BUDAPEST – Hollywoodi akciófilmekbe illő üldözéses jelenet hősei voltak Feke Pál (28) és Homonnay Zsolt (38). A két énekes-színész – akik közös öltözőn osztozkodtak – csütörtök délután estek egy besurranó tolvaj áldozatává az MTV Kunigunda utcai épületében. Ám csodával határos módon a történet jól végződött, és nem származott kár az ügyből.
BUDAPEST – Várkonyi Andrea (34) lebetegedett, így párja, Bochkor Gábor (44) vette át az „anyaszerepet”, hogy levegye a terhet a bájos hírműsorvezető válláról. A rádiós, ha kell, főz, mos, takarít, hozza-viszi lányukat, Nórit (2), sőt a még a bevásárlástól sem riad vissza!
BUDAPEST – Szegedre költözik Stohl András (42). No persze az RTL Klub műsorvezetője nem örökre mond búcsút a fővárosnak, csupán a nyár elejét tölti a Dél-Alföldön, ugyanis munkája a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz köti.
Sokallja a gyerekekre költendő pénzt, ezért nem akar harmadik csemetét Schobert Norbert. Kiszámolta: egy gyerek felnevelése húszmillió forintba kerül .
Sarka Kata webkamerán keresztül lejtett sztriptíztáncot párjának, akit ezzel teljesen megbabonázott. Olyannyira, hogy Hajdú Péter viszonozta Kata műsorát, és ő is pucérra vetkőzött a számítógépe előtt ülve.
Az első színésznő Hollywoodban, aki többet keresett férfikollégáinál. Mindig is elérte, amit akart, nem érdekelte, hogy mi az ára, bárkin átgázolt, ha kellett. Nős férfit rabolt el feleségétől, és szült három gyermeket, noha azt mondták neki: saját gyerek nélkül kell leélnie életét. Sorozatunk első részéből kiderül: hogyan segítette fivére a világsikerhez, és később hogyan bánt el Eric Roberts-…
Nem lesz unalmas a kedd a magyar belpolitikában: ma köszön le várhatóan a Gyurcsány-kormány és az is kiderül, kik lesznek a miniszterek az új kormányfő, Bajnai Gordon kormányában. A nevek persze folyamatosan repkednek: Draskovics Tibor belügyminiszter lehet, Molnár Csabáé a kancellária, Balázs Péter a külügyekért felel majd, Oszkó Péter pénzügyminiszter lesz, és Kiss Péter lesz Bajnai helyettese.…
Szájtátva figyelték a férfiak Pflum Orsit, aki szexi, szűk, fekete ruhájában jelent meg Bódi Sylviék minapi divatbemutatóján: nemcsak az énekesnő alakja, hanem hatalmasra nőtt mellei is lenyűgözték őket. Orsi nem titkolja, hogy sebészkésnek köszönheti lenyűgöző domborulatait.
Türelmetlenül várja már Ámor nyilát vagy meglévő kapcsolatát szeretné még erősebbé tenni? A heti csillagállások sok jegy szülöttének kedvező alkalmat nyújtanak erre, ám lesznek olyanok is, akikre nehézségek várnak a szerelem területén. Olvassa el horoszkópját, hogy megtudja, mire számítson, mire készüljön a következő napokban.
Magyarországon találták meg Elise-t, azt a három és fél éves kislányt, akit március 20-án három fekete csuklyás emberrabló édesapja karjaiból ragadott el Franciaországban. A kislány és anyja – akinek feltehetőleg köze van a pici eltűnéséhez – vasárnap kora délután próbált meg átlépni a magyar határon Tiszabecsnél, de megállították őket.
Általában 25 százalékra tehető azoknak a dolgozó embereknek - férfiaknak és nőknek - az aránya, akik szívesen beszélnek a munkahelyen szexről. Ugyanakkor általában ők azok, akik a legtöbbet hiányoznak a munkából, ezen felül önértékelési zavaraik vannak és hajlamosak a depresszióra.
: Nyakunkon a gazdasági válság, semmi kétség, valamiből azonban mégiscsak élni kell! Van néhány tevékenység, amin nemhogy nem veszítenek, hanem egyenesen nyernek azok, akik végzik. Igaz, egyik-másik olyan, amihez nem foghat hozzá bárki holnaptól, hiszen igen tőkeigényes, mint a zálogkölcsönzés, vagy éppen állami monopólium, mint a szerencsejáték, de nem fő a feje az ügyes pékárusnak vagy a…
BUDAPEST – Erre kevesen számítottak: Gesztesi Károly (45) felesége, Liptai Claudia (35) szombat hajnalban felkerekedett, és két hétre a világ másik felére, Dominikára utazott. Vitte magával kislányukat, Pankát is.
Lehetetlenné válik a gyógyítás, ha nincs gázszolgáltatás - állítják kórházüzemeltetési szakértők. Márpedig ha a Hospinvest ZRt. nem fizeti meg 10 milliós tartozását a szolgáltatónak, a Tigáz már mától lekapcsolhatja a gázt az intézményben. Meleg víz hiányában nem lehet sterilizálni, a műtétek elmaradnak, a gyógyítómunka ellehetetlenedik
Mocsárba süllyedt lovával a fülöpszállási Kígyósi Csárda tulajdonosa túrázás közben a Bács-Kiskun megyei Izsák településnél. Hodován László alaposan leizzadt a szombati hőségben, mire kikecmeregtek a láp csapdájából, szerencsére nem történt semmi baja - ahogy a lónak sem.
Furcsa helyzetek adódnak a budapesti éjszakában. Kelly táncosnőként dolgozik egy bárban, és amikor egy szimpatikus vendég a szépet tette neki, valahogy ismerősnek találta. Kiderült: pici kora óta nem látott édesapjával hozta össze a sors
Holtan találták lakókocsijában Marilyn Chamberst, az 1970-es évek egyik leghíresebb pornósztárját. A szexfilmek csillagát 57 éves korában érte a halál, holttestét 17 éves lánya találta meg a kaliforniai Santa Claritában.
Cali, a póniló, gazdája legnagyobb kincse, a 28 éves Mona Ramouni ugyanis világtalan és kis kedvence vezeti őt mindenhová. A fiatal lány azért választotta a különleges vakvezetőt, mert muszlim vallása nem engedi, hogy kutyát tartson, mivel hite szerint, az tisztátalan állat.
Csaknem három évtizednyi házasság után válni akar Mel Gibson (53) Oscar-díjas amerikai színész-rendező felesége. Robyn Moore döntésében közrejátszhat, hogy férjét nemrég félreérthetetlen helyzetben fotózták le egy bikinis hölggyel.
Sextingnek hívják Amerikában a tinédzserek legújabb divatját: interneten és mobiltelefonon teszik közzé az önmagukról készült meztelen, félmeztelen fotókat.
Ha a bíróság törvényesen el is választja a házasfeleket, az anyagiak sok esetben továbbra is egy fedél alá kényszeríti a szétmenteket. Krausz Ferenc fűrésszel kergette el volt asszonya új párját, mert nem tűrhette, hogy ingyenélő szipolyozza. A háborúzó pár Joshi Bharatnál kereste igazát.
Blake Fielder Civil apa lesz. Az egyetlen bökkenő, hogy nem felesége, Amy Winehouse hordja szíve alatt a gyermeket. A nejéhez hasonlóan, drogproblémákkal küzdő Civil ugyanis a rehabilitáción kalandba keveredett egy harmincegy éves, kétgyermekes, egyedülálló, heroinista hölggyel, Gillian Morrisszal, és futó kapcsolatuk eredménye egy hat hetes magzat.
Olaszországban a vallás mellett a labdarúgás foglal el fontos szerepet az emberek életében, Gianni Annoni sem kivétel ez alól. Bár hosszú évek óta hazánkban él, megmaradt hatalmas AC Milan-drukkernek, így alig várja, hogy csapata Budapestre érkezzen április 22-én.
Tavaly húsvétkor még Anglia legkövérebb tinijeként szerepelt a brit címlapokon Georgia Davis, aki tizenöt esztendősen már 210 kilót nyomott és súlyos cukorbetegséggel küzdött.
Bűnösnek találta Phil Spectort (69) egy Los Angeles-i esküdtszék hétfőn. A legendás amerikai zenei producert barátnője, Lana Clarkson (†41) évekkel ezelőtti megölésével vádolják.
Kortalan divat címmel nyílt fotókiállítás a budapesti WestEnd aluljáró szintjének Millennium udvarán: Keleti Éva Prima Primissima díjas fotóművész válogatásában a századfordulós divat, Rothschild Klári szalonja vagy az első 1945-ös divatbemutató is életre kel a képeken. A művész kiállításán a hangsúlyt az 1945-től 1975-ig tartó időszakra, a ma „retrónak” számító korra kívánta helyezni. A kiállítás…
Távolból is jól hallatszó mély, morgó motordübörgés vonzotta a Tuning Show látogatóit a fővárosi Hungexpo területére a hétvégén. A különleges négykerekűek szerelmeseinek még a nyál is összefuthatott a szájában a kiállított kocsicsodák hatására.
Ágica és Leo újra megpróbálják lefőzni egymást. Az évekig tartó viharos kapcsolatukat nehezen sikerült lezárni, ám a TV2–nek köszönhetően újra egymás mellé kerültek. Most is osztják egymást rendesen.
Forró sztriptízzel káprázatatta el a zsűrit és a nézőket a Britain’s Got Talent színpadán egy harmincöt esztendős, némi túlsúllyal küzdő édesanya. Merészségének köszönhetően Fabia Cerra tovább is jutott.
Leszakadt egy iskolásokkal teli függőhíd helyi idő szerint hétfő este Peruban, az Andok hegységben; az iskolások és tanáraik egy nyolcvanméteres szakadékba zuhantak. Kilencen meghaltak, és hetvenen megsérültek.
Tigriskölyök malaccal alszik, libák a Kossuth téren, vakvezető póni az íróasztalnál, szemüveges nyuszi Obama oldalán. Egy hét – fotókban a képgalériában.
A hirtelen megérkezett jó idő előcsalogatta a motorosokat is. Sőt, a kétkerekű járművek eladási adatai alapján egyre többen választják az utazásnak ezt a fajtáját. Az autósok és a kerékpárosok azonban jó ha tudják, hogy a motorosok nem csak városban, hanem a vidéki utakon és a szerpentineken is közlekednek járműveikkel, így ezeken a helyeken is oda kell figyelniük egymás testi épségére.…
Ismét háttértáncosába szeretett bele Britney Spears. A botrányos életű énekesnő volt férje, Kevin Federline is stábjának tagja volt korábban, mint ahogy Chase Benz is az.
Jó eséllyel kutat víz után a Holdon az az amerikai űrexpedíció, amelyet júniusban indítanak útjára – jelentik be ma az RTL Klub Híradójában, és a Holdról szól ma este a XXI. Század című műsor is. Kereszturi Ákos bolygókutató, az MTA és az Európai Űrkutatási Hivatal kutatócsoportjának munkatársa szerint a víz felfedezése óriási jelentőségű lenne.
Gazdasági válság ide vagy oda, a legfrissebb felmérések szerint a németek kétharmada imádja Angela Merkelt és úgy gondolják, a kancellár kivezeti a krízisből az országot. Így az sem véletlen, hogy Merkel ma Németország legnépszerűbb politikusa.
Budapest - Rékasi Károly(46) feleségét Détár Enikőt(45) és kisfiát Zsebit(6) is elvitte legújabb filmjének az Álom.net-nek hétfői bemutatójára. A tiniknek szóló szórakoztató vígjáték főszereplője a szőke tinédzser Labanc Lilla, aki egy butácska pláza cicát játszik a filmben.
Borzalmas gyerekgyilkosság ügyében nyomoz a kaliforniai Tracy városka rendőrsége. A napokban megtalálták a két hete eltűnt Sandra Cantu holttetét. Az alig nyolcéves kislányt egy bőröndben a közeli tó mélyére süllyesztve találták meg.