A fideszes Szakács Imre szerint indokolatlanul nagy terhet róna a jegyzőkre, ha akár személyesen, akár munkatársaik útján minden választópolgárt fel kellene keresniük.
Míg az életben a villogó fény vagy a szirénahang figyelmeztet a vészhelyzetre, addig az emberi szervezet fájdalommal üzen. Ha vette a jelet, miért kínozná magát tovább?
Budapest - Trokán Nóra (26) fotókiállításának kapui szerda este nyíltak meg a nagyközönség előtt, a fiatal színésznő első alkalommal mutatta be képeit egy bemutató keretében.
Dunaújváros - Szerdai címlaplányunk, Nagyváradi Nikolett (22) nagyon meglepődött a róla készült fotók láttán, nem is gondolta volna, hogy ilyen jól fognak sikerülni.
Egy személyzeti vezető szerint 1550 munkahely szűnik meg, amely főként Stockholmot és néhány dél-svédországi várost, a többi között Göteborgot és Linköpinget is érintheti.
Szinetár Dóra menedzsere lapunk munkatársától tudta meg: a színésznőnek nem kell novemberben színpadra állnia A mizantróp című darabban. Az előadásokat érdeklődés hiányában törölték.
Védője vette rá P. Erikát, hogy vallomást tegyen – tudta meg a Bors. A gyerekgyilkosságra felbujtással vádolt nőnek fogalma sem volt arról, hogy tettéért ezrek követelik rá a legsúlyosabb büntetést.
Nem módosult érdemben a következő EU-költségvetés kiadási oldalának befagyasztását célzó hivatalos brit álláspont a német kancellár szerda esti londoni villámlátogatása után sem.
A kormánynak nehezen, de sikerült megszereznie a 300 képviselőből 153-nak a támogatását, miközben a koalíciós pártok több lázadó tagja elutasította a terveket, s ezért hét képviselőt azonnal ki is zártak a pártjából.
Végeláthatatlan és egyre bonyolultabb Janics Natasa szerb sportolóvá válásának ügye. Ottani információk alapján úgy tűnik, talán mégsem akar mindenáron azonnal hazát váltani.
A Kos ügyei lelassulnak, az Oroszlán életében újra megjelenik a féltékenység. A Bikának és a Baknak könnyedségre és komoly diplomáciai érzékre lesz szüksége.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a következő hetekben országjárás keretében szeretné felhívni az emberek figyelmét a GMO-ra, a káros hatásokra, a magyar hatóságok munkájára és a szabályozásra.
A legrosszabbkor, közvetlenül szívműtétje után támadtak rá Schobert Norbira egy szerencsétlen Facebook-bejegyzés miatt. Ráadásul a fitneszguru állítja: nem az ő reakcióját olvasták, feltörték Facebook-oldalát.
A külügyi és külgazdasági államtitkár szerint az Európai Unió kihívásokkal küzd, amelyekre korábban nem volt példa. Ezeket új megoldásokkal lehet kezelni, a vita pedig természetes része a folyamatnak.
Baltával és botokkal törték be az ékszerüzlet kirakatát azok a rablók, akik kedden délelőtt motorral hajtottak be a londoni Brent Cross Bevásárlóközpontba.
Valóban kisbabát várunk Palkóval – erősítette meg a blogján Ördög Nóra, egyszer és mindenkorra véget vetve a találgatásoknak. A műsorvezető azt is elárulta, hogy három és fél éves küzdelem után, orvosi segítséggel fogant meg a baba.
Több országban büntetik a szomszédokat zavaró hangos szeretkezést, s a téma a főváros XVI. kerületének önkormányzati ülésén is napirendre került. A beterjesztő a Borsnak elmagyarázta, miért.
Az Európai Bizottság jelentése pozitív képet mutatott Magyarországról a foglalkoztatás növekedése, az államadósság és a munkanélküliség csökkentése tekintetében - mondta a kormányszóvivő a 180 percben.