Eljegyezte barátnőjét Matthew McConaughey. A negyvenkét éves színész öt éve van együtt Camila Alvesszal, akitől már két gyermeke is született, azonban csak most karácsonykor látta időszerűnek, hogy megkérje kedvese kezét.
Állami fenntartásba, illetve tulajdonba kerülnek január 1-jével egyebek mellett a megyei oktatási és egészségügyi intézmények, köztük a kórházak és a szakrendelők.
Egymillió dolláros szerződést Kristina és Karissa Shannon, a világ két legvonzóbb ikre az egyik nagy-britanniai televíziótársasággal. Az ikrek vállalták, hogy élőben izgatják a nézőket.
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége (MKTHK) szerint őket érintően nem történt hírhamisítás az m1 hírműsoraiban. Ellenben köszönetüket fejezik ki amiatt, hogy az m1 Híradója mindhárom napon "tudósított a Blaha Lujza téri ételosztásukról".
Több évi várakozás után a Nyíregyházi Állatparkba szibériai tigris érkezett. Pamír nagyon várta már a hímet, hiszen ő 2005-ben Nyíregyházán született, azóta egyedül él. A holland származású vőlegény az európai fajmegőrzési program keretében érkezett.
A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke azért hívott rendőröket, mert érvényes belépőkártya híján csak vendégkártyával akarták beengedni korábbi munkahelyére.
Van, aki félve, más reménykedve várja az új évet. Az utóbbi időszak természeti katasztrófái, pénzügyi nehézségei után mindenki szeretné előre látni, mire készüljön. Ebben segít a Bors olvasóinak Szegedi Erika főboszorkány, aki kártyáiból olvasta ki, mi várható hazánkban 2012-ben.
Egy kamasz korú lányt mentett ki az afgán rendőrség egy vécéből, ahová több mint öt hónappal korábban bezárták, és szexuális szolgáltatásra kényszerítették.
Molnár Csaba, a plasztikai és égéssebészet országos szakfelügyelője szerint nincs kimutatható összefüggés a felderített daganatos esetek és a PIP-implantátumok között.
Pajzsmirigyrákot állapítottak meg az argentin elnöknél. Az 58 Cristina Fernández de Kirchner betegségére egy rutinvizsgálat során derült fény, január elején már meg is műtik. Az orvosok bíznak a felépülésben, a szakértők szerint gyógyítható állapotról van szó.
Elkészült az Országgyűlés cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottságának jelentése, ami részben kitér arra is, hogy milyen felelősség terheli a cukorgyárak privatizációja kapcsán a korábbi kormányokat.