Meglehetősen gyenge és elcsépelt jövőben játszódó film a Lopott idő, melyet az sem ment meg, hogy a két főszereplő, Amanda Seyfried és Justin Timberlake jól mutat egymás mellett.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet szerint a diszkrimináció ellen harcolni kell, és hasznos, ha az országok megosztják egymással tapasztalataikat.
Fogadást kötött barátjával Leon Panetta, az amerikai hírszerzés (CIA) igazgatója, hogy az ő ideje alatt kapják el Oszama bin Ladent. A tipp bejött, a Panetta vezette szervezet komoly szerepet játszott az al-Kaida vezér kézre kerítésében. A tét egy 15 ezer dolláros (3,2 millió forintos) borritkaság volt.
A párt baloldali, szociáldemokrata karakterű kíván lenni, a munkavállalókat és azokat kívánja képviselni, akiknek csökken az esélyük arra, hogy a munkavállalók közé tartozzanak.
Kiderült, a mentősök a nagy sietségben leejtették a vasárnap a gyorsaságimotoros-vb Maláj Nagydíján tragikus balesetet szenvedő Marco Simoncellit, miközben levitték a pályáról. Igaz, akkor már halott volt.
A német kancellár leszögezte, hogy az EU-nak a stabilitás uniójává kell válnia; és ha most nem sikerül rendezni a válságot, az megfékezhetetlenné válik.
A földrengés sújtotta Van tartomány károsultjai főként a sátrak lassú eljuttatásáért bírálták a hatóságokat, és hátrányos etnikai megkülönböztetést emlegettek.
Gyurcsány Ferencet október 3-án gyanúsították meg hivatali visszaéléssel a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban. A volt miniszterelnök panaszt jelentett be.
Újra elveszítheti kapitányi karszalagját John Terry, sőt, a válogatottságnak is végleg búcsút inthet, ha bebizonyosodik, hogy a Chelsea védőjátékosa Queens Park Rangers elleni mérkőzésen rasszista megjegyzést tett Anton Ferdinanra.
A londoni rendőrség a lakosság segítségét kéri Anneka Vasta halálával kapcsolatban, ami még mindig felderítetlen maradt, azóta, hogy januárban megtalálták a holttestét. A színésznő és egykori Penthouse-modell holttestét meztelenül, törött nyakkal és háttal feküdt a San Diego Beachen.
A vajdasági fiatal ittasan ült a volán mögé és egy autóbusszal karambolozott vasárnap hajnalban, a balesetben 3-an megsérültek, egy ember pedig meghalt.
Az EU alapvető értékeinek is része az emberi jogok tiszteletben tartása, és az unió aktívan támogatja ezeknek a jogoknak az elterjesztését a világban - emelte ki.
Örök kérdés: lehet-e kedvében járni egy nőnek? Lehet, csak nem könnyű. A szakemberek bizonyították, hogy a válások negyedét a nők elégedetlensége okozza. De mibôl ered e zsémbesség?