Silverstone — Fernando Alonso (28), a Ferrari spanyol pilótája kerékpáron tekert körbe a silverstone-i pályán, hogy emlékezetébe vésse minden elemét a vasárnapi Brit Nagydíj előtt.
Port Elizabeth — A labdarúgó-világbajnokság bronzérmével és a vb góllövő-örökranglistája vezető helyének átvételével akar vigasztalódni ma a német Miroslav Klose (32).
Zamárdi — Nem úgy kell menni, papa, hanem fejjel előre – magyarázta Habsburg Ildikó (8) édesapjának, Habsburg Györgynek (46), aki eközben éppen a tavaly nyáron nyílt Zamárdi Kalandpark akadályait hódította meg.
Szigetszentmiklós — Figyel minket a nagy testvér. Az utcán, a munkahelyen, mindenütt kamerák pásztázzák lépteinket, és alig van már olyan mobiltelefon, amelyik ne tudna képet és hangot rögzíteni.
Párizs — Beperelte a belga rendőrséget Jean-Paul Belmondo (77), amiért két alkalommal több órán keresztül is kihallgatták barátnője, Barbara Gandolfi ügyében.
Berettyóújfalu — Érdemtelen S. Andrea (28) az öröklésre – állítja annak a fiatalembernek a családja, akit a gyanú szerint felesége szúrt le, majd gyújtott fel berettyóújfalui otthonukban.
Mosonmagyaróvár—Philadelphia — Oda a remény! Tegnapig még tán bíztak a csodában a szerdán a Delaware folyóban eltűnt Dóra (†16) és Szabolcs (†20) szülei, ám kiderült, hiába...
Megtalálták tegnap a Delaware folyóba veszett tizenhat éves S. Dóra és a húszéves P. Szabolcs holttestét. A hajóbaleset lelkileg összeomlott magyar túlélői szeretnének minél előbb hazajutni.
Egy felháborodott szülő szerint Bódi Sylvi modelliskolája csak nyeli a pénzt, cserébe viszont nem ad semmit. Gábor úgy véli, Sylvi lehúzza a fiatalokat.
Másfél éven át marcangolta a gyilkos kór a bajai Gergely Alexandra testét, ám a lelkét nem adta a büszke és bátor kamasz. Haláltusájáról internetes naplót vezetett, édesanyja könyvet írt róla.
Ma utazik Dél-Afrikába Orbán Viktor, hogy vasárnap a helyszínen izgulhassa végig a Hollandia–Spanyolország döntőt. A magyar kormányfő az elmúlt évtizedben – megszállott focirajongóként – egyetlen fontos tornát sem hagyott ki.
Kompromittáló fotókkal próbálják lejáratni az interneten az U20-as vb-n bronzérmes támadót, Varga Rolandot. A futballista visszautasította a melegvádat, csak viccelődött a barátaival.
Többször írtunk már Harasztosi László gyógyító tudásáról. A budai parafenomén nyolc nap alatt hozta harcra kész állapotba Decsi Tamás kardozót, de a lólengés-specialista, négyszeres Európa-bajnok Berki Krisztián csuklófájdalmai sem okoznak már annyi gondot, mint a múltban.
Nagykanizsa — Zimány Linda (24) segélyt kérelmezett, és kapott is, pedig egy dúsgazdag férfival, a pókerkirály Kaló Dénessel él együtt, aki eddigi pályafutása alatt 570 millió forintot nyert élő versenyeken.
Meggyilkolták Ógyallán az 54 éves Basternák Lászlót, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja komáromi járási elnökét, a város egykori polgármesterét, jelenlegi főellenőrét – jelentette a Felvidék Ma című hírportál.
Keresik a legerotikusabban vetkező nőt az országban. A végső győzelemre is esélyes Renáta olyan rúdprodukcióval rukkolt elő, amely tűzbe hozta a zsűrit és a közönséget egyaránt.
Autóstul és ajtóstul ment haza egy férfi az Egyesült Államokban, háza nappalijában "parkolt le". Az ok nem lustaság: a hazafelé úton veszekedtek a feleségével.
A szlovákiai Ógyallán, saját háza előtt péntek este lelőtték Basternák Lászlót, a Magyar Koalíció Pártja komáromi járási elnökét, a város egykori polgármesterét, jelenlegi főellenőrét - jelentette a Felvidék szlovákiai magyar hírportál.
Rothbury — Elképesztő káosz uralkodik abban az észak-angliai városban, ahol múlt szombaton meglőtte volt barátnőjét, Samantha Stobbartot (22), annak új barátját pedig kivégezte egy feltételesen szabadlábra helyezett rab.
Törvénnyel kívánja visszaszorítani San Fransisco vezetése a kutyák és a macskák féktelen vásárlását. Az amerikai városatyák azt tervezik, hogy betiltják a kisállat-kereskedelmet a településen, az erre szakosodott boltok pedig a jövőben csak díszhalakat árulhatnak majd üzleteikben.
Évente több millió forintra büntetik a rendőrséget gyorshajtás és tilosban parkolás miatt. A cég ebből csak bizonyos esetekben fizet, a büntetést a kis rendőr saját zsebből fizeti be a hatóságnak.
Nem csak magyar sajátosság, hogy sokan közösségi oldalakon hirdetik, milyen autó van a fenekük alatt. Több külföldi celeb is közzéteszi az interneten, hogy milyen csodagéppel száguldozik munkába vagy éppen a gyerekért az óvodába.
Idény nyáron a már korábban beígért trendeknek megfelelően a visszafogott, egyszerű gyerek a divat. Itt az ideje, hogy Ön és gyermeke haladjanak a korral!
Úgy látszik, olvasóink szeretik a halászlevet: a Bors versenye sokakat megmozgatott. Többen úgy vélik, a hétvégi Bajai Halfőző Fesztiválon készíti majd el valaki az ország legjobb halászlevét
104-re nőtt a Pakisztán észak-nyugati részén, pénteken elkövetett kettős robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma, miután kiástak 36 holttestet a romok alól. A sérültek száma 110 fölött van.
Igen meleg van most az országban, nincs ez másként a Balaton Soundon sem. A hőséget ugye jól lehet kezelni egy kis frissítő innivalóval, például egy jó koktéllal. És ha már mixelünk, akkor hívjunk meg pár celebet is, akiket jól megizzaszthatunk, majd megkóstolhatjuk, mit is kotyvasztottak.
Míg egyesek örülnek, ha a nagy nyári leértékelésből sikeresen kihalászhatnak egy-két olcsó darabot, addig a sztárok abban versenyeznek, hogy melyikük ruhatára ér nagyobb vagyont.