Az egyik neves internetes irodánál még a sporteseményeknél is többen fogadnak a két énekverseny fináléjának szereplőire. Most Takács Nikolas és Kökény Attila a befutó, de ezen a rajongók még változtathatnak.
Édesapja átkeresztelné Tolvai Renátát, mert úgy véli, lánya könnyebben érvényesülne hangzatosabb névvel. Tolvai Gyulával egyetért Dopeman, alias Pityinger László, ám SP, azaz Éder Krisztián szerint Reni karrierjét csak akadályozná a névcsere.
Embertelen gaztettekkel vádolnak egy négygyermekes házaspárt, s a kicsik nagyapját. Mindannyian megerőszakolták a 10 évesnél fiatalabb fiúkat, akiknek a kutyájukkal is fajtalankodniuk kellett.
Hiába a hazai televíziózás markáns alakja, csak kevesen ismerik Fábry Sándort igazán. Új sorozatunkban kollégája mesélt történeteket Fábryról. A negyedik rész jótékonykodásairól szól.
Saját pékségének megnyitóján nem ismerték fel Schobert Norbit. A klinikailag bizonyítottan fogyókúrát segítő péksüteményekkel foglalkozó fitneszguru Pozsonyban is nyitott Update pékséget.
Az orvosok nem találnak magyarázatot rá, hogy miért könnyezik vért egy tizenhét éves knoxville-i fiú. Calvino Inmantől sokan félnek, mert azt hiszik, megszállta az ördög.
Hóembert gázolt el egy autóbusz az Egyesült Államokban, amiért kilépett állásából a sofőr. A hóembert az út közepére építették valakik, a gázolást felvették videóra, majd pedig feltöltötték az internetre "Őrült buszsofőr brutális hóemberölése" címmel.
Sebestyén Balázsnak papírja van róla, hogy hazánk kedvence: egy minap végzett felmérés során rá szavaztak a legtöbben. Az eredménytől még a magabiztos műsorvezető is elérzékenyült.
A Tottenham futballcsapatát erősítő Rafael van der Vaart felesége, Sylvie először beszélt a mellrák elleni küzdelméről, s nem győzte magasztalni párját, aki átsegítette a legnehezebb időszakon.
Hamarosan pénz áll a házhoz Oláh Ibolyánál, aki az utóbbi időben szerény körülmények között élt. Többek között azért, mert nem kapott honoráriumot a Casting című filmért.
A világ jelenlegi leggyorsabb emberének, Usain Boltnak a szervezete egy japán tervezőt is megihletett. Egy bizonyos Rjuma Niijama elkészítette a jamaicai sprinter robotváltozatát.
MAGABIZTOS - Alaposan kiosztották Király L. Norbit a mentorok az X-Faktor legutóbbi adásában. Az oktávok hiányát színpadi kunsztokkal ellensúlyozó kaposvári Joe Cockert már csak az anyai elfogultsággal érvelő Keresztes Ildikó dicsérte. Az énekes mégis boldogan várja a következő megmérettetést: nem nyomasztják a bírálatok és az óriási tét, a megnyerhető tizenkétmillió forint, a lakás és az autó.
Óriási a káosz és azt gondolod, semmire sincs időtök, pláne nem egymásra? Ne hagyd, hogy az év végi őrület elvegye a kedved az összebújástól! Íme néhány tipp, hogy ne hanyagold el a hálószobát!
Az amerikai színésznő a vörös szőnyegen egy nem mindennapi ruhában vonult végig – a fehér, testre simuló ruha alatt bizony se bugyi, se melltartó nem volt.
Koltai Róbert szerint a fia ártatlan. A színész a Fókusznak elmondta, az adócsalással és okirat-hamisítással gyanúsított Gáborral letartóztatása óta nem beszélhet, de tudja, nem hagyta el magát.
Ágak közé szorult ifjú rétisast mentettek a Hortobágyi Madárkórházban. Luca, a fiatal tojó egy fémrudat kapott merevítésként a lábába, de hamarosan visszamehet a természetbe.
SIMA - A hatvannégy éves Cher semmitől sem riad vissza, ha a külsejéről van szó: a számos plasztikai műtéten átesett színésznő még arra is hajlandó, hogy erős ragasztócsíkokkal simítsa ki ráncait.
Ismét igazolta rossz hírét a Terry-család: ezúttal az angol futballsztár John Terry kevésbé ismert bátyja, Paul került a brit lapok címoldalára. Paul Terry is profi futballista (alacsonyabb osztályú csapatokban játszik), de nem ezért került reflektorfénybe, hanem azért, mert felelősnek tartják egy fiatal kapus, Dale Roberts haláláért.
Doppinggyanúba keveredett a spanyol futballválogatott. Egy őrizetbe vett orvos szerint el is vehetnék Xaviéktól az Eb- és vb-aranyat. Vicente del Bosque úgy véli, a fociban nincs dopping. Tényleg?
Jobb későn, mint soha – állítja Kiss Jánosné, aki 82 évesen vetette papírra először gondolatait. A dédnagymama kezdetben csak az olvasókörben mesélt életéről, majd megszületett a könyv is.
Zsuzsa és Éva, a két barátnő különleges előzmények után vágott bele A 40 milliós játszmába. Évát ugyanis három éjen át visszatérő rémálom gyötörte: Rákóczi agyba-főbe veri.
A Narnia krónikái harmadik epizódja, A Hajnalvándor útja végzett az észak-amerikai mozis kasszasikerlista élén december második hétvégéjén. Jolie és Depp filmje, az utazó a második helyre szorult
Összesen már százmillió forint büntetésnél tart a TV2 az Édesnégyes című műsorával kapcsolatban, annak sorozatos törvénysértései miatt - közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság
Összesen már százmillió forint büntetésnél tart a TV2 az Édesnégyes című műsorával kapcsolatban, annak sorozatos törvénysértései miatt - közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság
A Perseidáknál is sűrűbb meteorraj (lett volna) észlelhető a napokban: a Geminida meteorokat hazánkból a felhős decemberi égbolt miatt alig lehetett megfigyelni. Az áramlat csúcspontja december 13-14-én volt, de még van esély meglátni egy-egy meteort.
Válása után végre megnyugodott Ashely Cole. A Chelsea labdarúgója ugyan nem ugrál a plafonig örömében, miután a londoni Kékeknek elég rosszul megy az angol bajnokságban, ezzel szemben viszont végre becsajozott.
Budapest - A Debrecen–Sampdoria összecsapással véget ér a magyar futballbajnok idei szereplése a nemzetközi porondon. A DVSC-TEVA együttese ugyan az Európa-liga I csoportjának utolsó helyén végzett, anyagilag nem jár rosszul a hajdúsági klub.
Eindhoven - Újabb neves sztárcsapat jelentkezett be Dzsudzsák Balázsért (23). A 4-4-2.com német nyelvű internetes honlap szerint a Dinamo Kijev is szívesen soraiban látná a válogatott labdarúgót.
Az Oscar-díjas Sandra Bullockot választotta meg az év asszonyának a People amerikai magazin. Az idén a mélységeket és a magasságokat is megjárt színésznő a Forbes magazin szerint a 2010-es év legjobban kereső színésze.