Erdőhorváti — Egy 18 méteres lucfenyő lesz az ország karácsonyfája. A fát hétfőn vágták ki a Borsod-megyei Erdőhorvátiban, ami emberpróbáló munka volt, hiszen az óriás a falu közepén állt.
Budapest – Unokája miatt húzott „álruhát" II. Lengyelfi Miklós (57)! A kedd vitathatatlanul a Mikulások és természetesen a Miklósok ünnepe. Így volt ez a Lengyelfi családnál is, ahol a kis Borka izgatottan figyelte, vajon miért tűnt el nagypapája, majd tért vissza furcsa ruhában és egy nagy csomaggal a kezében.
Budapest - Már péntek délután megkezdődik a sürgés-forgás az X-Faktor stúdiójában, a versenyzőknek ugyanis a főpróbán a produkcióik bemutatása mellett a fellépőruháikat is ki kell választani.
Nem könnyű kérdés: csúcskészülék 150 ezer fölött vagy ismeretlen gyártó táblája fillérekért? Az elsősorban navigációs technikában ismert WayteQ próbál alternatívát kínálni.
Katari pénzből születne az új francia álomcsapat. A Paris Saint-Germaint májusban vette át az arab befektetési társaság, s máris milliókat költöttek és költenek az erősítésekre. David Beckham az egyik célpint, míg a kispadra Rafa Benitezt ültetnék. Már csak elődjét kell kirúgni...
A bíróság harminc napra elrendelte a szolnoki Baunok házaspár ügyében őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását. M. Béla ügyvédje közölte: védencét emberöléssel gyanúsították meg.
A palesztinok folytatják erőfeszítéseiket az ENSZ Biztonsági Tanácsában annak érdekében, hogy a világszervezet tagjává válhassanak - közölte a palesztin elnök, amikor egy amerikai kormányküldöttet fogadott Rámalláhban.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, akit a szolnoki házaspár novemberi eltűnésével kapcsolatban a múlt pénteken fogtak el - értesült az MTI Hírcentrum.
A gyógyszerek támogatásánál számít majd a beteg-együttműködés, az egészségügyi régiókat felváltják a térségek, a tudatmódosító szerek ellenőrzése pedig szigorodik.
Sorozatunk előző két részében a hazugság jól észrevehető, valamint a kevésbé látható jeleivel foglalkoztunk. A harmadik részben arról írunk, milyen jelekből jöhetünk rá, hogy beszélgetőpartnerünket érdekli-e a mondandónk, vagy csak udvariasságból hallgat.
Németország beleegyezett, hogy további 16 ezer, gettóba vagy a nácik előli bujkálásra kényszerített holokauszt-túlélőnek, köztük a budapesti gettó volt lakóinak folyósít kárpótló nyugdíjat.