A kormányfő szerint az LMP és a kormánytöbbség között - a fennálló jó néhány, jelentős véleménykülönbség ellenére is - a változás érdekében bizonyos együttműködés lehetséges
Szerda délelőtt az UD Zrt.-üggyel összefüggésben gyanúsítottként hallgatták ki Dávid Ibolya MDF-es politikust is, két rendbeli személyes adattal való visszaélés és egy rendbeli kényszerítés bűntette miatt
A hírek szerint Cristiano Ronaldo azért titokzatoskodik alig háromhetes kisfia édesanyjáról, mert egy amerikai béranyát fizetett meg, hogy kihordja első gyermekét, akit egyedül akar felnevelni.
Romboló hatású a naponta többször adásba kerülő magyarított vb-himnusz Horváth Attila dalszövegíró szerint, aki többek között Cserháti Zsuzsa, a Piramis, vagy Charlie számára is írt már szöveget.
Hihetetlen felfedezést tettek dél-amerikai tudósok Patagónia partjainál: egy olyan mélytengeri tintahalat fogtak ki, amelynek pénisze akkora, mint az egész teste.
Magas áron, mintegy kilencmillió fontért (több mint hárommilliárd forintért) kelt el a Christie's londoni árverésén a néhai Diana hercegnő családjának birtokában lévő Rubens-festmény.
Oroszországban egy csapat gyereket az Azovi-tengeren lévő Jejszki-földnyelvre vittek fürödni; a víz alatti rendkívüli erős áramlások a mélybe rántották őket
Jim Carrey és Ewan McGregor duója nagyon meggyőző az I Love You, Phillip Morris című vígjátékban. A szereplők szerint azért, mert sikerült félretenni saját szexuális beállítottságukat.
Most megmutatjuk neked, hogy az Eclipse gyönyörű színésznőinek miben rejlik a vonzerejük. Egy jó frizura a megfelelő sminkkel és már ragyoghatsz is amolyan “vörösszőnyegesen”.
Kedd délelőtt ismét megjósolta a német válogatott soron következő meccsének eredményét Paul, az oberhauseni tropikárium polipja, aki szerint a Nationalelf elbukik a spanyol csapattal.
A napokban fotózták Bódi Sylvit a 2011-es naptárjához. A kékepeket Madonna ihlette, és olyan erotikusak lettek, mint még sosem. Néhány képen egy barátnőjével látható, akinek a lábain tekereg az egykori playmate. Azt vallja, egy nő is szexi, de kettő mégszexibb... Egyetértünk, Szilvi!
A Climategate néven elhíresült botrány háttere, hogy 2009 novemberében kiszivárgott a Kelet-angliai Egyetem klímakutató központjában dolgozó egyes tudósok több ezer e-mailből álló levelezése
Június végén a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben kilenc gyanúsított előzetes letartóztatását hosszabbította meg a Pécsi Városi Bíróság
Meglehet, minden idők egyik legjobb világbajnoki meccsét látjuk ma, s azon Németország revánsot vehet a 2008-as Eb-fináléban Spanyolországtól elszenvedett 1-0-s vereségéért.
Egy, a kínai legfelsőbb vezetés által is támogatott dalai lámát szeretnének látni Tibet élén a kommunista nagyhatalom irányítói. A kínai hatóságok arra készülnek, hogy valahogyan befolyásolják majd a lámaválasztás eredményét. A gond csak az, hogy új lámát csak a régi halála után választhatnak.
Elindult a felvétel. Woody Allen a napokban megkezdte új filmjének forgatását, amelynek főszerepére nem mást, mint Franciaország First Ladyjét, Carla Bruni-Sarkozyt kérte fel. Az éjfél Párizsban című filmben a politikus feleség mellett neves színészek is feltűnnek.