Fernando Flores szerdán benyújtott bírósági beadványa szerint munkaadója rendszeresen meztelenül grasszált előtte, és a jelentétében élt szexuális életet.
Borzalommá tette az életét Xiao Xia névre hallgató kínai lánynak egy egyszerű, influenza elleni védőoltás. A 14 éves kamasznak a vakcina miatt négy, mell nagyságú kidudorodás nőtt a hátára, áll a ProTv internetes oldalán.
Nem emberhez méltó körülmények között nevelte gyermekeit a vád szerint egy Iaşi megyei férfi. A Gorban településen élő apa négy gyermekét gyakorlatilag a disznók és a lovak között tartotta.
Az Oscar-díjas Helen Mirren napokon belül hazánkban kezd forgatni. A színésznő a Szabó Magda világhírű regényéből készült Az ajtó című filmben szerepel majd, melyet Szabó István rendez.
Újabb negatív csúcsot döntött a svájci frank, mely tegnap délben 226 forintot ért már. Ha nem csökken hó végéig az árfolyam, a tegnapi események ezer forintnyi veszteséget okoztak.
Hatodszor sem kapott kegyelmet John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman. Az ötvenöt éves férfi 1980-ban lőtte le a legendás zenészt és azóta időről időre próbálja meggyőzni a bíróságot, hogy jó útra tért és kiengedhetik.
Karsai Zita és Medveczky Ilona soha sem szégyellte gyönyörű, hajlékony testét, többször is megmutatták a színpadon. Sőt! Karrierjük kezdetén még meztelenkedésre is vállalkoztak.
Videóról tanulta a fogásokat, marha híján pedig csak vasalódeszkán gyakorolhatott. Ma már tanítványai vannak az Európa Bajnok lasszósnak, Polányi Máténak.
Te kibírnád 9 hónapig szex nélkül? Erre azonban semmi szükség, hiszen a várandósság nem jelenti azt, hogy le kell mondanod az erotikáról. Pláne, ha jobban kívánod a szexet, mint eddig valaha.
Egy plüss játéklovacska hozta rá a frászt az Egyesült Államokbeli Orlando lakóira. A pónit egy iskola mellett találták meg elhagyatottan. A rendőrség a „gyanús csomag” miatt az egész környéket lezárta, majd mivel nem tudták eldönteni, hogy veszélyes-e a lovacska, egyszerűen felrobbantották. Az esetről videó is készült.
Ijesztően lefogyott Angelina Jolie. A színésznőről egy északnyugat-pakisztáni menekülttáborban készültek a meglepő képek, ahova azért érkezett, hogy felhívja rá a figyelmet, mekkora szüksége van az árvíz sújtotta országnak a segítségre.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megfontolja annak a lehetőségét, hogy a világbajnokságokon eltörölje a hosszabbítást, így a kieséses szakaszban a 90 perc utáni döntetlen esetén rögtön a tizenegyesekre kerülne sor.
Angliában is óriási gondot okoz a túlzott alkoholfogyasztás, évente 15 ezer haláleset írható az alkoholizmus számlájára, az érintett régiókban az átlagéletkor két évvel kevesebb, mint másutt. Ennek kapcsán készített interjút a Closer magazin a 17 éves Amy Lewisszal, aki maga is alkoholista.
Hatalmas pánik tört ki P&O Pacific Sun nevű óceánjárón, mikor 600 kilométerre Új-Zéland partjaitól pusztító viharba keveredett. A berendezés és az utasok faltól falig csúszkáltak a fedélzeten az óriási hullámok miatt.
A nemzeti csapatban való szereplést lemondó légiós nem érti, miért Mezey György mondja meg, ki játsszon a válogatottban. Lapunk szerkesztőségéhez mindössze 10 perccel ezelőtt érkezett meg az alábbi levél, amelyet Huszti Szabolcs fogalmazott meg. A Zenit középpályása az alábbiakban őszintén elmondja, miért mondta le a válogatottbeli szereplést. Írását változtatás nélkül közöljük.
Köztudott, az angol válogatott labdarúgó, Wayne Rooney tavaly megcsalta várandós feleségét, Coleen McLoughlint. Nos, azóta a 24 éves nő bánatában Barbadosra menekült.
Lady GaGának szinte hétről-hétre sikerül megújulnia. Az extravagáns énekesnő ezúttal a Vouge magazin japán kiadásának címlapján egy nyers húsból készült bikiniben pózol.
Drasztikus fogyókúrába kezdett az a 37 éves walesi nő, aki óriási mellei miatt nem tudta bekapcsolni az övet új japán sportautójában - adta hírül a The Sun.
Huszti Szabolcs csütörtökön közleményben jelezte: nem szimpatikus neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör, s véleménye szerint a nemzeti csapat körül "hülyítés" folyik. A focista jelezte azt is, hogy nem igazol a mostani rendszer kedvenc csapatába, a Videotonba, hogy "sztenderd válogatott legyen", és védelmébe vette a Magyarországról elüldözött holland szövetségi kapitányt, Erwin…
A felvétel bejárta a világot. A felvételen azt látni, amint a Las Vegas-i MGM Grand szórakoztatókomplexumban egy oroszlán rátámad egyik idomárjára. Az áldozat olcsón megúszta: néhány öltéssel helyrehozták a sérülését.
Rihanna újabb bőrfirkával dekoráltatta testét. Az egzotikus énekesnő éppen Hawaii szigetén szörfözött, mikor szemfüles fotósok lencsevégre kapták és megörökítették legújabb tetoválást.
A modell-énekesnő távkapcsolatáról mesélt. Regina a futballista Feczesin Róberttel alkot egy párt, ám a focista jelenleg Bresciában él munkája miatt, így csak nehézkesen tudják megoldani a randevúkat.
Imádtam gyerekoromban, ha csak velem foglalkoztak - nyilatkozta Tom Cruise neje, Kati Holmes. A szcientológiai vallás bűvöletében élő családanya addig nem akar másik gyereket, míg kislányának Surinak meg nem adja a szerinte szükséges szeretetet.
A származástól függ a férfiak tesztoszteron-, vagyis a nemihormon-szintje. Érdekes módon a japán és a hongkongi uraknak kétszer akkora a hormonszintjük, mint az amerikaiaknak. Vajon kik a legjobb szeretők?
Nem kevés bátorság kellett ahhoz, hogy rábízzanak három vadi új Alfa Romeót egy csokor nyuszilányra, de mint utóbb kiderült, a félelem alaptalan volt. A lányok profin küzdötték végig azt a vezetéstechnikai tesztet, amelyre meghívták őket. Mi pedig kifaggattuk őket a vezetési szokásaikról, na meg arról, kihasználják-e a külsejüket adta előnyöket, ha rendőrrel találkoznak.
Kamu idézetet írt életrajzi könyvébe Tony Blair korábbi brit miniszterelnök. A volt kormányfő könyvéből egy hét alatt 92 ezer példányt adtak el, ami valódi sikernek számít. Ennek ellenére elképzelhető, hogy nem minden úgy történt, ahogy Blair leírta.
Minden kétséget kizáróan egy magyar lány a zágrábi vízilabda Európa-bajnokság legszebb szurkolója. A 17 éves Dobár Éva Varga Dániel szerelme, nem mellesleg egykori ifi Eb-győztes úszó.
Aki tengerjáró hajón eltöltött világ körüli túráról hall, rögtön kicsit irigykedni kezd: ó, micsoda életre szóló romantikus élmény lehet. Az biztos. Feltéve, hogy nincs vihar…
Szabályosan az életére törtek annak a polgárőrnek, aki nemrégiben három fiatal férfit akadályozott meg abban, hogy elmeneküljenek a korábban elrabolt zsákmányukkal.
A világhírű prímás, Mága Zoltán, a Groovehouse énekesnője, Judy és a görög származású Cozombolis faültetésre adták a fejüket Szolnokon. A celebek mindhárman a város szülöttei, így szívesen kivették a részüket munkából.