Brit tanulmány szerint azoknál a férfiaknál, akiknek mutatóujja hosszabb volt, mint gyűrűsujja, egyharmaddal kisebb valószínűséggel fejlődött ki prosztatarák, mint azoknál, akiknek gyűrűsujja volt hosszabb
Csütörtökön reggel Jakutszkban mínusz 47 Celsius-fokot mutatott a hőmérő, ami a helyi szabályok szerint azt jelenti, hogy az általános iskola alsó tagozatának elmarad a tanítás
Madonna megkaparintotta azt a karkötőt, amit VIII. Edward szeretőjének, Wallis Simpson ajándékozott. Az énekesnő, átszámítva másfél milliárd forintért jutott a csecsebecséhez.
A kaposvári Csiky Gergely Színház hétmilliárd forintos felújítása nem került be a költségvetésbe, de Kaposvár képviselőjének meggyőződése, hogy sor kerül még a renovációra a ciklus alatt
Többórás ónos eső kísérte az országos, 10 centimétert meghaladó havazást szerdán. Bár a szokásosnál kevesebben ültek autóba, balesetek így is történtek.
A 29 különböző helyszínen megtartandó hadgyakorlat kiterjed azokra a Sárga-tengeren lévő szigetekre is, amelyek a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonal mentén helyezkednek el
A forgalmas utaktól 200 méteren belül élő nők 15 százaléka adott életet újszülöttjének a terhesség 37. hete előtt, míg a főutaktól ennél távolabb lakóknál tíz százalékos volt a koraszülés gyakorisága
Cséfalvay Zoltán megismételte azt a kormányzati programot, amely szerint 10 év alatt egymillió új munkahely megteremtése a cél, ennek megteremtését a 900 milliárd összegű EU forrásból származó vállalkozás fejlesztésekkel érnék el
Januárban megkezdi új filmjének előkészületeit, májusban pedig kamerák elé áll Wladziu Michael Douglas. A hatvanhat éves, gégerákban szenvedő színész a világhírű zongorista Valentino Liberace bőrébe bújik a Liberace című moziban, Matt Damon oldalán.
A pénteki napirendi pontok megtárgyalása után Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes átveszi a korábbi féléves cikluson átívelő igazságügyi feladatokat, mint a tanács igazságügyi szekciójának soron következő elnöke
A rendőrség szerint is jogszerűtlenül vetkőztették meztelenre a szülésznőt a Gyorskocsi utcai fogdában, őrizetbe vétele alatt - közölte a Társaság a Szabadságjogokért.
Az IVSZ, azaz az Informatikai Vállalkozások Szövetsége arra törekszik, hogy iparági stratégiai tanácsadóként befolyásolja a nagy, kormányzati infokommunikációs projektek kiírását
A nyilvánosságra hozott több mint 250 ezer amerikai diplomáciai távirat miatt az Obama-kormányzat képviselői attól tartanak, pusztító következménye lehet, hogy napvilágra került a külügyi munkatársak véleménye
Tiger Woods exszeretője, Rachel Uchitel televíziós valóságshow-ban kezelteti szerelemfüggőségét. A hírhedtté vált nő állítja, a nős golfozótól csupán szenvedélyes kapcsolatot akart, nem pedig pénzt.
Csütörtökig Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen több mint 120 család kérte a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara szakértőitől ingatlanának újbóli értékbecslését
Az ónos eső miatt több felső vezeték leszakadt, ezért jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 28 településrészen, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig 3 településen maradtak áramszolgáltatás nélkül
A külügyminiszter-helyettes a Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság második ülésére érkezett Magyarországra, ahol többek között tárgyaltak az ipari, kisvállalkozási és szabványosítási, valamint a mezőgazdasági együttműködési témáiban
A szolgálatot teljesítő pénzügyőrnek a csempészhölgy ideges viselkedése tűnt fel, ezért tételes vámvizsgálat alá vonta az utast és csomagjait, ahonnan előkerült egy doboz nagyobb szemcsés port tartalmazó étrend-kiegészítő
Az Ezüst Ácsceruza-díjjal azok munkáját kívánják elismerni, akik a hazai építészet és építőipar értékeit és eseményeit szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban közvetítik, népszerűsítik
Orbán Viktor miniszterelnök nagy hangsúlyt fektet a frakciójára, a számára kiemelten fontos ügyeket ugyanis képviselőtársain keresztül terjeszti a Ház elé, ami felértékeli Lázár János fideszes frakcióvezető szerepét is
Hajdú Lászlót korábban a nyolc halálos áldozatot követelő 2002-es móri bankrablás egyik elkövetőjeként tartották számon, ám egyszer sem mondták ki bűnösségét
Üres címlappal jelent meg az újságárusoknál az eheti Magyar Narancs, tiltakozva az új médiatörvény ellen, amelyet várhatóan még karácsony előtt megszavaz a kormánypárti kétharmados többség. Pénteken az Élet és Irodalom öltözik fehérbe.
Festménykiállítás nyílik Pécsett a fogyatékkal élők társadalmi kirekesztése elleni kampány keretén belül, a december 10-ig látogatható kiállítás mellett a sokszínűséget bemutató produkciókat is láthat a közönség
A TASZ közleménye felidézte: a szülész-nőgyógyászt október 5-én vették őrizetbe, majd több mint két napon keresztül a Gyorskocsi utcai központi fogdában tartották fogva
A legtöbben szeretnének kiszállni a mókuskerékből, Stuart Kettell azonban hobbiból robotol benne. A negyvenöt éves férfi azért csináltatott magának egyet, hogy helyben futással eddze testét.
Az amerikai Recording Academy szerdán hozta nyilvánosságra a Grammy-jelöltek névsorát a Los Angeles-i Nokia Clubból közvetített egyórás tévéműsor keretében, amelyben többek között Mars, Katy Perry, Justin Bieber és Miranda Lambert szórakoztatta a nézőket
Tarlós István főpolgármester szerdán a Ma Reggelben érthetetlennek nevezte, hogy a két és fél hete hozott kormánydöntés ellenére nem érkezett meg a pénz a fővároshoz, illetve a közlekedési vállalathoz