Miután az énekesnő két napja a hivatalos honlapján közölte, az biztos, hogy Shakira és korábbi kedvese, Antonio de la Rúa – Fernando de la Rúa korábbi argentin elnök fia – szakított. Több katalán újság pedig tudni véli: Gerard Piqué a kolumbiai énekesnő új pasija - írta a sportszelep.hu.
Elcsábította az egyik fegyőrét, majd a börtönigazgatót is az a fiatal nő, akit a zsidó származású Ilan Halimi elrablásáért és kegyetlen módon történt meggyilkolásáért felelős "barbárok bandájának" tagjaként 2006-ban kilenc év szabadságvesztésre ítéltek Párizsban.
Budapest – Vastag Csabától zengett csütörtökön a Parlament. Az X-Faktor tehetségkutató győztese ugyanis elénekelte a Himnuszt a nemzetközi tanulmányi diákolimpiákon érmet szerzett gimnazisták köszöntésén az Országház kupolateremében. A rendezvényt szervező Miniszterelnökség ugyanis nagy Vastag Csaba-rajongó.
Kivégezhetik Julian Assange-t, a világméretű diplomáciai botrányt kiváltó Wikileaks portál alapítóját, ha kiadják az Egyesült Államoknak - mondta a férfi védelmét ellátó jogászcsoport. Assange kiadatását február elején tárgyalják.
Lengyelország a jövő héten nyilvánosságra hozza az orosz légiirányítók beszélgetését tartalmazó hangfelvételt, amely a szmolenszki tragédia előtti perceket rögzíti
Egy korábbi junior vb-től eltekintve magyar amatőr bokszküldöttség még sohasem járt Kubában. S íme, itt az üdítő kivétel: a felnőtt válogatott tagjai - néhány ifjú reménységgel kiegészülve - jövő péntekig a legkiválóbb karibi kesztyűsök társaságában edzőtáborozhatnak.
Sikerült elfogni annak a pilisi házaspárnak a gyilkosait, akiket tavaly október 9-én öltek meg brutálisan saját otthonukban. Azonban a társaság egyik tagja még mindig szabadon van, ezért megtalálásához a rendőrség most a lakosság segítségét kéri.
Lezárult a magyarországi vörösiszap-katasztrófa uniós vizsgálatának első szakasza, Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár osztja az EB álláspontját
Los Angeles ‒ Nagyszerű évet zárt Eminem (38), ő értékesítette a legtöbb nagylemezt az Egyesült Államokban, s bizonyár a Grammy díjátadó legnagyobb csillaga lesz, hiszen tíz kategóriában jelölték.
Budapest ‒ Egyéves huzavona után sikerült pontot tenni a Hajdú Péter (35) és a Story Tv között elmérgesedett vitára, ugyanis a Frizbi producere tegnap délelőtt jogerősen is pert nyert a csatorna ellen.
Budapest - A Megasztár és az X-Faktor hatalmas ismertséget és népszerűséget ad egy énekesnek, hiszen a műsor hétről hétre folyamatosan reklámozza; így ez azt is meghatározza, mennyit lehet elkérni egy haknifellépésen.
Ma ismertetik az Új Széchenyi-tervet. A gazdaságélénkítő program keretében több mint 80 felhívás jelenik meg, a projektekre 1500 milliárd forintot irányoztak elő, a pályázók az ígéretek szerint a korábbinál egyszerűbb eljárásrendre számíthatnak. Januárban "élesítik" a kombinált mikrohitelt, mellyel gyakorlatilag előfinanszírozhatóvá válik a pályázatokhoz szükséges önrész
Felülvizsgálják az egyedi kormánydöntés alapján adható állami támogatások rendszerét, hogy magyar cégek is lehessenek kedvezményezettek. Elképzelhető, hogy akár leszállítják a 10 millió eurós beruházási alsó határt - írja a Világgazdaság
Elrendelték a nyomozást abban az ügyben, melyben Ókovács Szilveszter, a Duna Tv elnöke tett feljelentést. Elődje ugyanis egy luxusklinikával kötött szerződést, a kedvezményezettek pedig saját maga, a gazdasági főigazgató, valamint feleségeik voltak - írja a Magyar Nemzet
Nem tudni pontosan, Magyarország miféle tartalékból fizeti vissza az IMF-kölcsönt - írja a Népszabadság. Egy elemző szerint akkor sincs baj, ha ezt az ország a devizatartalék terhére teszi
Julian Assange kilátásba helyezte: Rupert Murdoch médiamogulról hoz nyilvánosságra anyagokat, ha valami rendkívüli történik vele, például kiadják az Egyesült Államoknak
Versenyt táncolt a szombaton párbajozni kényszerülő két lány a villában. Ildi szégyenlősködött, de Éva mindent bevállalt: pőre keble mutogatásával akarja elnyerni a nézők szavazatait.
Nem akárkikkel találkozott a börtönben a színész: Hunvald György és Hagyó Miklós mellett "beismerő vallomást tett" neki a kiskunlacházi gyilkos, és rendszerint együtt sétált az arab pénzváltót megölő rendőrrel a folyosón
Megdöbbentő látványt nyújt Damu Roland, miután leborotválta a haját és a szemöldökét. A nemi erőszakkal gyanúsított színész gesztusa egyszerre lázadás és szabadulás a múltjától.
A Született feleségek sztárjaként ismertük meg Teri Hatchert, akinek magánélete éppen olyan zűrös, mint az általa megformált Susané. Sorozatunk utolsó részében bonyolult szerelmi életéről olvashatnak.
Steiner Kristóf London művésznegyedében él többek között egy leszbikus táncosnővel. A homoszexualitását nyíltan vállaló fiú arra törekszik, hogy anyagilag és lelkileg egy stabil családi hátteret teremtsen leendő gyermekének.
Láz, torok-, fej- és végtagfájdalom – az influenza tünetei, amiket sokan hajlamosak megfázásként azonosítani. Ha időben kezdik a kezelést, gyógyítható, de halálos szövődmény is kialakulhat.
A miniszterelnök szóvivője szerint Orbán Viktor csak olyasmiről beszélt a WSJ-nak, amiről korábban már a kormánytagok is nyilatkoztak,a sajtó hetek óta a tervezett átalakításokról kérdez