Terry Gilliam rendezi az Arcade Fire élő koncert netes közvetítését. A New York-i Madison Square Garden-i koncertet a YouTube és a Vevo videomegosztó portálok felhasználói közép-európai idő szerint augusztus 6-án hajnali négy órától láthatják.
Az amerikai fotós és operatőr Ralp White által közzétett, dátumozatlan felvételen az elsüllyedt Titanic utasszállító roncsának orra látható a tenger fenekén.
GESZTUS - A vörös estélyiben pompázó Angelina Jolie új filmje moszkvai premierjén figyelt föl kis rajongójára, aki az első sorban állva nyújtózkodott felé a rajongók és fotósok fojtogató szorításában.
Imádjátok egymást, mégis sokszor veszekedtek? Mielőtt még a szakításon törnéd a fejed, jobb ha tudod, hogy egy felmérés szerint a párok 94 százaléka gyakran veszekszik. És hogy miért alakulnak ki ezek a kisebb-nagyobb csetepaték? Most megtudhatod, mik váltják ki a veszekedéseket!
VERSENY - Az Európai Unió ötödik női ökölvívó-bajnokságán augusztus 4–7. között Keszthelyen rendezik, de ezúttal nem csupán bunyózni látjuk a hölgyeket.
Egy hónapra lelassul a magyar politikai élet. A parlamenti ülésszaknak vége, a képviselők már a nyaralással vannak elfoglalva. Szeptemberig a kormány is csak háromszor ül össze.
Tanúként hallgatta ki a rendőrség Demszky Gábor főpolgármestert a Főkert Zrt.-vel kapcsolatosan. A kihallgatás utána Demszky újságíróknak elmondta, hogy kizárt, hogy gyanúsított lehet az ügyben.
BALATONFENYVES — Ráfér a pihenő Juhász Rolandra (27). Az Anderlecht futballistája még júniusban is pályára lépett, ám a válogatott mérkőzések miatt kapott két hét pluszpihenőt a belga klubjától. Juhász kellőképpen kihasználta a szabadságát. A barátokkal és ismerősökkel való találkozás mellett a legtöbb időt kislányával, a tizenöt hónapos Jázminnal töltötte.
A Bajnokok Ligája selejtezőjében az FC Basel ellen lép pályára a Debrecen holnap a Szusza Ferenc Stadionban. A svájci bajnok roppant erôs csapat: öt futballistája is szerepelt a vb-n.
Furcsa rendellenességgel született egy kisbaba. A szülők, Zack és Amy levegőhöz sem jutottak, mikor megtudták, hogy kislányuk jobb térde visszafelé hajlik.
Mondhatni tökéletes munkát végeztek a Szex és New York pornóverziójának készítői. A kasztingnál láthatólag elsőszámú szempont volt, hogy a megszólalásig hasonlítsanak a szereplők.
Oroszország történetében először választottak meg egy színes bőrű politikust egy helyi szavazáson. A nyugat-afrikai Beninből származó Jean Gregoire Sagbo-t az alig tízezres kisváros, Novozadivo tanácsába választották meg.
Michael Lohannak lassan sikerül túltenni kislánya botrányos ügyein is, olyannyira, hogy Lindsay már csak ex-apjának nevezi a férfit, aki nem elég, hogy nemrég megverte menyasszonyát, Kate Majort (aki emiatt be is perelte), most meztelen fotókat készített róla álmában, majd eladta azokat.
A Closer magazinnak sikerült levetkőztetnie Janice Dickinsont. Az 55 éves modell elképesztő formában van ma is, igaz, ebben szerepet játszottak plasztikai műtétjei is.
Már többször foglalkozott a sajtó azzal a témával, hogy az Angelina Jolie-Brad Pitt házaspár négyéves, vér szerinti kislánya, Shiloh Nouvel folyton fiú ruhákba jár. Ám most kiderült, miért.
Parókában, bohóc nadrágban, pulóvere alól kidomborodó műmellekkel érkezett az egyik pennsylvaniai bankba egy férfi azzal a szándékkal, hogy elvigye a széf tartalmát.
Háborognak a műkedvelők Silvio Berlusconi legutóbbi tette miatt. Az olasz miniszterelnök ugyanis minden szabályra fittyet hányva fotózkodott Leonardo da Vinci híres festménye, az Utolsó vacsora előtt kollégájával, az orosz államfővel.
Zoltán Erika nyáron sem tétlenkedik! Az énekesnő hónapok óta dolgozik, azonban a végeredményről nagyon szűkszavúan beszél. Egy azonban biztos: premierre, azaz egy igazi ősbemutatóra készül és már most izgul, szerencséjére nem egyedül lesz ezzel azon a bizonyos estén.
Kutyáján élte ki szexuális vágyát egy irkutszki férfi. Az állattal több ízben is nemi aktust létesített, mindaddig míg az ebnek elege nem lett, és egy hirtelen mozdulattal leharapta gazdája nemi szervét.