Az előző választáson legtöbb szavazatot kapott Kadima párt egykori vezetője, új párt élén ismét indul a január végi parlamenti választásokon - jelentette be a politikus.
Az EU Duna-régiós Stratégiáját (DRS) nem lehet megvalósítani erős, hatékony és megfelelően finanszírozott kohéziós politika nélkül - mondta a külügyminiszter Regensburgban.
London ‒ Hiába tartják másodszor is esélyesnek az Oscar-díjra, Anthony Hopkins (74) undorodik a filmvilág legrangosabb eseményétől, és attól, ami szerinte a szobrocska elnyeréséhez kell.
Budapest ‒ Ugyanaz az izgalom töltött el, mint amikor tíz éve, a Kontroll forgatásán egy napra beálltam az ellenőrök közé – emlékezett Badár Sándor (48), aki a BKV és a BKK engedélyével kérte a jegyeket, és a bérleteket a Corvin negyed metrómegállónál.
Közel 300 pályázó jelentkezett a társadalmi egyenlőtlenségeket megjelenítő képi alkotásaival a Diákhitel Központ Zrt. Képző című festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatára.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott vezetője szerint csak akkor lehet megmondani, hogy hiányoznak-e a források az átadás-átvételhez, ha megszületik a költségvetési törvény.
Szombat reggel az audienciát megelőzően olasz cirkuszi mutatványosok, komédiások, utcazenészek részvételével színes parádé vonul majd végig Róma utcáin.
Az Index kedden Szalma Botond budapesti elnökre hivatkozva arról írt, hogy a KDNP országos választmánya tárgyalna következő választmányi ülésén a kettős tagság tilalmáról.
Wanamaker volt a modernkori Globe színház megalapítója, aki több évtizedet töltött azzal, hogy életre keltse az angol drámaíró egykori reneszánsz színházát.
Oktatószoftvereket és gyerekeknek szóló, játékos alkalmazásokat tartalmazó programcsomagot fejlesztett a Microsoft Magyarország a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.
Budapest — Nehezére esett felcipelni a tömött bevásárlótáskát Jécsy Károly nyugdíjas kutatómérnöknek, ezért ripszropsz tervezetett magának egy csörlős táskaliftet.
Az állásban lévőknél előbb-utóbb eljön az az időszak, amikor úgy érzik, több fizetést ér a munkájuk. Amennyiben ez nem jut eszébe a főnöknek is, úgy a dolgozónak kell lépéseket tennie béremelése ügyében. De hogyan kérjünk emelést úgy, hogy azt meg is kapjuk?
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden felkérte Budai Gyula államtitkárt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a PSZÁF vezetésével a húskombinátról - közölte a szaktárca kedden.
Az áldozatok elsősorban romák és afrikai bevándorlók közül kerülnek ki - hívta fel a figyelmet az EU alapjogi ügynöksége (FRA) kedden közzétett jelentésében.
Dmitrij Medvegyev azt mondta: "nincs ok az euró arányának a változtatásán az orosz devizatartalékban". A miniszterelnök hozzátette: megoldódnak az euróövezet jelenlegi gondjai.
Nagy visszhangot keltett Mykayla Comstock esete, aki jelenleg a legfiatalabb orvosi marihuána fogyasztó. A közvéleményt felháborította, hogy egy hétéves gyereknek kábítószer adnak.
A nemzetközi pénzintézet szakértői együttműködés keretében támogatja a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott strukturális kormányzati intézkedések végrehajtását.