Nem kell fóbiásnak lenni, hogy átérezzük, min mehetett keresztül az a brit nő, aki az éjszaka közepén arra ébredt a hotelszobában, hogy bogarak mászkálnak rajta…
Nem vagyunk semlegesek, amikor szövetségesünk kényszer, agresszió vagy fenyegetés áldozata - közölte Richard Armitage volt amerikai külügyminiszter-helyettes.
A nyomozó ügyészségre csütörtökig nem érkezett feljelentés azok ellen a rendőrök ellen, akik november 22-én csoportos garázdaság felszámolásában vettek részt Hatvanban.
Közel harminc kilót adott le Jessica Simpson négy hónap alatt. Előtte állandóan „jojózott”, a csodadiéta és a vasakarat azonban meghozta a várt áttörést.
Jesszusom! Nem jut eszembe! Hogyan menjek be így? Gyakran előfordul, hogy elfelejtjük valamelyik PIN kódot, hiszen az kell a mobilhoz, a számítógéphez, a riasztóhoz és a bankkártyához is.
Kína támogatja a palesztinokat abban, hogy státusuk az ENSZ-ben nem tag megfigyelő államra változzon - erősítette meg a külügyi szóvivő csütörtökön Pekingben.
Semjén Zsolt üdvözli, hogy az ELTE lehetőséget ad a diplomamunkájával kapcsolatos vádak végérvényes tisztázódására - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Nőkről szóló történetek uralják a januári Sundance Filmfesztivál programját, amelyben több mint száz független produkcióban készült egészestés játék- és dokumentumfilmet tűznek műsorra a szervezők.
Hajnan határőrsége felhatalmazást kapott, hogy januártól szigorúan lépjen fel a tartományhoz tartozó területi vizeken illegálisan tartózkodó vízi járművekkel szemben.
Csütörtökön német, brit és orosz lapok foglalkoztak Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kijelentéseivel; a londoni sajtó a magyar devizakötvény-kibocsátási tervekről is írt.