Tóth Gabi mindig is vagány és bevállalós énekesnő volt, ám az utóbbi években egyre merészebb ruhákban lép fel. Az X-Faktor élő show-jának ő volt a meglepetésvendége. Fergeteges produkciója során szombat este is kivillantak a szexi testrészek, ám őt ez cseppet sem zavarta.
Gyoma — Népmesébe illő történet Fásy Ádámé (49). A mulatós zene királya egy gyomai – Békés megyei település, ma már Gyomaendrőd néven ismert – szegény család legkisebb, tizennegyedik gyerekeként jött a világra, s küzdötte fel magát egészen a csúcsig.
A tó természetes halállományát sodorták veszélybe az évtizedek során betelepített idegen fajok. Szakemberek szerint a Balaton természetes halállományának visszatérését segítené az ívóhelyek védelme és a régi berekterületek visszacsatolása.
Az érintettek alig 0,3 százaléka kérte, hogy 2014-végéig 180 forintos frankárfolyamon törleszthesse devizahitelét. Az adósokat a végtörlesztés lehetősége és az újabb hitel réme tántoríthatta el.
Elektromos fűrésze vagy fejszéje csak a hivatásos fakitermelőknek lehet, a fatolvajokat azonban ez nem érdekli, visznek mindent, ami mozdítható az erdőkből.
Perinyó, az állatszelídítő öt hím oroszlánnal osztja meg érdi otthonát. Annak ellenére családtagként kezeli őket, hogy egyszer súlyosan megsebesítették, nagybátyját pedig megölték a vadállatok.
Kadhafi meghalt, az elnöki párnak gyereke megszületett, József Attilát eltüntetik, a tüntetőknek nem tetszik a rendszer. Egy hét fotókban elbeszélve a képgalériában.
A középkori angol írnokok online adatbázisát hozták létre a Yorki, Oxfordi és Sheffieldi Egyetem kutatói, akik a 14-15. századi szerzők műveit másoló írnokokat igyekeztek azonosítani.
Lewiston - A hatóságok szerint közel 3 évtizeden keresztül rejtegette szeretője holttestét egy hűtőládában egy amerikai férfi. A tetemet csak a feltételezett gyilkos, Francis Julian halála után találták meg a családtagok.
Az elszámoltatási kormánybiztos múlt héten fordult az ÁSZ elnökéhez azt kérve, hogy a számvevőszék folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan.
Jáksó László megváltozott. A Class Fm rádiósa, a Heti hetes műsorvezetője, az új napi sorozat rendezője már senki kedvéért nem csinál magából hülyét. Úgy érzi: kiöregedett a bohócszerepből.