Száműzetésben élő ujgurok azt állították, hogy több ezer halálos áldozata is lehetett a zavargásoknak, amely egy békés megmozdulásból a rendőrök erőszakos fellépése következtében robbant ki
A köztársasági elnök kifogásolta, hogy a törvény egyes kereskedői magatartásokat tisztességtelennek minősít és ezekhez polgári jogi és közigazgatási jogi szankciókat fűz
Július harmadikán tűnt el, de szerencsére egy természetvédő őr végül megtalálta a már magatehetetlen brit turistát, Jamie Neale-t. A 17 éves srác ausztráliai kirándulása csaknem balul sült el.
Tovább folyik a „keresztes hadjárat” Madonna varsói koncertje ellen: radikális katolikusok közös imára szólítottak fel az énekesnő vallási ünneppel egybeeső fellépésének megakadályozására. A lengyel katolikus egyház azonban nem állt a kezdeményezés mellé.
Egy liberális demokrata lemond, amikor egy európai uniós választásért felelősséget kell vállalni, lemond, amikor a párt legfelsőbb testülete változást szorgalmaz - mondta Szentkuti Károly, az ügyvivői testület tagja
Az áprilistól érvényes új finanszírozási rend, komoly ellátási zavarokat fog okozni - mondta Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója
Szombaton ökölvívó-pályafutása eddigi legfontosabb mérkőzése elég néz a brit bokszoló, Amir Khan. Volt is meglepetés, amikor az edzőteremből elvitték a rendőrök.
Jane Fonda még mindig nem dolgozta fel, hogy 1970-ben letartóztatták: a clevelandi reptér illetékese azt hitte, drogot csempészik. A 71 éves, még mindig remek formában lévő színésznő nemrég úgy jelent meg egy hollywoodi étteremben, hogy a pólóján az akkori bűnügyi fotója látható. Fonda ma is állítja: az akkori eset mögött politikai szándékok húzódtak.