Okos lépés volt a gazdasági válság idején Németországból Spanyolországba költöztetni a leköszönő Audi A4 gyártósorát, ahol így jóval olcsóbban építhették meg az új Seat Exeo-t.
A férfira egy mórahalmi tanya lakója figyelt fel a háza melletti nádasban, a kiérkező határrendész járőrök meg is találták a norvég állampolgárt, akit takaróba burkoltak és a kocsiba ültették.
A távolság tartja össze Benkő Dánielt és szerelmét. A lantművész saját bevallása szerint soha nem tudna együtt élni kedvesével, mert egy idő után biztosan megőrjítenék egymást.
Ahogyan arra a piac számított, a tavaly év végi átkötési időszakban egymillió autós cserélte le biztosítóját. Ebből 200 ezer a céges, 800 ezer a lakossági váltók száma.
Megrettent a lakosok bírálatától a Kína festői szépségű déli vidékén fekvő Csangcsiacsie város vezetése, és bejelentette, hogy mégsem nevezték át a hollywoodi kasszasiker után Avatar Hallelujah-hegyre a korábban Déli Ég Oszlopának hívott természeti képződményt.
Szexuálisan zaklatta, bántalmazta, megfélemlítette és szekrénybe zárta két éves kisfiát egy amerikai nő. A huszonegy éves Corrina May Davis gyakorlatilag kiölte a lelket gyermekéből.
Ágyneműtartóban rejtette el nagyanyja holttestét egy 25 éves csongrádi férfi, miután egy társával agyonverték a 73 éves nagyszülőt. A rendőrséget a 25 éves unoka megpróbálta félrevezetni, de a nyomozók átláttak a szitán.
Meghalt az amerikai irodalom klasszikusai közé tartozó J. D. Salinger, a Zabhegyező írója - tudatta csütörtökön a család. New Hampshire-i otthonában, 91 éves korában érte a halál - közölte a zsidó és ír katolikus szülőktől származó író fia.
Életével játszott Váczi Gergő, immár sokadszor próbálva ki, mit tud elviselni a szervezete. Ezúttal azonban majdnem rajtavesztett. Csak a mentőhelikopter gyors reagálásának köszönhette, hogy túlélte.
A három dimenziós Avatar számos korábbi korlátot ledöntő diadalmenete után sorra voksolnak a filmstúdiók a térhatású filmkészítésre. Úgy tűnik, a moziban két részre szabdalt legutolsó Harry Potter kaland 3D-s kiadása is megkapta a zöld utat.
Iris Robinson volt északír parlamenti képviselőt depresszióval kezelik. Állapota valószínűleg csak súlyosbodni fog: 21 éves szeretője ugyanis a Playgirl-ben teregette ki a 60 éves nő szennyesét.