A mezőtúri L. Kálmán és tíz vádlott társa intézetis lányokat és fiúkat kényszerített prostitúcióra, a tiniket bezárták, és úgy adták-vették, mint a piaci árut.
Magyarország első cigány vendéglőjét nyitotta meg Békésen Ásós Géza, akinek ezzel gyermekkori álma vált valóra. A Géza lánya után Kirára keresztelt étkezde slágere a cigány tyúkos káposzta.
Amennyiben az újonnan alakuló liberális-demokrata párt hiteles politikai szereplő kíván lenni, nem kezdheti történetét lopott mandátumokkal létrehozott frakcióval - írta a párt megyei elnöke.
Sikeres volt a fővárosi nemzetközi állásbörze. Nemcsak a magyar álláskeresők érdeklődnek a külföldi munkák iránt, a kinti cégek részéről is jelentős az igény a magyarokra.
Az 55 éves Anthony Ciccone az utcán él, üvegek gyűjtéséből tartja fenn magát. Éjszaka a híd alatt alszik, és reménykedik, hogy az első fagyban nem fog kihűlni.
Bruttó 7 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol; ezzel új történelmi csúcsot ér el a dízel ára, a benziné a héten nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.
A CinÉast filmfesztivált október 5. és 23 között negyedik alkalommal rendezték meg Luxemburgban. A filmmustrán több mint negyven produkciót vetítettek le.
Cristiano Ronaldo negyedóra alatt elért mesterhármassal nyugtatta meg a híveit: szó sincs róla, hogy elfelejtett volna gólt lőni. További jó hír a madridiaknak, hogy a Real megelőzte a Barcát.
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik ma a parlament nyolcnapos ülése. Az Országgyűlés a következő napokban az adótörvényekről, a jövő évi költségvetésről és több sarkalatos jogszabály-tervezetről is tárgyal.
A politikus közölte: ha a Ház vezetése nem teremti meg a frakció működéséhez szükséges feltételeket, nem tudnak részt venni a parlament ülésén és máshol fogják elmondani a véleményüket.
A Jóbarátok Chandler Bingjeként ismerte meg a világ, és azóta sem tört ki igazán a mókamester szerepkörből. Sorozatunk első részéből kiderül: nem volt sikeres a nőknél.
A miniszterelnök a hétvégi európai uniós csúcstalálkozón elhangzottakról és a levont következtetésekről beszélt az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában.
Magas lázra, szapora szívverésre, kínzó fejfájásra panaszkodott a Baywatch sztárjának barátnője. Pontosabban volt barátnője. Szakításuk után került kórházba.
Ausztrál politikusok szerint az európai vezetőknek átfogó és konkrét intézkedéseket kell hozniuk a szerdai EU-csúcson az euróövezeti válság megoldására.
A hétfői jegyváltás változást hoz a napjainkba, a hangulatunkba is. A kissé bizonytalan, romantikára, békére törekvő Mérleg után a határozott, szókimondó Skorpió kerül uralomra, amit mindenki meg fog érezni. Demeter Mónika asztrológus mutatja be, mi vár ránk a ezen a héten.
Nem vesz részt a parlament hétfői ülésén az MSZP-ből távozott tíz képviselő. Azt kifogásolják, hogy bár szerintük már van frakciójuk, mégsem működhetnek képviselőcsoportként.
Szerkesztőségünk vendége volt a Valóvilla skalpvadásza, Cristofel. Nem csalódtunk hihetetlen szövegében, sőt azt is megtudtuk, hogy ha kell, magához nyúl, de megvárja szerelmét Veronikát.
Korábbi cikkünkben már felsoroltuk a férfiak számára elérhető szőrtelenítő eljárásokat. Most a legnépszerűbb módszer, a borotválás titkaiba avatunk be.
Hallottunk már néhány beszédszintetizátor hangot: egy-egy nehezen induló hétfőt régóta derűssé tudott varázsolni, ha meghallgattuk mondjuk a Microsoft Sam angol dialektusban felolvasott magyar szövegét.
A hazai cukoripari szereplők elsöprő többsége szerint az uniós országok termelését korlátok közé szorító kvóta tervezettnél korábbi kivezetése rosszul érintené Magyarországot.