Az ausztráliai Brisbane-ben zajló áradások nem kímélik a házakat és az emberéleteket sem. Nem válogat kicsik és nagyok közt. Jordan Rice és édesanyja is áldozatul esett ennek a szörnyű tragédiának.
A miniszterelnök az Új Széchenyi Terv bemutatóján elmondta, hogy ha nem fogadjuk el azt a tételt, hogy nem lehet elmenekülni a munka elől, akkor nincs esély a gazdaságpolitika sikerességére
Asztalra csapott a főpolgármester: az eddig sokszor elengedett közterület-foglalási díjak ideje lejárt, a Szigetnek is fizetnie kell. A Sziget szervezői szerint a rendezvény a főváros érdeke is.
A hód című film tavaly ősszel került volna a mozikba, de el kellett halasztani a bemutatót, mivel a színész ellen hatósági vizsgálat indult családon belüli erőszak miatt
A csoport a támadások mögött a "sértett nemzetközi pénzvilágot" sejti, amely - mint írták - nem nézi jó szemmel, hogy az ország vezetői ki mernek állni a nemzeti érdekekért
Bűnügyi eljárást indítottak Olaszországban Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen a hazai sajtóban "Rubygate" néven ismert ügyben, amelyben a gyanú szerint a kormányfő visszaélt hivatali beosztásával egy kiskorú prostituált érdekében.
A héten lehullott 10 milliméternyi csapadék és a tetemes mennyiségű hó olvadásának hatására az Ipoly felső szakaszán és a Duna vízgyűjtőjén lassú áradásra számítanak a szakemberek
A Moody's londoni szakelemzője szerint a magyar jegybank idén még kétszer fog kamatot emelni, a JP Morgan szakértője szerint akár már januárban ez meg is történhet
Az Európai Bíróság egyértelműen állást foglalt arról, hogy a tagállamok meghatározott, vele szoros kapcsolatban álló személyeknek adhat választójogot, ezen általában az állampolgárságot értik - mondta az alkotmányjogász
Rengeteg államelnök, miniszter, képviselő, színész és akadémikus mellett egy pornószínésznő is kiállt a katedrára a Cambridge Egyetemen, hogy hallgatókat oktasson - olvasható a Manna.ro-n.
Míg napközben Budapest bűnügyeire koncentrál, éjszaka az írás veszi át a főszerepet dr. Fülöp Valter rendőr ezredes életében – derítette ki a Bors. A BRFK főkapitány-helyettese a közelmúltban a Kormorán együttes szövegírójaként mutatkozott be.
A rivális bandák összecsapási gyakran rendkívül brutálisak az USA-ban. Hát még, ha nők esnek egymásnak. A videón látható őrjöngő női harcosok egy floridai parkolóban csaptak össze a héten.
Magyarország – Három hónapot szeretkeznek végig a magyarok életükben. A LifeNetwork Nagy Szextesztjének adatai szerint a magyarok többsége heti háromszor bújik ágyba partnerével.
A gyanúsítottak egy 240 méter hosszú rézvezetéket vágtak ki, és hosszú időn keresztül lehetetlenné tették az adatforgalmazást a távközlési kábelen keresztül
Milliókat költött a tökéletes fogsorra Kate Middleton, Vilmos herceg leendő arája. Francia orvosa a legkorszerűbb technológiát vetette be, hogy a menyasszony makulátlanul nézzen ki az eljegyzési fotóján.
A hazai hóhelyzet miatt két héttel később, január 28. és 30. között rendezik az eplényi Nordica Síarénában az eredetileg e hét végére meghirdetett nyolc téli sportágat magában foglaló Snow Day-t.
Nincs a szállodádban fitneszterem? Ez nem jelenti azt, hogy le kell mondani az utazás során az edzésről! Az angol Men's Fitness magazin szakértői szerint bármelyik szállodai szobát tekintheted edzőteremnek, ha van benne egy ágy, egy párna és egy szék. Milyen gyakorlatokat végezhetsz?
A Blikk Fitt három újságírója, Erika, Nóri és Attila tavaly novemberben kezdett snowboardozni. A Magyar Snowboard Szövetség, a Store13 és a SíTV együttműködésével létrejött hódeszka-suli eddigi részeiben Sümegi Péter magyar bajnok oktató már megtanította az alapokra az újságírókat. Most jöhet a lejtő és az igazi lesiklás!
Az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője szerint az ÚSZT megőrizte a korábbi program legfontosabb célkitűzéseit, vagyis a foglalkoztatás bővítését és a versenyképesség javítását