Fiatalok és középkorúak tömegei vándoroltak ki a jobb élet reményében, de az itthon maradottak közül sokan szintén külföldre vágynának. De vajon ki, miért és hol születne újra.
A belvárosi plázák elsősorban a fiatalabb korosztály ("hedonista fiatalok") körében népszerűek, akik a vásárlás mellett gyakran találkahelyként is használják ezeket.
A hirdetések között több ezer autó keresi új gazdáját, még úgy is, hogy az eladó plusz féléves, sőt, egyéves törlesztőrészletet is bevállal, vagy azonnal készpénzben kifizet több százezer forintot a vevőnek.
David Beckham 36 éves korára lassan sportkarrierje vége felé közelít. Mivel jelenlegi csapatánál, a Los Angeles Galaxynál még így is ő a legjobb, a "Spice Boy" egy kissé elengedte magát az álmos kaliforniai napsütésben.
Az énekesnő első mozifilmje 2012 tavaszán debütál a mozikban, amiben egy kadétot alakít! Ahogy egy igazi kadét élete, úgy Riri számára is komoly kihívás volt belerázódni a matrózok életébe!
A kettéosztott vád egyik felében a Srebrenicában elkövetett bűncselekményeket vizsgálnák ki, a másikban a Szarajevóban és más boszniai térségekben elkövetett gyilkosságokat.
David Beckham 36 éves korára lassan sportkarrierje vége felé közelít. Mivel jelenlegi csapatánál, a Los Angeles Galaxynál még így is ő a legjobb, a "Spice Boy" egy kissé elengedte magát az álmos kaliforniai napsütésben.
London - Legalább öt kilót hízott áprilisi esküvője óta Vilmos herceg (29), pedig inkább csontsovány feleségének, Katalinnak lenne szüksége néhány kilóra.
Kikapcsolták az áramot Versend önkormányzatának több épületében, miután a község a mintegy kétmillió forint tartozását határidőre nem tudta rendezni a szolgáltatónak.
Cameron Diaz kiválóan alakítja a botrányos, semmirekellő szőkeséget a Rossz tanár című filmben. Igaz, a Justin Timberlake-t és Jason Segelt is felvonultató vígjáték nem különösebben eredeti, de kifejezetten humoros.
London – Személyesen nem lehetett ott, így élő videóközvetítésen keresztül „jelent meg" keddi előzetes tárgyalásásán a két ember meggyilkolásával gyanúsított B. Attila (31), ahol kiderült: óvadék lehetősége nélkül továbbra is őrizetben kell maradnia.
Budapest – Ha már a rendőrök is tesznek a szabályokra, mit várhatunk a többi autóstól?! – tette fel a költői kérdést Sztrét Kálmán, a Blikk olvasó-riportere, miután a VIII. kerületi Vajdahunyad utcában lefotózott egy rendőrautót, amelyet közvetlenül a „Megállni tilos!" tábla után parkolt le egyenruhás sofőrje.
A bíróság újabb három ember előzetes letartoztatását szüntette meg a Tiszabőn szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal összefüggő csalássorozat gyanúsítottjai közül.
A svájci frankot délután fél öt előtt 233,76 forinton jegyezték a délelőtti 242 után; az euróval 268,72 forinton kereskedtek, a napi csúcsot a 272,50-es szint jelentette.
Elfogtak Kanadában egy tizenhárom rendbeli nemi erőszakkal gyanúsított férfit, aki feltehetően Magyarországon is követett el bűncselekményt. A torontói rendőrség a férfit őrizetbe vette, elképzelhető, hogy az áldozatok száma nőni fog.
Tavaly 100 ezer személy ellen indult eljárás illegális filmletöltés miatt az Egyesült Államokban. Köztük egy vak ember ellen is, aki - elég érthető módon - cáfolja a vádat.
BUDAPEST – Fiatal kora ellenére már egy közel négy és fél éves kapcsolton is túl van Düki (21). Volt barátnőjével nyár elején szakítottak, ahogy mondják, közös megegyezéssel.
Stockholm – Zlatan Ibrahimovicért (29) aggódnak a svéd szurkolók. A Milan labdarúgócsapatának sztárja megsérült a múlt pénteki, Malmö elleni felkészülési meccsen.
Bővítenék a közérdekűmunka-büntetések végrehajtásába bevont munkáltatók körét Pécsen, ahol már hat cég, köztük a temetkezési vállalat is foglalkoztat elítélteket.
Budapest - Tánctanárnak állt Dukai Regina (28) és Iszak Eszti (22). A lányok több száz embernek tanítottak be egy megadott koreográfiát, amely röhögésbe fulladt, ugyanis kiderült: kétballábasak.
Magyarországot kivéve csak Horvátország vállalta a frankhitelesek megsegítését, a magyar megoldással ellentétben azonban a horvát bankok ezt a saját nyereségük terhére teszik.
Az MSZP szerint Orbáné igazi bankárkormány; az LMP szerint az ellenzéknek kell javaslatokat tennie; a Jobbik szerint a kormánynak nincs jó válasza a válságra.
Sarah Palinen röhög az egész Egyesült Államok. A volt amerikai alelnökjelölt ugyanis nyitott lábbeliben jelent meg kampánykörútja legutóbbi állomásán, a fotósok pedig lekapták a konzervatív politikus lábujjait.
Velence-Bali-New York - Körbeutazták a világot szabadságuk alatt a Barátok közt sztárjai. A több mint egy hónapos forgatási szünetben mindenki szeretteivel indult útnak, hogy egy kicsit feltöltődjenek a hamarosan újrainduló sorozatra.
Szeged - Miért Kovács Katalin (35) a világ egyik legeredményesebb kajakosa? A veleszületett tehetség és a rengeteg munka mellett van egy titka: a kabalaként is szolgáló malackás hajgumija. Ugyanannyira hozzátartozik a felszereléséhez, mint a nemzeti színű dressz, a hajó vagy éppen a lapát.
Budapest - Hónapok óta pletykálják a híradósról, Pachmann Péterről hogy depressziós, és lassan kórházi kezelésre szorul, mert összeomlott a válása után, és vissza szeretne menni a feleségéhez. Nem tagadja: vannak nehéz napjai, amikor legyűri a bánat, de szerinte ez válás után így normális.
Kilométereken keresztül üldözött a rendőrség egy ámokfutó trabantost. Kiderült, a 20 éves férfi ittas volt, jogosítvánnyal nem rendelkezett, ráadásul az autóvezetéstől is el volt tiltva.
Budapest - Bekeményít a miniszterelnök, újabb megszorítások jönnek. Orbán Viktor a lesújtó gazdasági adatok után kijelentette: a költségvetésben keletkező 100 milliárd forintos hiányt valahonnan ki fogják pótolni.