A modell tagadja, hogy étkezési zavarai lennének, mégis több fotója már felkerült az anorexiát éltető oldalakra, ezért mostani szereplése alkalmával úgy döntöttek, egy kicsit felhizlalják a szépséget.
A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a magyar hungarikumtörvény nemcsak a szellemi, hanem a tárgyi emlékeket is védi.
Az asszony attól tartott, férje elhagyja a babák miatt. Pincéjében három holttestet találtak a rendőrök, egyet egy üzem közelében, egyet pedig egy parkolóban.
A rendőrség szerint a roma telep épületeinek erőszakos eltávolítása törvénybe ütköző lenne, ezért nem nyújtanak segítséget az ingatlan társtulajdonosának az akcióban.
Az év végére már biztos, hogy ki lesz dolgozva a rendszer - közölte az M1 Ma reggel című műsorában a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
A nyolcvan orvosi szakma közül 34 gyakorlói vállalhatnak háziorvosi szolgálatot, az egészségügyi ellátás minimumfeltételeiről szóló rendelet szerint idővel meg kell szerezniük a képesítést házi orvostanból.
Több, magát állatvédőnek nevező szervezet csinál üzletet menhelyi kutyák örökbeadásából. Az állatvédő liga szerint több száz eurót tesznek zsebre egy kiskutyáért.
A kiállításon a nácik által "degeneráltnak" kikiáltott, majd külföldi vásárlóknak eladott és Németországba most először visszatért művek is szerepelnek.
A 35 éves Rafal Ciesielski harisnyával a fején önkielégített az utcán Lincolnshire-ben. Annyira részeg volt, hogy nem emlékszik a történtekre. Közszeméremsértés miatt tartóztatták le a férfit, akinek azóta rohamosan romlik a látása.