BUDAPEST — Harmincöt év párhuzamos karrier után először ültek le egymással a diszkózene első lemezlovasai: Arató András, B. Tóth László, Cintula és Dévényi Tibor.
Kiadta az útját a nála negyven évvel fiatalabb kedvesének Mary Zsuzsi. A hírek szerint az énekesnô barátságban vált el a fiútól, akivel – bár őszintén szerette – nem tudta elképzelni a közös jövőt. A művésznô cáfolja azokat a híreket, miszerint rossz egészségi és pszichés állapotban lenne, állítja: boldog és újra fellép.
Folytatódik a lejárató hadjárat Kiszel Tünde ellen. Egy internetes honlap, mely már korábban is kipécézte magának Tüncit, ízléstelen rajzversenyt hirdetett. A „pályaművek” nagy részén Kiszelt állatokkal szexelve, meztelenül ábrázolják. Kiszel perel, jogi szakértők szerint akár milliókat is kereshet az ocsmány rajzokon.
Végre megtörte a csendet, és az RTL Klub kamerái előtt hajlandó volt beszélni a Nagy Erikával való szakításáról Pataky Attila. A rocker nem palástolta: nagyon megviselte, hogy elhagyták, de reményekkel telve néz a jövőbe, és várja, hogy újra rátaláljon a szerelem.
Amerika legszebb asszonyaként emlegetik, aki erős akaraterejének köszönhetően mindent elért. Gyermekként szenvedett a hírnévtől, később tündökölt és a korral sem veszített ragyogásából. Sorozatunk harmadik részéből megtudhatják, Brooke huszonkét évesen veszítette el szüzességét és elkeseredetten kereste az igaz szerelmet.
„Eladó” feliratok tömkelege látható azon lakópark lakásain, ahová hamarosan Liptai Claudia költözik be kislányával, Pankával. A luxusnak számító lakásoktól többen azért akarnak megszabadulni, mert a környék bűzős és a forgalom zaja szinte elviselhetetlen.
Még mindig folynak a találgatások: vajon ki lehet Michael Jackson három gyermekének valódi apja? Hiszen még anyjuk kiléte is kérdéses. Mitől fehéredett ki a bőre? Tényleg beteg volt, ahogyan azt évekig állította, vagy az orvosok segítették hozzá a hőn áhított fehér bőrhöz? A Bors szakértők segítségével lerántotta a leplet Jackson titkairól.
Jessica Simpson hatalmas bulit tervezett huszonkilencedik születésnapja megünneplésére, de azt megelőző éjszaka szakított kedvesével, az amerikai futballista Tony Romoval, így a party elmaradt.
Gondatlansággal vádolja a győri Petz Aladár kórházat Cs. Gábor, a gyászoló férfi szerint orvosi hibák vezettek ikreknek életet adó felesége halálához. Eszter, a 32 éves kismama június 22-én került a kórházba, fiú ikreket szült, majd július 4-én meghalt. Férje úgy véli: az orvosok nem tulajdonítottak annak jelentőséget, hogy a szülést követően feleségének napokig nem volt széklete, Eszter ezért…
LONDON – Átvirrasztott hotelszobai éjszakák, elkobzott injekciós tűk és gyógyszerek, könyörgés és kiabálás, pánik és fenyegetőzések. A barátságon túl ez jutott Uri Gellernek (62) a nal (†50) eltöltött évek alatt.
Különleges motorozásra vállalkozott Bíró Ica. A fitneszkirálynő meghívást kapott Tordai Istvántól, a Sport TV, SportVerda című műsorának házigazdájától, hogy kamerák kereszttüzében együtt próbáljanak ki egy igazi ritkaságot, a Moto Guzzi Bellagiót.
Hosszú idő után újra Budapesten forgat Osvárt Andrea. Az Olaszországban élő, mostanság egyre több külföldi filmszereppel elkényeztetett egykori modell a Poligamy című romantikus vígjátékban Csányi Sándor egyik szerelmét alakítja.
Afrikai hőség köszönt ránk a következő napokban. A hatalmas kánikulában naponta három liter folyadékot kell fogyasztani. Sokan az ásványvízre esküsznek, az orvosok azonban figyelmeztetnek: a túlzott ásványvízfogyasztás egyáltalán nem egészséges, mert elősegítheti az epe-vagy a vesekő kialakulását. Mellette igyunk teát és gyümölcsleveket, esetleg csapvizet. A nagy melegnek nem csak a strandolók, de…
A Kolonics György Alapítvány ma este fél 6-tól fáklyás evezést szervez a Duna fővárosi szakaszán, valamint a csepeli vízitelepen a tavaly július 15-én, a pekingi olimpia előtt néhány héttel edzés közben, tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics György megemlékezésére.
Szeptember közepén robban be a közéletbe az általam előkészített párt – állította lapunknak Torgyán József. Augusztus végén programot hirdetnek, azonban a volt kisgazda vezér addig sem pihen, jelölteket toboroz, szerződéseket köt és programot alkot. Szabadideje alig van, így – kényszerűségből – pókerezni is potom negyven perc alatt tanult meg. Ennyi időm jutott csak rá – magyarázta a politikus.
Hannah Clark két éves korában esett át életmentő műtéten, amely során saját, beteg szíve mellé beültettek egy másik donorszervet is. A két szív az elmúlt tizennégy évben egyként dobogott. Ám Hannah szíve mostanra annyira megerősödött, hogy egyedül is működik.
Szeretni és gyűlölni is képes az egyszeri futballrajongó a meccset kommentáló riportert. Tény: a mérkőzés élményét erősítheti, ha a kedvenc hangot halljuk, mint ahogy az is igaz, könnyen feledhetővé válhat a derbi, ha unjuk a közvetítőt. Persze véleményes, ki kit szeret, kit tart a legjobbnak. A következő idénytől idehaza új csatornákra kerülő Bajnokok Ligája-évad előtt olvasóink is véleményt…
A „kulcsos gyerek” kifejezés évtizedek óta ismert Magyarországon. Azokat a lurkókat nevezik így, akiknek szüleik a nyári szünidő alatt sem tudnak elegendő időt tölteni velük, így napjaik java részét egyedül kell tölteniük. Egyes becslések szerint Budapesten és a nagyvárosokban élő gyerekeknek háromnegyedét érinti ez a probléma. A Bors azt kérdezte Nagy Ildikó pedagógustól, hogy miként tehető…
A szabad felhasználású jelzáloghitelek nagysága jelenti a legnagyobb veszélyt ma Magyarországon – állítják gazdasági szakértők. A Bors kiszámolta: 4,2 millió forinttal tartozik az átlag-lakáshiteles a bankoknak.
Knapek Edina alig hét héttel a szülés után már azon gondolkozik, mikor térhet vissza a pástra, és miként tudja továbbra is sikeresen vezetni a Honvéd vívószakosztályát. Az igazgatóasszonynak nagy segítségére van a párja, a portugál Goncalves Marco, aki vívóedző és az édesanyja, aki szívesen vigyáz Dominikra.
A nyár egyik leglátványosabb showjára készül Kovács Niki. A tavalyi gyorsasági motoros női Európai-bajnoki összetett versenyének bronzérmese Szentkirályszabadján megpróbálja legyorsulni a vadászrepülővel versenybe szálló Szabó Topi Zoltán műrepülő-világbajnokot.
Mindig is szeretett dicsekedni háromszor műtött melleivel Denise Richards, így azon sincs semmi meglepő, hogy a színésznő meg is mutatta kebleit legújabb reality-showjának forgatásán.
"Fognak főleg gyerekek számára telefont készíteni, hogy az anyukám megengedje, hogy nekem is legyen?" - szegezte a fejlesztőknek a kérdést kedden a hallgatóság soraiban ülő gyerek a kanadai Research in Motion (RIM) részvényeseinek éves közgyűlésén.
Kizárólag házikedvenceket reptet keddtől egy amerikai légitársaság: a Pet Airways járatain ezentúl első osztályon utazhatnak a kutyák és a macskák. A társaság számára az utasok kényelme az elsődleges, így sétára, és játékra mindig jut majd idő.
Titokban elvette német élettársát Robert Redford a hét végén Hamburgban. A 71 éves amerikai színész-rendező és az 51 esztendős Sibylle Szaggars egybekeléséről a Hamburger Abendblatt számolt be szerdán.
Elbűvölő, rendkívüli a kisugárzása, és politikusként is fajsúlyos személyiség – írták a brit lapok Mehriban Alijeváról, az azeri elnök feleségéről. Carla Bruni elbújhat mellette, ezt üzenjük Sarkozy francia elnöknek – így méltatták a 45 éves doktornőt, aki férjével Gordon Brown brit miniszterelnök londoni rezidenciájában járt.
Július harmadikán tűnt el, de szerencsére egy természetvédő őr végül megtalálta a már magatehetetlen brit turistát, Jamie Neale-t. A 17 éves srác ausztráliai kirándulása csaknem balul sült el.
Tovább folyik a „keresztes hadjárat” Madonna varsói koncertje ellen: radikális katolikusok közös imára szólítottak fel az énekesnő vallási ünneppel egybeeső fellépésének megakadályozására. A lengyel katolikus egyház azonban nem állt a kezdeményezés mellé.
Szombaton ökölvívó-pályafutása eddigi legfontosabb mérkőzése elég néz a brit bokszoló, Amir Khan. Volt is meglepetés, amikor az edzőteremből elvitték a rendőrök.
Jane Fonda még mindig nem dolgozta fel, hogy 1970-ben letartóztatták: a clevelandi reptér illetékese azt hitte, drogot csempészik. A 71 éves, még mindig remek formában lévő színésznő nemrég úgy jelent meg egy hollywoodi étteremben, hogy a pólóján az akkori bűnügyi fotója látható. Fonda ma is állítja: az akkori eset mögött politikai szándékok húzódtak.
Emlékezetes futballjelenetek helyett az értelmetlen agresszió került a kedd esti Ferencváros–Hertha (0-2) felkészülési találkozó középpontjába. A 20 –30 főből álló, folyamatosan balhézó, kigyúrt brigádot a meccs egyáltalán nem érdekelte, ehelyett fasiszta jelszavakat skandálva támadt rá a Németországból érkező drukkerekre. Elképzelhető, hogy a Fradi volt biztonsági cégének alkalmazottai bosszúból…
Tavaly október elsején Moszkva nyugati részén brutálisan megerőszakoltak, majd megöltek egy tizenöt éves kislányt. Gyilkosát 23 éves szigorított fegyházbüntetéssel sújtottak. Az elhunyt tinédzser édesapja életfogytiglanira való szigorítást követel.
Megnősült Robert Redford, aki 71 évesen is a nők kedvence. Az amerikai híresség, aki féltve őrzi magánéletét, teljes titoktartás közepette vette feleségül 51 éves menyasszonyát, a német Sibylle Szaggars absztrakt művészt. A pár Hamburgban fogadott örök hűséget egymásnak, de az amerikai Utah-ban él.