MANCHESTER — Ismét Arjen Robben (26) segített a Bayern München focicsapatán. A német gárda a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben a hazai 2-1-es siker után 3-2-re kapott ki Angliában, és idegenben lőtt több góllal jutott tovább.
MISKOLC — Csodát várnak Tóth Lászlótól (41), a DVTK frissen kinevezett vezetőedzőjétől a kieséstől fenyegetett focicsapat szurkolói. A korábbi sportigazgató tudja, nehéz feladat vár rá és NB I-es együttesére, de hisz a sikerben.
LOS ANGELES — Állandóan szexelni akar férjével, David Beckhammel (34) neje, Victoria (35). A nemrég lesérült sztárfocistának napi öt alkalommal kell újabban helytállnia az ágyban. Ez alapjában még nem lenne baj, de Achilles-ín-szakadása után orvosai 3 hónapra eltiltották a szextől mielőbbi gyógyulása érdekében.
BUDAPEST — Létezik-e annál nagyobb szerelem, mint amikor egy fiatal, kockáztatva saját egészségét, felajánlja az egyik veséjét szerelmének, hogy megmenthesse az életét? A műtét azonban veszélybe került, ugyanis a szerelmes fiatalt letartóztatták, mert részt vett egy gyilkosságban. Ha nem segítenek rajta, az autoimmun beteg kislányra a biztos halál vár.
BUDAPEST ‒ Túl nagy vízfejnek tartja a közigazgatást a Fidesz, ezért kormányra kerülése esetén alaposan megtizedelné a minisztériumokat. A választási kampány egyik kedvenc témája a mostani bürokrácia csökkentése: Kövér László, a párt választmányi elnöke pedig azt árulta el, a kormányzati apparátust csúcsminisztériumok létrehozásával nyirbálják majd meg.
BUDAPEST ‒ Nem lehet egyenlő minden ember. Elég, ha ránézünk arra a térképre, amely a főváros különböző kerületeiben születettek várható élettartamát mutatja. A Központi Statisztikai Hivatal szakemberei szigorúan a halálozási statisztikák alapján számoltak.
BUDAPEST — Nem volt hajlandó vallomást tenni a rendőröknek, de egy pszichiáternek megszólalt Kun Tamás (52), a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottja. A Blikk birtokába került jegyzőkönyvben a gondnok őszintén vall gyerekkoráról, veszélyes munkáiról és a csepeli általános és szakközépiskolában történtekről egészen a gyilkosság napjáig, amiről azonban nem volt hajlandó egy szót sem mondani.
BUDAPEST — Megkezdte a visszaszámlálást Tabáni István (32). A Csillag születik győztese először próbált azokkal a zenészekkel, akikkel május 13-án a Syma csarnok színpadára lép majd. Az énekes úgy koordinálta az eseményeket, mintha világéletében ezt csinálta volna.
LOS ANGELES — Arcra esett a nyílt utcán Dennis Hopper (73), a végstádiumú rákbeteg színészt az asszisztense segítette fel. Szerencsére a Szelíd motorosok sztárja nem sérült meg súlyosan, csak a homlokán szakadt fel a bőr. A csúnya baleset még két hete történt, de a képeket csak tegnap hozta nyilvánosságra a Bild című német napilap.
BUDAPEST ‒ Helycserés támadás az RTL Klub Reggelijében! A csatorna vezetősége ugyanis úgy döntött, Horváth Évát (31) és Peller Mariannt (26) egy korábbi és egy mostani RTL-es nagyágyúra cseréli, így nemsokára visszatér a képernyőre Lilu (33) és Erdélyi Mónika (37).
BUDAPEST — Világsztárok csapatával találkozhatott bárki tegnap, miután szerda délután Uma Thurman (39) is megérkezett Magyarországra, hogy elkezdje az Alkonyat sztárjával, Robert Pattinsonnal (23) közös filmjének forgatását. Thurman szerepét eredetileg Nicole Kidman játszotta volna, ám őt rengeteg plasztikai műtétje miatt több alkotásban is mással helyettesítik.
TAJVAN — Újabb gyöngyszemmel gyarapodott a világ. Pedig a tajvani születésű Lin Yu Chun bizony nem sztáralkat: alacsony, duci, bilifrizurát visel, és mindezt piros csokornyakkendővel koronázza.
Újabb megdöbbentő családi dráma: ezúttal egy tatabányai férfi ölte meg élettársát. S. Sándort négy hónapja már feljelentette asszonya, a férfi mégis szabadlábon maradhatott.
Millió szív tört darabokra, mikor George Michael bevallotta: saját neméhez vonzódik. Karrierjének azonban ez sem ártott. A negyedik részből legdurvább szexbotrányáról olvashatnak.
Az ebédet készítők gyakran nehéz helyzetben vannak, ugyanis minden alkalommal valami újjal szeretnék meglepni szeretteiket. Péntekenként jelentkező sorozatunkban ebben nyújtunk segítséget.
A depresszió nem elég indok Daróczi Dávid öngyilkosságára, kellett történnie egy eseménynek, amely miatt eldobta az életét. Volt munkatársa szerint kétségbeeséséhez a mellőzés is hozzájárult.
Uma Thurman nincs megelégedve külsejével, ezért bujkál Pesten, s legfeljebb napszemüvegben lép utcára. A színésznő egyébként királyi bánásmódban részesül nálunk is.
Széles Iza eddig csak a hangjával kápráztatta el közönségét, most a testét is megcsodálhatjuk egy új férfimagazinban. Az énekesnő konzervatív neveltetése ellenére vállalta a pikáns fotósorozatot.
Budapest ‒ Vizsgálatot indított a pártok által vezetett nyilvántartások felmérésére Jóri András adatvédelmi biztos Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának tulajdonított kijelentések miatt.
BUDAPEST — Igenis voltak titkai Daróczi Dávidnak (†37). A Blikk információi szerint édesapja előtt biztosan. De lehet, hogy önmagát is becsapta, amikor talán túlzottan is nagy lábon élt; úgy tudjuk, elegánsan és drágán öltözködött, naponta étterembe járt, miközben nem volt saját lakása, mert egy szerencsétlen befektetésen elúszott.
Prága ‒ Micsoda különbség! Barack Obama amerikai elnök különgépével, az Air Force One-nal érkezett a prágai csúcstalálkozóra, míg Bajnai Gordon magyar kormányfő egy kiszuperált katonai repülőgéppel landolt a cseh fővárosban.
MAGYARORSZÁG — Komoly veszélyben van minden politikus, amíg szabadon lófrálhatnak a Magyarok Nyilai terrorszervezet tagjai – véli a szervezetbe beépült Benkő György, aki az általa készített hangfelvételekkel komoly segítséget nyújtott a nyomozóknak.
Több mint száznegyven tő marihuánát találtak a rendőrök egy 58 éves kópházi asszonynál. O. Ilona családi házának melléképületében meglepő szakszerűséggel termesztette a kábítószert.
A munkahelyteremtés szükségességéről és a botrányos végkielégítésekről is beszélt lapunknak Orbán Viktor, akit pártja kerekegyházai kampányrendezvényén kerestünk fel.
Felháborodva fedezte fel az interneten a Kozmix frontembere, Lányi Lala, hogy tizenöt éves popcsapata nevével és logójával Olaszországban építenek karriert ismeretlenek. Úgy érzi: meglopták.
A CCN televízióban jelentette be Martina Navratilova, hogy február végén mellrákot diagnosztizáltak nála. A 9-szeres egyéni wimbledoni bajnok teniszező hisz a gyógyulásában.
Demi Moore amerikai színésznő, a szintén színész Ashton Kutcher felesége a brit Elle magazinban szerepel. A szexi fotókkal azt szerette volna bebizonyítani: 47 évesen végre elégedett a testével.
Ma van az utolsó felhőtlennek ígérkező tavaszi nap, holnaptól beborul, hétvégén megérkezik a hűvös, esős idő, és marad április 24-éig, Szent György napjáig, mondja a Bors népi időjósa.
Tracy Brayshaw otthonába igen nehéz bejutni, még a postásnak is, aki csak hivatalból tenné a dolgát. Cicái ugyanis túl harciasak és igencsak megnehezítik a házba való bejutást, még akkor is, ha az illetőt csupán a jó szándék vezérli.
A franciák épphogy túltették magukat a csalódáson, hogy London mögött lecsúsztak a 2012-es olimpia rendezési jogáról - az angolok máris újabb megalázó gesztussal készülnek csatornán túli szomszédjaik ellen. Az angol főváros bejelentette, felépítik a 21. századi Eiffel-tornyot - Londonban!
A romantikáról eddig egy vörös rózsa és egy gyertyafényes vacsora jutott az eszedbe? Idén tavasszal minden megváltozik! Divatba jött a modern romantika, amely nem csupán a randi helyszínekről és a virágokról szól: öltözetünkön viselhetjük az új irányzat ellenállhatatlanul nőies stílusjegyeit.
Korda György túl a hetvenen is fáradhatatlanul turnézik Klárikával. Gyuri bácsi elárulta , hogy miért nem voltak hullámvölgyek karrierjében: hol a póker, hol egy paródia lendítette tovább a pályán.
Alig akad olyan sztár, aki ne adná arcát valamilyen márkához vagy ne törne divattervezői babérokra. Íme a legtehetségesebb sztárdivattervezők legújabb tavaszi-nyári kollekciója!