A Szudánban három hónapja emberrablók fogságába esett ENSZ-alkalmazott jól van, nem áll fenn olyan egészségi probléma, amely megnehezítené a hazaszállítását
Elég volt az örök optimizmusból! Az emberek egy részénél épp az ellenkezőjét váltja ki a mosolygásra biztatás. Amerikában mostanság egyre inkább teret nyer a légy negatív életszemlélet.
A miniszterelnök szóvivője szerint a már hatályos magyar jogszabályban nincs olyan rendelkezés, amely más uniós tagállam joganyagában ne lenne megtalálható
Nem lesz idén Operabál, mivel a Magyar Állami Operaház Budapest vezetése lemondta a rendezvényt, és inkább a rászorulók megsegítését célzó jótékonysági gálahangversenyt szerveznek a bál tervezett időpontjára.
A parlament elnöke vadvízi evezéshez hasonlította a kormányzati munkát, amelynek szabályai szerint mindig egy evezőcsapással gyorsabbnak kell lenni a sodrásnál, hogy irányítható maradjon a csónak
Elég volt az örök optimizmusból! Az emberek egy részénél épp az ellenkezőjét váltja ki a mosolygásra biztatás. Amerikában mostanság egyre inkább teret nyer a légy negatív életszemlélet.
A Magyar Nemzet csütörtökön írt arról, hogy vizsgálatot indított az Alkotmányvédelmi Hivatal, miután újabb, a titkosszolgálatok által rögzített hanganyagokat tettek fel egy videomegosztó portálra
Kevéssel azután, hogy kiderült, Zséda lesz az egyik zsűritagja az AVON Voices tehetségkutatónak, most az is napvilágot látott, hogy ebben társa többek között a Black Eyed Peas énekesnője, Fergie lesz. A világsztár a természetességet fogja leginkább díjazni.
Auckland - "Úristen, úristen!" - kapkodott a levegő után Arn Gréta (31). A világranglista 88. helyén álló teniszezőnő ugyanis kiverte a korábbi világelső orosz Marija Sarapovát (23) a 220 ezer dollár (46,3 millió forint) összdíjazású aucklandi kemény pályás torna negyeddöntőjéből.
London - A Tottenham labdarúgócsapatában folytathatja pályafutását David Beckham (35). A Los Angeles Galaxy középpályása már haza is tért az Egyesült Államokból feleségével, Victoriával (36), s három fiukkal, Brooklynnal (11) Romeóval (8) és Cruzzal (5).
Erdélyi Péter kollégánk kétszer is megjárta Csukcsföldet, Oroszország északkeleti végvárát. A csukcsok és az eszkimók elsősorban nyers ételeket esznek, ezekből nyerik a nyomelemeket és ásványi sókat.
Budapest — Egy ember ellen javasolt vádemelést a rendőrség, mégpedig súlyos testi sértés miatt a nagy botrányt kavart újpesti szado-mazo pornófilmforgatás ügyében.
Egy gyümölcsöző munkakapcsolatból házasság született. A világhírű gitárművész, Carlos Santana titokban megnősült, saját zenekarának dobosát vette feleségül.
Los Angeles — Az amerikai adóhatóság nyomozást indított annak kiderítésére, mennyi pénzt fizetett volt férjének, Ojani Noának Jennifer Lopez (42), miután elváltak.
Budapest — Jött, látott és győzött Nagy Bettina (18), aki az idei Timea Majorova fitneszbajnokságon mutatta meg először lenyűgözően tökéletes idomait. Akkora sikert aratott, hogy azonnal meghívták Amerikába egy fotózásra.
Előbb fenntartható alapokra építve csökkenteni akarja a költségvetés hiányát, mérsékelni akarja az adósságot és biztos alapokra akarja helyezni a gazdaságot - jelentette ki a miniszter
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a böhönyei székhelyű horgászegyesület volt elnöke, valamint egy kotrógéppel munkát végző férfi ellen, mert az általuk társadalmi munkában végeztetett és végzett munkálatokban két ember meghalt.
Orbán Viktor az átadási ünnepségén úgy fogalmazott: "csodát nem tud tenni a magyar elnökség, de képes lehet megdörzsölni a palackot, amelyből ismét előbújhat a szellem, amelyet úgy hívnak, Európa megújulása"
Követte hűséges Kántor kutyáját Tóth Tibor (+82), azaz Csupati bácsi. A híres nyomozópáros Csupatiját Szombathelyen érte a halál, itt éldegélt egy tízemeletes háztömb egyik lakásában. A fiatalok közül már szinte senki nem tudta, hogy egy élő legendát láthatnak.
Isten áll az ősrobbanás mögött - jelentette ki XVI. Benedek pápa vízkeresztnapi ünnepi beszédében. A katolikus egyházfő szerint a tudományos teóriák mind Istenre vezethetők vissza, a keresztényeknek pedig nem kellene elhinniük olyan kijelentéseket, mint hogy az egész világ egy véletlen miatt jött létre.
Los Angeles — A tavaly elhunyt világsztár feleségeként tartja számon magát az a nő, aki rá akarja tenni a kezét a tavalyelőtt elhunyt Michael Jackson (†50) vagyonára.
Nagykőrös — Szeleczki Dávid hatalmas lehetőséget kapott a Megasztár versenyétől, ám a TV2 tehetségkutatója nem kizárólag jót hozott a fiatalember életébe.
Egy napvilágot látott tanulmány szerint az elmúlt évben hozzávetőleg 5200 brit vette fel az iszlám vallást, összesen pedig már több mint 100 ezerre tehető az áttérők száma. Többségükben 27 év körüli fehér nők.