A távhőtermelő és távhőszolgáltató cégeknek eddig is el kellett választaniuk egymástól a termelő és szolgáltató tevékenységüket - ismerteti a tanácsadó cég közleményében Forgon Csaba, a Deloitte szenior menedzsere.
Budapest — Bódi Margó (50) hisz a sors figyelmeztető jeleiben, és bár ezek náluk sokkot okoztak, és fizikailag is fájdalmasak voltak, örül, mert esélyt kaptak arra, hogy egészségesen éljenek.
Az emberek várják a hosszú hétvégéket, a magyar gazdaság azonban megsínyli azokat – legalábbis a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint. Kósa Lajos állítja, idén 0,4 százalékkal csökken emiatt a GDP.
A csaknem 400 fős taglétszám érdekeinek képviseletében fellépő Egyesült Média Szakszervezet jogilag nem létező szakszervezet - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerdán az MTI-vel.
Büdös banda – ezt kiabálta a tizenöt éves Bicskei Alexandra gyilkosa, amikor a bíróság 13 év fegyházra ítélte jogerősen. Kovács Dánielt ki kellett vezettetni a tárgyalóteremből, mert a bíró és az ügyész felé köpött.
Közép-Európa hasznos kezdeményezésekkel gazdagíthatja az egész EU-t - fogalmazták meg egy pódiumbeszélgetés résztvevői, köztük Surján László (Fidesz), az Európai Parlament alelnöke kedden Bécsben.
Életkoron alapuló, nem igazolható megkülönböztetést jelent, és így a diszkrimináció uniós tilalmába ütközik a magyar bírák kötelező nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállítása – mondta ki tegnapi ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság, amely sürgősséggel tárgyalta az ügyet.
Hackerek próbálták megbénítani a Terrorelhárítási Központ oldalát. Úgy tudjuk, az Anonymus csoport így akart bosszút állni, amiért korábban több tagjukat elfogták.
A női kézilabdázás El Clásicójaként emlegeti Ambros Martín, a győri lányok edzője a Ferencváros elleni rangadót. Nem alaptalanul, hiszen számtalan nagy csatát vívtak, és az elmúlt hetekben mindkét együttes remekel a Bajnokok Ligájában.
Az LMP-nek el kellene kezdeni a tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről az Együtt 2014 képviselőivel - jelentette ki az MTI-nek adott interjújában a párt frakcióvezetője.
A "költségvetési sziklaszirt" félhivatalos elnevezés is arra a befektetői félelemre utal, hogy a kiigazító csomag maradéktalan érvényesítése esetén az amerikai gazdaság e "szirt" széléről ismét a recesszió szakadékába zuhanhat.
Mivel az ország vezetésének "színezete" nem változik, így valószínűleg az alapvető irányok sem változnak - mondta a helyettes államtitkár a 180 percben.
Mészáros János Elek egyetlen fillért sem költött nyereményéből, és új autója helyett inkább a régit használja. A Csillag születik győztese továbbra is hivatalnok, és büszke arra, hogy nem változott.
Megalázó büntetést mért ki egy 32 éves nőre a clevelandi bíróság. Az ítélet szerint pénzbüntetés mellett ki kell állnia egy forgalmas kereszteződésbe, nyakában egy idiótákra figyelmeztető táblával - írja az AP.
Radics Gigi és családja nagy izgalommal ültek le megnézni az énekesnő Los Angelesben forgatott videoklipjét, ugyanis még egyetlen képkockát sem láttak belőle.
Fegyveres őrizetet kapott négy afrikai fehér orrszarvú. A fajból mindössze hét példány maradt életben a Földön. Az állatok 24 órás védelemben részesülnek, és gyakran élelmezik is őket.
Hogy jött létre az internet, és ez miért fontos? A kérdés oly gyakran merült fel, hogy még most is helyet követel magának az aktuális választási viták során.
Nemcsak a rontást és az átkot tudom feltérképezni, de azt is, honnan ered – mondja Hajnalka, a jós, aki ma két teljes órán át, normál díjas telefonszámon válaszol olvasóink kérdéseire.
A Fidesz 2010-ben aratott földcsuszamlásszerű választási győzelme az erkölcsi megújulás felé tett első nagy lépés volt - mondta az Irish Timesnak a magyar miniszterelnök.
A kirúgás szélén áll Supka Attila, a Pécs edzője, akit főnöke, Matyi Dezső élesen kritizált a sajtón keresztül. A kollégák szerint akkor menekülhet meg, ha játékosai kiállnak mellette.
Rendkívül ritka genetikai betegséggel küzd egy háromtagú család Angliában. Az édesanya és két kisfia szervezetében számos daganat van, melyek bármikor rosszindulatúvá fejlődhetnek.
Közösen írt szakácskönyvet Joshi Bharat és felesége, Csilla. Az indiai származású műsorvezető neje a saját tapasztalatai alapján állította össze a gasztronómiai kötetet, amely számos érdekes képet, élményt és emléket is felidéz Joshi múltjából.