Pénzt követelt édesanyjától, majd törni, zúzni kezdett a lakásban és késsel fenyegetőzött az az ittas fiatalember, akit csütörtök este Kőszegen édesapja ütött fejbe egy keze ügyébe került tárggyal, a 32 éves férfi a helyszín meghalt.
A korábbi angol miniszterelnököt, Tony Blairt protestánsról katolikus hitre áttérítő Michael atya áldotta meg Hoppegartenben a sérülése után egyre jobb formának örvendő Overdose-t.
Patrick Swayze (†57) özvegye, Lisa Niemi vall 34 évig tartó házasságuk mélypontjairól. A tavaly szeptemberben, hasnyálmirigyrákban elhunyt amerikai filmsztár teljesen kifordult magából amikor ivott. Niemi többször menekült el otthonukból, amikor a színész totál részegen lövöldözött például.
A rekordok nem tartanak örökké, de jelen esetben a dolog legalább családon belül maradt! Nemrégiben még Ralph nyuszi volt a világ legnagyobb nyula, ám ő eltörpül az új rekorder, Darius mellett, aki nem mellékesen Ralph testvére! Az angliai nyuszi még mindössze 1 éves, de már majdnem 130 centiméter hosszú!
Viharos kapcsolata miatt került a svéd társasági élet központjába az uralkodó fia, Károly Fülöp herceg, aki egy bájaiból túlságosan is sokat felfedő modellel szűrte össze a levet.
Katy Perry (25) énekesnő és Russell Brand (34) komikus állítólag az év végén kelnek egybe Indiában. Mindezt a pár barátja Rihanna kotyogta ki egy rádióműsorban. Ki tudja mennyire örül ennek a házasodni készülő párocska, mivel eddig mindig elhárították az esküvő pontos dátuma, és a helyszínre vonatkozó kérdéseket.
Lionel Messit sokan már most minden idők legjobb focistájának tartják, pedig még nincs 23 éves. A zseniális játékos már 5 évesen kimagaslott – csak tudásával – a többiek közül, ezt bizonyítja egy videó is.
A szexualitás határaival foglalkozó amerikai egyetem felmérése szerint Bill Clinton volt amerikai elnök és a Fehér Házi gyakornok, Monica Lewinsky afférja óta gyökeresen megváltoztak a fiatalok nézetei a kérdésben. Többségük úgy gondolja: az orális érintkezés nem számít szexnek.
Egy erőszakos férfit a légiutas-kísérőknek kellet megfékezni Ausztráliában, miután azzal fenyegetőzött, hogy csupán a gondolatainak az erejével képes leszállítani a repülőt.
A negyvenhét éves színésznő bombasztikus formában van, végre elégedett a testével és a pletykák ellenére azt vallja, arcán semmilyen plasztikai beavatkozást nem végeztek.
Katy Perry tavaly év végén járt párjával az egzotikus keleten és, ha hinni lehet az énekesnő Rihanna szavainak, a szerelmesek Indiában tervezik esküvőjüket.
Elhunyt Varga Zoltán, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgója és edzője. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 65 éves olimpiai bajnok játékos a Danubia-pályán öregfiúk-mérkőzés közben összeesett, és a gyorsan kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét.
Gyászol a magyar sport: tegnap este 65 éves korában elhunyt Varga Zoltán, a Ferencváros és a magyar válogatott korábbi olimpiai bajnok játékosa. A zseniális labdarúgó a pályán esett össze.