A hatok küldöttségének vezetője, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a megbeszéléseket követően csalódottságának adott hangot: Nem tervezik újabb tárgyalások megtartását, de az ajtó nyitva marad Teherán előtt
Baltával szétvert fejű német juhászkutyára találtak rá Királdnál. A kínzást túlélő Baltazár örökbefogadót keres, megmentői az állatkínzó után nyomoznak, százezer forintot fizetnek a kézrekerítőnek.
Ha azt hitték, hogy a világ celebjei tökéletesek, hát tévedtek. Van, aki nyíltan vállalja, de akadnak, akik rejtegetik hiányosságaikat vagy éppen „többleteiket” a nyilvánosság elől.
A tunéziai zavargások során lőtték meg a Club Afrika profi játékosát, Amir Akroutot. A focista – a Bundesligában (Freiburg csapatában) is szerepelt – állapota stabil.
Lezárult a nyomozás az ügyben; az ügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint, nem lehetett megállapítani, hogy az elkövető és a sértett között lett volna kapcsolat
A jelek szerint a Real Madrid világbajnokai buknak a tévériporterekre (vagy fordítva). Feltéve, ha fiatalok, hosszú combúak, barnák és elbűvölőek. Meg persze nők.
A mai héten kulináris élvezetet nyújtó különleges menüsorral kedveskedek Önöknek. A tartalmas leves után fő fogásként egyik speciális ételem elkészítési módját mutatom be, ráadásul a köret is különleges. Desszertként kalóriával telített joghurtos süteményt készítettem, így a mai menünk 1650 kcal/fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat kívánok!
Mindennapjainkat gyakran megzavarják kisebb-nagyobb fájdalmaink. Ahhoz, hogy ne kelljen emiatt rendszeresen gyógyszerrel élnünk, érdemes megismerni a fájdalomcsillapítás néhány természetes módját, amihez dr. Kóczán István belgyógyász szakorvos nyújt segítséget.
Egy kutatás során azok a nők, akik sportoltak és narancslevet is ittak, zsírtömegük 15 százalékát, teljes testsúlyuknak pedig 2,5 százalékát veszítették el
A kórházban mondta ki a boldogító igent egy 25 éves, gyomorrákban szenvedő amerikai nő. Ezzel ugyan teljesült az utolsó kívánsága, de a végzet nagyon gyorsan utolérte; két napra rá meghalt.
A tunéziai diktátor elmenekülése után szakértők már tartottak attól, hogy több olyan afrikai országra is átterjedhetnek a tüntetések, ahol hasonló antidemokratikus rendszerek vannak