Szeretni és gyűlölni is képes az egyszeri futballrajongó a meccset kommentáló riportert. Tény: a mérkőzés élményét erősítheti, ha a kedvenc hangot halljuk, mint ahogy az is igaz, könnyen feledhetővé válhat a derbi, ha unjuk a közvetítőt. Persze véleményes, ki kit szeret, kit tart a legjobbnak. A következő idénytől idehaza új csatornákra kerülő Bajnokok Ligája-évad előtt olvasóink is véleményt…
A kínai gazdasági helyzet javulásának újabb jeleként júniusban megállt a külföldi tőkebefektetések csökkenése, a valutartalékok pedig jelentős mértékben nőttek, az export lanyhulása ellenére.
A belföldi kereslet alakulásától és a világgazdasági növekedés beindulásától is függ, hogy a következő hónapokban javulnak-e az ipari termelési mutatók, de alapvetően a 2009-es év egészét a visszaesés jellemezheti - vélekedtek az ipari termelés májusi adatairól az MTI által megkérdezett szakértők.
A „kulcsos gyerek” kifejezés évtizedek óta ismert Magyarországon. Azokat a lurkókat nevezik így, akiknek szüleik a nyári szünidő alatt sem tudnak elegendő időt tölteni velük, így napjaik java részét egyedül kell tölteniük. Egyes becslések szerint Budapesten és a nagyvárosokban élő gyerekeknek háromnegyedét érinti ez a probléma. A Bors azt kérdezte Nagy Ildikó pedagógustól, hogy miként tehető…
A szabad felhasználású jelzáloghitelek nagysága jelenti a legnagyobb veszélyt ma Magyarországon – állítják gazdasági szakértők. A Bors kiszámolta: 4,2 millió forinttal tartozik az átlag-lakáshiteles a bankoknak.
Az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a KDNP képviselői által aláírt nyilatkozattervezetben az áll: diszkriminatív a június 30-án elfogadott szlovákiai államnyelvtörvény
Knapek Edina alig hét héttel a szülés után már azon gondolkozik, mikor térhet vissza a pástra, és miként tudja továbbra is sikeresen vezetni a Honvéd vívószakosztályát. Az igazgatóasszonynak nagy segítségére van a párja, a portugál Goncalves Marco, aki vívóedző és az édesanyja, aki szívesen vigyáz Dominikra.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke hisz abban, hogy a az ítélkezés függetlenségének megőrzésével alkalmas arra a bírósági rendszer, hogy a jogállamiság garanciája legyen
A nyár egyik leglátványosabb showjára készül Kovács Niki. A tavalyi gyorsasági motoros női Európai-bajnoki összetett versenyének bronzérmese Szentkirályszabadján megpróbálja legyorsulni a vadászrepülővel versenybe szálló Szabó Topi Zoltán műrepülő-világbajnokot.
Mindig is szeretett dicsekedni háromszor műtött melleivel Denise Richards, így azon sincs semmi meglepő, hogy a színésznő meg is mutatta kebleit legújabb reality-showjának forgatásán.
"Fognak főleg gyerekek számára telefont készíteni, hogy az anyukám megengedje, hogy nekem is legyen?" - szegezte a fejlesztőknek a kérdést kedden a hallgatóság soraiban ülő gyerek a kanadai Research in Motion (RIM) részvényeseinek éves közgyűlésén.
A Magyar Nyelv Éve alkalmából egy internetes szavazást indítottak azzal a céllal, hogy kiderüljön, melyik magyar szót szeretnék megőrizni az utókornak az emberek
Kizárólag házikedvenceket reptet keddtől egy amerikai légitársaság: a Pet Airways járatain ezentúl első osztályon utazhatnak a kutyák és a macskák. A társaság számára az utasok kényelme az elsődleges, így sétára, és játékra mindig jut majd idő.
Titokban elvette német élettársát Robert Redford a hét végén Hamburgban. A 71 éves amerikai színész-rendező és az 51 esztendős Sibylle Szaggars egybekeléséről a Hamburger Abendblatt számolt be szerdán.
Elbűvölő, rendkívüli a kisugárzása, és politikusként is fajsúlyos személyiség – írták a brit lapok Mehriban Alijeváról, az azeri elnök feleségéről. Carla Bruni elbújhat mellette, ezt üzenjük Sarkozy francia elnöknek – így méltatták a 45 éves doktornőt, aki férjével Gordon Brown brit miniszterelnök londoni rezidenciájában járt.