Szakemberek kiszámolták, hogy egy átlagember élete során mennyi bőrt vedlik le, milyen hosszú hajat növeszt és mennyi szagot képes megjegyezni. A számok elképesztőek.
Vizsgálódnak az amerikai hatóságok, mi miatt halt meg több mint 1000 madár Beebe városában. Az első tippjük a mérgezés volt, de nem tartják kizártnak, hogy jégeső vagy villámcsapás (?) okozta halálukat.
Az elmúlt évszázad a technikáé volt, megannyi mérföldkövet jelentő találmánnyal. Ám akadnak olyanok, amik már a „világra jövetelük” idején is hiábavaló kísérletnek tűntek. A Life magazin összegyűjtötte a világ leghaszontalanabb találmányait – a legérdekesebbeket ezennel közreadjuk.
Az Utódomra ütök (Little Fockers) című vígjáték vezette a karácsonyi mozisikerlistát Észak-Amerikában, a vártnál azonban gyengébb bevételt hozott, és a kritikusok, valamint az felmérések szerint a nézők is viszonylag hűvösen fogadták az alkotást
Legalábbis az újságíróknak - a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár egyébként polotikia hisztériát sejt a méditörvény külföldi bírálata mögött
A céklalé újabban a sportolók körében fut be karriert, miután a kutatók megállapították: rendszeres fogyasztása akár tizenhat százalékkal is megnövelheti az állóképességet.
Suffolk – Rendőri felügyelet alatt, nyomkövetővel a testén, házi őrizetben töltötte a karácsonyt és az új évet a Wikileaks-botrány kirobbantója, Julian Assange (39) ausztrál újságíró.
Több mint ezer elpusztult feketerigó hullott alá az égből egy kisvárosra az Egyesült Államokban, vadvédelmi szakemberek még vizsgálják a furcsa jelenség okait.
Októberben, Latisha Ann Lawson egyik rokona bejelentette a rendőrségen, hogy a kétgyermekes anya eltűnt. A múlt héten rájuk bukkantak, de a történet váratlan és tragikus fordulatot vett, mert a 3 éves kisfiúnak nyoma sem volt.
Dunakeszi – 4 millió forintnyi értékben cseréltek alkatrészt az elmúlt három évben Beck Norman (33) 5,4 millió forintért újonnan vásárolt autóján, hiába: a Toyota azóta is megbízhatatlan.
Budapest — Az államfő újévi köszöntőjének leírt szövege tele volt helyesírási hibákkal. Az írást néhány órára kitették az elnöki hivatal honlapjára, azután javították.
Szinte minden évtizednek megvannak a modelljei, melyek megbízhatóságáról legendák keringenek. Úgy tűnik, a japánok aranyévei után ismét a német típusok kerülnek előnybe.