Magyarország–Svájc — Hiába ítélte el fél évvel ezelőtt a svájci bíróság a magyar stricimaffia négy tagját, a szervezett bűnözői kör él és virul, lányokat hurcolnak el, ütnek-vernek, és szinte semmitől nem riadnak vissza.
Fót - Stohl András (44) egyre feszültebben várja a 26 nap múlva esedékes ítéletét, annak ellenére, hogy Kaincz Pál (78) a mindent eldöntő igazságügyi vizsgálat szerint állítólag nem miatta sántikál.
Álomnővé vált az egykor duci Evelin, sőt Győzike lánya lett a család fitneszlédije. Tévednek a pasik, ha könnyű prédát látnak benne, ugyanis csak a kilók olvadtak le róla, az eszét nem vesztette el.
Még szökésben van a 21 éves G. Barbara, aki férjével együtt rendszeresen ütötte-verte gyerekeit. Danikának eltörte a karját és kiverte egyik fogát, Vivien zúzódásokkal megúszta a bántalmazásokat.
Eljegyzés és esküvő is vár még idén a Jóban Rosszban fiatal színésznőjére, aki első gyermekét hordja a szíve alatt. Szorcsik H. Viki továbbra is forgat Csillagkúton, bár nem tudni, mi lesz a sorsa.
Elzárkózik a nyilvánosság elől Tóth Vera. Az énekesnő, úgy döntött, többé nem enged betekintést a magánéletébe még a közösségi oldalakon sem. Annyit azért lapunk kiderített: zongorázni tanul.
Falusi Mariann hangi adottságainak köszönhetően bármelyik zenei műfajban megállja a helyét. Ám a Pa-Dö-Dő elszánt énekesnője akkor sem retten meg, ha az élet gördít elé akadályokat. Sorozatunk negyedik részében külön útjairól mesél.
Side - Botrányos fotósorozat került a Blikk birtokába Mészáros Árpád Zsoltról (37); a képek tanúsága szerint az Operettszínház népszerű színésze a török tengerparton enyelgett és romantikázott egy ismeretlen, fiatal lánnyal, miközben párja itthon vigyázott alig féléves kisfiukra és két idősebb gyermekükre.
Rajongói küzdenek azért, hogy Zámbó Jimmyt szentté avassák. Úgy tartják, hogy az énekes hangja és dalai csodás gyógyulásokat hoztak, Neuhold Sándort például a bénulástól mentették meg.
Szombaton kezdődne az angol bajnokság, de lehet, hogy a futballmúltjára büszke országban a nagyvárosokban kirobbant véres, pusztító zavargások miatt csak később léphetnek pályára a csapatok.
A több napig tartó randalírozások, gyújtogatások és fosztogatások után viszonylagos nyugalom volt csütörtökre virradóra a nagy-britanniai városokban, ahol rendőrök ezrei ügyeltek a biztonságra.
Minden eddiginél több újdonsággal indul útjára szeptemberben a ValóVilág 5. A műsor alcíme „Aréna” lesz, utalva a szereplők közti ádáz küzdelemre, aminek tiszteletére a csatorna egy új épületet is felhúz a villa mellé.
Leszúrta a szomszédjában élő, kétgyermekes családapát a 67 éves K. Ferenc. A nyugdíjas vadászon fiatal szomszédja segíteni akart, ám ez kis híján az életébe került. A vita a lehullott falombok égetése miatt tört ki a főváros XVI. kerületében.
Idén szeptemberben dobja piacra saját férfiruha kollekcióját Robbie Williams brit énekes. A Farrell névre keresztelt kollekció Williams nagyapja, az Óriásölő Jackként is ismert Jack Farrell emléke előtt tiszteleg.
Új edző dirigál Újpesten. A csapat eredménytelensége miatt – négy meccs, négy vereség – menesztették Mészöly Gézát, és a helyére Zoran Szpisljak, a Debrecen korábbi pályaedzője ülhetett.
Saját lakóhelyét védte az a három férfi, akiket halálra gázoltak Birminghamben. Londonban lassan elcsitulnak, más városokban azonban még dúlnak a harcok.
Minél többe kerül a svájci frank, annál nagyobb a bankok haszna törlesztőrészletenként. A jelenlegi, 262 forint körüli árfolyamon például frankonként minimum nyolc forintot nyernek a pénzintézetek.
Közel nyolc hónapig húzódott Faldum Bereniké ügye, de úgy tűnik, a szegedi kajak-kenu-világbajnokságig rendeződik, és a világbajnok kajakos már bolgár színekben indulhat a hazai világversenyen.
Szájberszex. Biztonságos, mert nincs benne közvetlen fizikai kapcsolat és egyúttal erotikus, mert az agyadat és a képzelőerődet használva okozhatsz örömet magadnak. Ha webkamerát használsz, a vizuális élmények fokozni fogják az izgalmakat.
Kínzó dilemmával küzd a ValóVilág 4 naivája. Zsófit felvették Gór Nagy Mária színitanodájába, de nem biztos, hogy képes finanszírozni tanulmányait, ezért, talán Angliába megy vendéglátózni.
Újra viharos időszak köszönthet be, amikor egyik napról a másikra rohamosan olvadhat a befektetett vagyon. Bő egy hete még az amerikai csődöt sem tartották kizártak, és az eurózóna megszűnéséről is hallhatunk véleményeket. Nincs olyan lehetőség, ami ne hordozna veszélyt, ezért nem árt akár több eszközbe is fektetni. A Blikk Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjével értékeltette a…
Egy tonnánál is több, ismeretlen eredetű vágott baromfira bukkantak a IX. kerület egyik parkolójában a hatósági állatorvosok kedd hajnalban, míg egy másik jármű rakteréből 80 vágott kacsa került elő – szintén hitelesítő dokumentumok nélkül.
Munkatársa ivóvizébe élvezett egy kaliforniai férfi. Az eset úgy derült ki, hogy a kortyolgató kolléga furcsának találta a palackos víz ízét, és laborba küldte bevizsgáltatni.
Mint megírtuk, egy korábbi tartozás miatt az MLSZ nem engedi indulni a Kaposvári Mézga Focisuli 13 és 15 éves korú játékosokból álló csapatát a bajnokságban.
Idén szeptemberben dobja piacra saját férfiruha kollekcióját Robbie Williams brit énekes. A Farrell névre keresztelt kollekció Williams nagyapja, az Óriásölő Jackként is ismert Jack Farrell emléke előtt tiszteleg.
A weboldalak és internetes biztonsági rendszerek üzemeltetői, de még az FBI és a CIA is ideges, ha szóba kerül Anonymus, vagy a LulzSec. A hackercsoportok már több ország kormányzati oldalait, de cégek rendszereit is feltörték, a Sony és a Mastercard után úgy tűnik, újabb célpontjuk van: a Facebook.
Lewis Hamilton, a McLaren pilótája megunta, hogy két külön kontinensen zajlik az életük kedvesével, Nicole Scherzingerrel, s rávette a szép énekesnőt, hogy az Egyesült Államokból Európába költözzön.
Kínzó dilemmával küzd a ValóVilág 4 naivája. Zsófit felvették Gór Nagy Mária színitanodájába, de nem biztos, hogy képes finanszírozni tanulmányait, ezért, talán Angliába megy vendéglátózni.
Személyes tárgyak, de kiadatlan zeneszámok, szövegkönyvek és levelek tűntek el a nemrégiben elhunyt Amy Winehouse észak-londoni, Camden téri lakásából. Apja, Mitch, az egykori taxis azt gyanítja, hogy valaki az ismeretségi körükből lehetett a tolvaj.
Veszélybe került A pokol konyhája című Gordon Ramsay-műsor következő évada. A show több győztese ugyanis állítja, hogy nem azt a nyereményt kapta, amit a mocskos szájú sztárséf ígért.
Mégsem az amerikaiak derítették ki, hol bujkál Oszama bin Laden? Úgy tűnik nem. Egy pakisztáni hírszerző azt állítja: ő árulta el, hogy Abbottabadban rejtőzik a terroristavezér.
Veszélybe került A pokol konyhája című Gordon Ramsay-műsor következő évada. A show több győztese ugyanis állítja, hogy nem azt a nyereményt kapta, amit a mocskos szájú sztárséf ígért.
Pénzt csinálnak a Star Wars filmek hőseiből egy csendes-óceáni szigetországban, Niuéban: pénzérmékre veretik őket, így II. Erzsébet "társaságába" kerül például az ördögi Darth Maul, igaz, egymásnak háttal.
Inkognitóban indult moziba Katy Perry és férje. A párosnak sikerült észrevétlenül szórakoznia, ilyen slampos külsővel senki nem ismerte fel őket... kivéve persze a fotósokat.
Még kisfia első születésnapjáról is lemaradt Jermaine Pennant volt angol válogatott focista, annyira erős vonzalmat érez Alice Goodwin iránt, akiért nemrégiben elhagyta családját.
Szorcsik H. Vikihez hasonlóan Rubint Réka és Sarka Kata is nagyon fiatalon adta a fejét anyaságra, a Mokkában mindkét híresség támogatta a Jóban Rosszban sztárját a korán szülésben.
New York - Andy Golub (45) szinte mindenkit levetkőztet, aki az útjába kerül. A középkorú festő most éppen a New York-i Times Square-en ragadott ecsetet és pingálta ki félmeztelen modelljét a járókelők legnagyobb örömére.
Szenvedélyük rabságában élnek egyes internetezők, miközben fogalmuk sincs arról, hogy függővé váltak. Aki dühös a világháló nélkülözése miatt, épp olyan, mint a drogos vagy a részeges.