A jelek szerint hagyományossá válik a „mangalicafesztivál” Kácson. A rendezvényt – az ötlet dr. Nagy Jánostól származik – 2009-ben bonyolították le először az Egertől 23 kilométernyire található faluban.
A thaiföldi kínaiak hisznek abban, hogy a hagyományos vegetáriánus fesztiválon, a kilencnapos testi-lelki megtisztulás során megszabadulnak bűneiktől és megalapozzák szerencséjüket a következő évre. Számunkra azonban ez csak kegyetlen szertartásnak tűnik…
Úgy hírlik, jobban van már Gábor Zsazsa, akinek múlt pénteken – egy súlyos fertőzés miatt – le kellett vágni a fél lábát. Férje, a nála 27 évvel fiatalabb Frederic von Anhalt a RadarOnline sajtóügynökségnek elárulta, hogy minden rendben ment, mi több, Zsazsa már nevetni is tud.
LOS ANGELES – Kiderült, hogy a múlt pénteki lábamputáció előtt Gábor Zsazsa (93) felkészült a halálra. A magyar származású dívát szombat este már haza is engedték a kórházból, pedig korábban azt mondták, heteket kell bent töltenie.
A tavalyi év fáradalmait pihente ki Beleznay Endre, Müller Attila, Lui Mágus és a Barátok közt Danikáját alakító Váradi Zsolt. A napokban elvonultak egy kicsit a külvilágtól és Hévíz egyik szállodáját választották.
Hatezer ismerőssel büszkélkedhet az egyik közösségi oldalon Szaby Béby, aki joggal indítja be a férfiak fantáziáját. Ám ő vetkőzés helyett felöltöztetné a világot.
BUDAPEST – „Egy-egy százasért meg tudod nézni őket egyenként, élőben. Akkor mindenki ad egy kb. félperces műsort. Ez lenne a klasszikus peepshow. De a szólókabinban már van orálszex, és d...ni is lehet. Ez tulajdonképpen egy kupleráj, csak azt ugye nem lehet csinálni. Ezért megy peepshow néven." – Ezt a bejegyzést találtuk, amikor gyanútlanul beütöttük a peep és a show szót a keresőbe.…
Vadászpuskával próbált véget vetni életének egy dél-afrikai férfi öt évvel ezelőtt. A szájába tette a fegyver csövét, de a golyó az orrán át távozott. Túlélte, de teljesen szétroncsolódott az arca.
A terézvárosi jegyző szerdán 90 napra bezáratta a West Balkánt, ahol múlt szombat éjjel három fiatal lány a diszkóból kiáramló tömegben életét vesztette
Azt szeretnék megtudni, hogy az öt évvel ezelőtti megfigyeléshez képest, miként változott az üstökös felszíne, amely azóta kétszer haladt el a Nap közelében
Különös meglepetéssel kedveskedett egy olasz tévécsatorna Samuel Eto’ónak. Az Inter csatárát egy valódi bombázó, egy színes bőrű venezuelai szépség szórakoztatta erotikus táncával az adásban.
Régóta tartja magát a mondás, miszerint minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. Elnöki feleségek, egy magyar királyné, múzsák életét is felelevenítjük összeállításunkban, amely igazolni látszik az örök bölcsességet.
Az egyiptomi látogatáson lévő miniszterelnök elmondta, a magyar EU-elnökség alatt is a gazdaság az egyik legfontosabb kérdés, majd ismét megerősítette, fő cél az euró megvédése
Előrebocsátom, kedvelem a francia autókat stílusuk, kényelmük miatt, de alkalmanként kell egy kis kompromisszum a szerethetőségükhöz. A jelek szerint azonban új időszámítás kezdődik.
Nincs fűtés a budapesti Katona József Színházban, és ez az állapot akár egy hétig is eltarthat, de az előadásokat minden körülmények között megtartják – mondta az intézmény ügyvezető igazgatója vasárnap az MTI-nek.
Megháromszorozódtak a Corinthians bevételei, amióta a 34 éves Ronaldo odaigazolt. Nem csoda, hogy a klub - elnök üzlettársként is tekint a futballistára.