Belezna - Alamuszi nyuszi nagyot ugrik! – tartja a mondás, amely akár Beleznai Tomi gazdára (33) is illik, aki meglepő módon előbb váltott csókot háreme egyik tagjával, mint a macsó Bence gazda (25).
Jövő hét elejére halasztotta a kolumbiai kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet a hivatalos béketárgyalások kezdetét.
Mario Balotelli a kispadra kényszerült a Manchester City Tottenham elleni, végül 2-1-re megnyert bajnokiján, ami azt jelzi, hogy továbbra sem bízik benne eléggé Roberto Mancini menedzser.
A brit közszolgálati rádió figyelmeztethette volna a magyar zsidóságot arra, milyen sors vár rá Magyarország német megszállása esetén, ám politikai meggondolásokból ezt nem tette meg.
Budapest — Rég hallattak magukról az Apollo 23 tagjai. Hivatalos rajongói oldalukon utánanéztünk, hol találkozhatnak velük mostanában a rajongók, azonban nem jártunk szerencsével. Üresen tátong a koncertnaptáruk.
Az emberek 18 százaléka komolyan fontolóra venné, hogy egy másik országban legyen részese orvosi kezelésnek, ha kevesebbet kellene fizetnie érte, mint saját hazájában.
A téli sportok szerelmeseinek most kezdődik az igazi élvezet. A síelés kedvelői néhány hét múlva már hódolhatnak kedvtelésüknek néhány külföldi pályán, szerencsés esetben a hazai lejtőkön is. Indulás előtt azonban nem árt felkészülni, hogy felszerelésük és testük is a legjobb formában legyen.
A Jobbik elnöke szerint "az államadósság láncánál tartanak bennünket fogva, mint a rabszolgákat", és ha próbálnánk bármit tenni a szabadságunkért, rögtön megrántják a láncot.
Orosz Dénes Coming Out című játékfilmjéhez 280 millió forinttal, Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című alkotásához pedig 190 millió forinttal járulnak hozzá.
A testület feladata lesz, hogy felkészítse az önkormányzatokat és civil szervezeteket a 2014-től megnyíló, a romaintegrációt célzó EU-s pályázati források minél hatékonyabb lehívására.
A múlt havi 6,6 százalékos csúcsról 6 százalékra süllyedt az infláció. Az élelmiszerek, az alkohol, a cigaretta az átlagnál jobban drágultak, a tartós fogyasztási cikkek viszont kevésbé.
A fesztiválon a Csak a szél, a Vizsga és Az ajtó című játékfilmeket, Az ember tragédiája című animációs filmet és a Magyar bajusz című dokumentumfilmet mutatják be.
Lance Armstrong, a doppingolással megbukott amerikai kerékpáros olyan fotót töltött fel a Twitterre, amely méltó önmagához: figyelemfelkeltő és provokatív.
Bár őseink is szerették az erotikát, és vannak olyan apróbb trükkök, amiket elleshetünk, a pornófilmeknek sajnos rengeteg negatív hatása is van. A mai fiatalok többsége ugyanis az internetről próbálja megtanulni, hogyan is kell szexelni, és bizony a legtöbbször ennek nem lesz jó vége. Egy amerikai szexuálterapeuta most hadjáratot indított a pornófilmek túlzásai ellen.
Az ismert számítógépes vírusirtó program fejlesztője attól tart, hogy a belize-i hatóságok gyilkosságot akarnak rábizonyítani, ezért bujkál a közép-amerikai országban.