A termőföld ára 2008-2010 között 13 százalékkal nőtt. A hektáronkénti 638 ezer forinttal Fejér megyében a legdrágább a föld, míg a legolcsóbb Nógrád megyében 313 ezer forinttal
Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázó a Blikknek elárulta, a Magyar Nagydíjon kívül is láthatjuk Sebastian Vettelt, a Red Bull Racing világbajnok Forma-1-es pilótáját idén hazánkban száguldani.
New York - Elképesztő vádak Dominique Strauss-Kahn (62) ellen! Az ügyészség szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szombaton leteperte egy luxusszállodában a 32 éves szobalányt, előbb orálisan, majd más módon próbált fajtalankodott vele.
Magyarország - Először a bőréből, aztán egy vagonból is kiugrott Pálinkás György (36), amikor meglátta, hogy a Blikk nyertes matricáját tegnap ő tépte le.
Siófok - Nem bízta a véletlenre, a Kőröshegyi völgyhíd 88 méteres magasságából vetette magát a híd alatt meghúzódó halálos mélységbe egy 38 éves zalakomári férfi.
Besenyszög-Budapest - Ki az a dülledt szemű férfi, aki a halálbrigád ötödik tagja lehet? Egy titokzatos férfiről beszélt ugyanis annak a vadásznak a lánya, akitől a roma sorozatgyilkosok a támadások előtt fegyvereket raboltak.
Budapest - Epizodistából főszereplő lett a közép-afrikai Foxi Kethevoama (24). A Kecskemét focicsapatának középpályása beírta nevét a város sporttörténetének aranykönyvébe, hiszen az ő három góljának köszönhetően a KTE - története során először - elhódította a Magyar Kupát, miután a Puskás Ferenc stadionban megrendezett kedd esti döntőben 3-2-re legyőzte a bajnoki aranyérmes Videotont.
Seregélyes - Párja nevezte be Verebes Katalint (22) a Blikk szépe versenyünkre, mivel szerinte a szőke hajú szépségnek semmi szégyellnivalója nincsen, ezért bátran megmutathatja ország-világ előtt a bájait.
Budapest - Botrányt csinált Alekosz kiejtett menyasszonyjelöltje. Beatrix (28) nagyon csalódott, amiért távoznia kellett a villából, miután azonban szembesült azzal, hogy az okostojás miért hozott ilyen döntést, csalódottságát felváltotta a düh.
Egy bukaresti nő elképesztő pénzszerzési lehetőséget talált magának: egymás után több személyt is eltemettetett, hogy felvegye a temetési segélyt. A "halottak" viszont köszönik szépen, élnek és virulnak. A hölgy ugyanis csak papíron nyilváníttatta elhunytaknak a nyugdíjasokat - számolt be a bizarr csalásról a romániai hírportál, a manna.ro.
Dzsudzsák Balázst, a PSV Eindhoven magyar labdarúgóját Mahacskalába - a Kaukázus lábainál fekvő Dagesztán fővárosába - várják - írta szerdai számában az orosz Szport Ekszpressz című sportlap.
Cannes - Csak úgy „potyogtak" a modellek Naomi Campbell jótékonysági divatbemutatóján, amelyet a japán cunami károsultjainak megsegítésére szervezett a szépséges szupermodell.
Changchun - Egy 22 éves fiatal nő szerelmi bánatában öngyilkosságra szánta el magát. Menyasszonyi ruhában ugrott ki egy épület hetedik emeletéről, ám szerencséjére egyik kollégája még időben megragadta.
Mégsem búcsúzhat méltó módon a nyolcadik évaddal a Doktor House. A sorozat női főszereplője, Lisa Edelstein pénzügyi okokból távozik a sorozatból, míg a stáb többi tagja igencsak morcosan áll kamerák elé az alacsonyabb gázsik miatt
A szójától jobban nézel ki meztelenül, a búzacsíra fokozza a vérbőséget, a görögdinnye pedig segít pótolni az izzadtsággal járó vízveszteséget. Irány a piac!
Mahacskala — Bár az elmúlt hónapokban hívta az olasz Juventus, a spanyol Atlético Madrid és Villarreal, a francia Lille és az angol Liverpool, most mégis úgy néz ki, a holland PSV Eindhoven magyar csillaga, Dzsudzsák Balázs (24) az orosz futballbajnokságba igazol.
Módosítaná a kormány a lakáshiteleseket mentő csomagot, amit a kabinet a Bankszövetséggel közösen dolgozott ki, s sajtóhírek szerint már csak aláírásra várt. Az új formában viszont a bankok nem hajlandók aláírni
Olvasóink segítségével egyre több, Alekosz szívéért versengő lányról derül ki, hogy nem éppen polgári foglalkozást űztek, mielőtt bekerültek az RTL Klub műsorába. Vajon bátrabban viselkedne a görög szexkiborg, ha tudna jelöltjei múltjáról?
Megtalálták Matej Curko (43), múlt héten agyonlőtt szlovák kannibál titkos erdei szentélyét a hatóságok. Az gyertyákkal és kultikus kövekkel kirakott áldozati oltár közelében különféle szerszámok mellett, egy sekély sírra bukkantak, amelyből két megcsonkított és fóliával letakart női holttestet hantoltak elő a nyomozók.
Párizs - Festékbe öltöztet Dudás Barbara kétszeres testfestő világbajnok. A magyar sminkmester nemzetközi kiállításokra készül, hogy külföldön is megismerjék munkáját.
Olvasóink segítségével egyre több, Alekosz szívéért versengő lányról derül ki, hogy nem éppen polgári foglalkozást űztek, mielőtt bekerültek az RTL Klub műsorába. Vajon bátrabban viselkedne a görög szexkiborg, ha tudna jelöltjei múltjáról?
A lehetséges börtönbüntetés mellett amiatt is kell aggódnia Dominique Strauss-Kahn IMF-vezérigazgatónak, hogy állítólagos szexuális támadásának áldozata olyan lakásban él Bronxban, amelyet HIV-fertőzött vagy AIDS-beteg felnőttek számára tartanak fenn - írta a New York Post című bulvárlap.
A Kecskemét csapatkapitánya, Tököli Attila nem vett részt a kupaátadáson. A szerdai kupadöntőn összebalhézott az egyik csapattársával, majd cserét kért. Végül inkább nem az ünneplés után, hanem helyett ment el doppingvizsgálatra.
Debrecen – Elhagyta a DVSC NB I-es futballcsapatát Kabát Péter (33). A csatár közös megegyezéssel bontotta fel debreceni szerződését, amely még egy évig lett volna érvényben.
Az ötvenes évei elején járó Szaif al-Adel, egyiptomi származású szélsőséges al-Kaida tag lett a nemzetközi terrorhálózat vezére. A tisztség azonban feltehetően átmeneti, mert a szervezet erősebb emberei is igényt tartanak a vezetői posztra.
Los Angeles - Így hullik szilánkokra az apai büszkeség! Arnold Schwarzenegger (64) házvezetőnőjétől balról született 14 éves fiát le sem tagadhatná, Kalifornia korábbi kormányzója, a világhírű akcióhős viszont szinte beleroppant abba, hogy kitudódott a titok.