök szerint a phenjani vezető retorikája azt a hagyományos észak-koreai stratégiát követi, amely fenyegetéssel kívánja tárgyalásra és segélynyújtásra kényszeríteni a nemzetközi közösséget.
Az önkormányzatok kapcsán felismerte a kormány, hogy az 1990-ben megalkotott törvény már nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően tölti be funkcióját - mondta a belügyminiszter.
Dan Gavrilescu, a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgója az egyik közösségi portálon azt írta a magyarokról: "Mindannyiatokat elgázosítanálak, és lágerbe küldenélek!". Az incidens a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került, s a sportoló klubjának igazgató tanácsa is ülést tart az ügyben.
Több éven keresztül több mint 1,3 tized milliárd forintot sikkaszthatott el a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetője. Most emeltek vádat ellenük.
Szinte a felismerhetetlenségig eltorzult az énekesnő arca a rengeteg plasztikai műtéttől. Bár vélhetőleg nem ez volt a célja a beavatkozásokkal, ma már leginkébb úgy néz ki, mint egy csúnya transzvesztita férfi.
Remek alkalmazás a Google Street View, melynek segítségével otthonról „sétálgathatunk” a világ városainak utcáin. Néha azonban nem várt látvánnyal szembesül az ember böngészés közben.
Az újdonsült feleség igazi, életre szóló élményt akart a nászéjszakén, ezért párjával az esküvő utánig vártak a szexszel. Ám beteljesült álom helyett sokkoló rémálom lett az első közös éjszakából.