Mainz - Sztárként kezelik Németországban Szalai Ádámot (24). Az élvonalbeli Mainz magyar labdarúgóját a legolvasottabb napilap, a Bild az „ősz felfedezettjének" nevezi, ami nem is csoda.
A Tibet függetlenségéért küzdő emberi jogi aktivisták benzinnel leöntötték és fölgyújtották a tibeti függetlenséget jelképező szalmabábut. Hat embert előállítottak.
Csütörtök este Bázelban a negyedik csoportmérkőzését játssza az EL-ben a Videoton, amely győzelem, valamint a portugál Sporting pontvesztése esetén máris kiharcolhatja a továbbjutást.
A TASZ úgy látja, több olyan részt kitöröltek, amely rossz színben tüntette fel a kormány drogpolitikáját, a tárca szerint "tudományos igényességgel" fogalmaztak.
Hogyan ment végbe a magyar történelem legnagyobb földosztása? – Dr. Dányi László történész, kutató, újságíró a maga nemében mindeddig páratlan könyvének ez csupán az egyik alcíme.
A Milliyet című újság azt írta, hogy a Patriotokat a török-szíriai határon helyeznék el, és azok török harci gépek ellenőrző repüléseivel kiegészítve védenék a határtól délre fekvő szíriai övezetet.
Az Átfogó Térségi Gazdasági Partnerségnek (RCEP) tagja lenne a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tíz tagországa, továbbá Kína, India, Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland.
Miskolc - Rudolf Gergely (27) készen áll a visszatérésre! Örömhír a Diósgyőr szurkolóinak, hogy már a csapattal edz a szeptemberben igazolt 23-szoros válogatott csatár, s pénteken szeretne bemutatkozni az NB I-es klub színeiben.
A bizottság Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert, Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, és Morvai Attilát, az MNV Zrt. korábbi jogi vezérigazgató helyettesét hallgatta meg.
Ujjongva fogadta a Barack Obama nagymamájának tekintett, 90 esztendős kenyai Sarah Obama az elnök újraválasztását az afrikai ország nyugati részén található kis faluban, Kogelóban.
A székesfehérvári Alcoa több ezer embernek ad munkát, és nyeresége nagy részét visszaforgatta Magyarországba, fejlesztve ezzel a gazdaságot - mondta a kormányfő.
A csütörtöki (november 8.) JOY-Benetton Shopping Night mindenkit lázba tart – már csak azért is, mert másnap, péntektől (november 9-től) indul a JOY Vásárlási Láz! -, viszont, hogy utána ne legyél elkeseredve a feleslegesen „csak úgy” vett dolgok miatt, azt tanácsolom, hogy néhány olyan időt álló darabot vegyél, amibe érdemes befektetni, amit sok szezonon keresztül hordhatsz.
Jérome Ferrari Korzika szigetén játszódó regénye, a Le Sermon sur la chute de Rome (Szónoklat Róma bukásáról) című mű kapta meg szerdán a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t.
Elismerte felelősségét a Pécsi Törvényszéken kezdődött büntetőperben a mozsgói orvvadász, aki a vád szerint egy természetkedvelőt megölt, egy vadászt súlyosan megsebesített márciusban Magyarlukafa közelében.
Lomnici Zoltán azt kérte a jogalkotóktól, ne legyen lehetőség arra, hogy a választási regisztrációnál visszaéljenek a külhoni magyarok nevével, adataival.
Ön szerint mi lehetett Szita Bence meggyilkolásának indítéka? - ezzel kezdte a reggeli szavazást a TV2 Mokka műsora. A három opció között szerepelt: a pénz, a féltékenység és a bosszú. A szavazók hajdúszoboszlói üdülést nyerhetnek.
Lewis Hamilton nagyon peches idén. A világbajnok brit pilóta eddig több mint száz pontot vesztett műszaki hiba vagy elrontott bokszkiállás miatt. Érthető, ha elege lett a McLaren-csapatból.